Indokoltnak tartja-e a bejelentett sztrájkot az oktatásügyben?
A munkájuk minőségétől tenném függővé, hogy ki érdemli meg a nagyobb fizetést 39.7%
Nem, mert a diákok isszák meg a levét 30.0%
Igen, mert nincs megoldva az oktatásügyi dolgozók anyagi helyzete 26.4%
Nincs véleményem 4.0%
