Szerbia olyan ország, ahol, a törvények szerint, négyévente, a gyakorlatban ennél kissé gyakrabban tartanak parlamenti választásokat. A két választás közötti mintegy négyéves periódust a választási kampány időszaka tölti ki, mely mindig azonnal kezdetét veszi az aktuális szavazás és kormányalakítás befejeztével, s szakadatlanul tart a következő sokéves periódusban. E választási kampányt, a kormánypártok részéről, felelőtlen kijelentések, tévedések-helyesbítéseik, s kormányzásra hasonlító tevékenységek, folyamatok, az ellenzék részéről pedig, ezzel szemben, felelőtlen kijelentések, tévedések-helyesbítéseik, s az aktuális kormány megdöntésére irányuló tevékenységre hasonlító folyamatok jellemzik. A kormánypártok és az ellenzékiek választási kampány alatt folytatott munkásságát játszmának nevezzük, melynek minden egyes alkalommal van egy központi témája .
Ezek a központi témák többször is, akár sorozatosan is alkalmazhatók, azzal, hogy minden egyes újabb alkalmazásuk során feltétlenül egy újabb adalékkal kell ezeket ellátni. A jelen esetben egy ilyen központi téma a legalizáció.
A legalizáció hazánkban egy sorozatosan alkalmazott központi téma, melynek esetében nem csupán az adalék-hozzáadás, hanem a lényegi változtatás eszközével is élnek a választási kampány alkotói. Ugyan már nem lehet egészen pontosan visszaemlékezni arra, mikor ment végbe a téma első alkalmazása, de a közelmúltra szorítkozva is ki lehet emelni három lényegesebb felhasználását.
Először azt jelentette be az illetékes miniszter, hogy ingyenes lesz, bizonyos esetekben. Másodszor, rövidesen e bejelentés után, megdöbbenve a kampány egyre „kifejezettebb adalékozásán”, a helyettese jelentette be, hogy ez nem igaz. Most, harmadszor, ismét az illetékes miniszter jelentette be, hogy, mondjuk úgy, jól van na, majdnem igaz.
A legújabbak szerint ugyanis, még ha ingyenes nem is lesz, de a polgárok legszegényebb csoportjának, mely már hosszú ideje vágyat érez arra, hogy a legalizációs folyamat részese legyen, hatalmas árengedményeket hagynak jóvá. Azok meg, akik eddig fizettek, vessenek magukra, miért nem követik a kampány rohamos fejlődését, az ígéretek megállíthatatlan tobzódását. De azok számára nem veszett még minden el, akik ugyan elindították a legalizációt, de még nem fizettek ki mindent. Ha alacsony bérrel rendelkeznek, s családtagonként nem nagyobb 25 négyzetméternél a lakásuk, kérhetik a helyi önkormányzatnál, hogy vonják le a fizetendő végösszegből az új szabályok szerinti kedvezményeket. Ha pedig nem bizonyulnának elég szegénynek, vagy netán földönfutó létükre akkora, a törvénytelenségtől duzzadó házat építettek volna, hogy kergetőzni, bújócskázni is lehet benne a huszonötön felüli négyzetmétereken, akkor sem kell csüggedniük, hiszen akár húszéves lefizetésre is kifizethetik a bújócskára kirótt állami illetékeket.
A választópolgárnak, a kampány passzív résztvevőjének, nem az a dolga, hogy elgondolkozzon, akkor legálisan, vagy illegálisan éri-e meg inkább építkezni, vagy az, hogy várjon ki még egy évet, a választások hevének csúcspontig ívelő fokozódását, hátha akkor már neki fizetnek majd, ha legalizál. Miért is ne? Ha ilyen-olyan ingyenrészvényekért idenyomnak olykor egy-két ezrest, akár ingyen-legalizációs kuponokat is kioszthat az állam, melyeket a postán beváltva kapunk majd egy ezrest és egy legalizációt, grátisz.
Talán jó, ha nem hiszünk el mindent azonnal. A téma, ugyanis, a törvénymódosítási javaslat februári parlament elé kerülése előtt még lehet néhányszor a játszma központi témája, újabb adalékokkal fűszerezve…
