A sajtóhírekből úgy tűnhet, hogy folyik a decentralizáció, európaibbnál európaibb lépéseket tesznek az Európa-barát pártok. De mi történik a gyakorlatban? Hol tart az európai uniós társulási folyamat egyik legfontosabb eleme, az ország decentralizációja? A regionális fejlesztésről szóló törvényt a nyáron fogadta el a szerbiai parlament, és ennek köszönhetően statisztikai régiók alakulnak Szerbiában. A témáról Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjével beszéltünk.
– Nem közigazgatási, nem adminisztratív régiókról van szó, ami azt jelenti, hogy ezeknek nincsenek szerveik és hatásköreik. Tehát nem olyan régiókról van szó, mint például Vajdaság, ugyanakkor Vajdaság az egyik ilyen statisztikai régió is.
Mit jelent majd ez a gyakorlatban?
– Ezek a régiók pályázhatnának az Európai Unió előcsatlakozási alapjainál, másrészt pedig ezeknek a régióknak különböző fejlesztési terveket kell majd kidolgozniuk. Regionális ügynökségek fognak alakulni, amelyek majd kidolgozzák ezeknek a statisztikai régióknak a fejlesztési tervét. A statisztikai régiókon belül kisebb területi egységek jönnének létre, ezek az úgynevezett térségek, amit szerbül „oblast”-nak neveznek. Egyrészt vannak olyan pályázási lehetőségek, amelyeknél nem a statisztikai régió pályázna, hanem ezek a térségek, másrészt pedig ezeknek a térségeknek is lennének fejlesztési ügynökségeik. Egy-egy térség szintjén is kidolgozásra kerülnek majd különböző fejlesztési dokumentumok, gazdaságra, környezetvédelemre, vállalkozásfejlesztésre vonatkozók is. A körzethatárok kérdése még egy szempontból aktuális, ugyanis a statisztikai régiókon belüli térségek egy az egyben megfelelnek a közigazgatási körzeteknek. Ami azt jelenti, hogy Vajdaságnak mint statisztikai régiónak hét térsége lenne. Ide tartozna az észak-bácskai térség, ami megfelel az észak-bácskai vagy az észak-bánáti közigazgatási körzet területének, és erre mondjuk mi azt, hogy egy abszolút modern és az emberek érdekeit szolgáló témát, amilyen a regionális fejlesztés, nem szabad és bűn a miloševići és a šešelji körzethatárokra alapozni illetve építeni. Mert ha a térségekre vonatkozó különböző fejlesztési stratégiák kidolgozásáról beszélünk, akkor nagyon nehéz egy olyan stratégiát kidolgozni például a környezetvédelemre vonatkozóan, amely azt föltételezi, hogy Magyarkanizsa Észak-Bánátban van. Mert nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy egy komoly folyó halad át ezen a területen. Gyakorlatilag kompromittálnak és ellehetetlenítik a megvalósulását egy egyébként az emberek érdekeit szolgáló témának, amilyen a regionális fejlesztés.
Mi azt javasoltuk, hogy sürgősen módosítani kell a körzethatárokról szóló rendeletet. Itt nagyon gyorsan kell lépni, néhány héten belül kellene módosítani a kormánynak ezt a rendeletét, amivel definiálja, hogy melyik térségek tartoznak melyik statisztikai régióhoz. A másik megoldás az lenne, hogy nem a közigazgatási körzetfelosztásból kellene kiindulni, hanem a községekből és a városokból, tehát meghatározni, hogy egyes térségekhez melyik községek és városok tartoznak. Annál is inkább, és ez már egy jogi érv, hogy az alkotmány értelmében a közigazgatási körzetek nem is léteznek.
Úgy tűnik, hogy az európai integrációhoz szükséges lépéseket mindig csak európai nyomásra teszik meg a szerbiai pártok, csak ha már más kiút nincs, akkor. Változhat ez?
– Valóban jelentős európai nyomás szükséges ahhoz, hogy változzanak a dolgok ezekben a kérdésekben. Én azt szoktam mondani, és ezt láthattuk a vajdasági statútum körüli huzavonánál is, hogy az állam a hatáskörökről nagyon-nagyon nehezen mond le, a pénzről pedig még nehezebben. Ennek viszont meg kell változnia, mert egy 90-es évek politikájára épülő rendszerrel nem lehet az Európai Unióhoz csatlakozni.
Mi a helyzet jelenleg a vajdasági körzetekkel?
– Három bácskai község, Magyarkanizsa, Zenta és Ada az észak-bánáti igazgatási körzethez tartozik több mint 15 éve. Nagyon sokszor ér bennünket az a vád, főleg a belgrádi médiumok részéről, de politikusoktól is, legyenek azok hatalmon vagy ellenzékben, hogy mi valamiféle elszakadás előkészítéseként szeretnénk azt, hogy ha ez a három község újra az észak-bácskai közigazgatási körzethez tartozna. Ezeknek a vádaknak semmilyen közünk sincs a realitáshoz, itt egyszerűen arról van szó, hogy a jelenlegi jogi állapotot összhangba kell hozni a normális logikával. Ha valami Bácskában van, akkor annak a bácskai körzethez kell tartoznia, ha Bánátban van, akkor pedig a bánáti körzethez kell tartoznia. Azt is el kell mondani, hogy ez jelen pillanatban nem egy etnikai vagy nem egy magyar kérdés, hanem ennek a problémának elsősorban gyakorlati jelentősége van. Hozzá kell tenni azonban, hogy amikor több mint 15 évvel ezelőtt megváltoztatták a körzethatárokat, akkor egyértelműen etnikai indíttatással tették ezt. A körzethatár-változtatás Vojislav Šešelj javaslatára és tervei alapján történt, és kizárólag az volt a célja, hogy – a mi esetünkben – a magyar nemzeti közösséget, a tömbmagyarságot két részre osszák, és ugyanaz történt „egészen véletlenül” a bosnyák közösséggel is Sandžakban. Ezt azért kellett megtenni, mert a jelenlegi rendszerrel ellentétben, amelyben a köztársasági képviselőket listáról választják, és egy választási egység az egész ország, akkor egy olyan modell volt alkalmazásban, amely választókerületeket irányozott elő, és egészen egyszerűen az volt a cél, hogy a magyarok és a bosnyákok minél kevesebb képviselőt küldhessenek a Szerbiai Képviselőházba. Egyszerűen két részre kellett osztani a magyarságot, és ezt a három bácskai községet az észak-bánáti közigazgatási körzethez csatolták. Ennek főként gyakorlati hátrányai vannak, mert ezek az emberek évtizedek óta egyszerűen Szabadka felé orientálódnak, gravitálnak, nem pedig Nagykikinda felé. Ez kilométerekben is nagyon könnyen lemérhető, számomra nem logikus, hogy a Magyarkanizsa községhez tartozó Kispiacról, ami néhány kilométerre van Szabadkától, 120 kilométert kelljen utazni Kikindára ahhoz, hogy az ember ügyes-bajos dolgait elintézze. Az úthálózat sem a megfelelő, a gazdasági logikának is ellentmond, nem beszélve a földrajzi logikáról. Vagy például, ha történik egy bűncselekmény Horgoson, akkor abban az esetben a szabadkai ügyészség és a nagykikindai rendőrparancsnokság kell, hogy levezesse a nyomozást. El lehet képzelni mennyire hatékony és célravezető egy ilyen módszer.
Nehéz lenne visszaállítani a régebbi körzethatárokat?
– A körzethatárokat egy tollvonással meg lehet változtatni, tehát nem szükséges még csak törvényt sem módosítani, ez egy kormányrendelet. Tehát, amennyiben meg lenne hozzá a politikai akarat, a szerbiai kormány egy tollvonással akármelyik csütörtöki ülésén megváltoztathatná. Csupán egy szakaszt kellene módosítani, ott, ahol felsorolják, melyik községek melyik közigazgatási egységhez tartoznak, Észak-Bánátból törölni kellene ezt a három községet, és hozzáírni őket az észak-bácskai körzethez. Jogtechnikai szempontból is nagyon egyszerű eljárásról van szó.
Mit kifogásolnak akkor, amikor ezt Önök fölvetik?
– Nagyon gyakran hangoznak el hazugságok, és ezek természetesen nem tudatlanságból erednek, hanem szándékos ferdítésről van szó. Például amikor azt mondják a Demokrata Pártból, hogy ehhez törvényt kell módosítani, vagy hogy valamilyen bonyolult eljárást igényel az ügy. Többször is kimondtam a parlamentben is, hogy úgy tűnik, a jelenlegi Európa-barát kormánynak és az azt alkotó pártoknak is, elsősorban a Demokrata Pártnak megfelel a mindenféle logikával ellentétes miloševići és šešelji körzetesítés.
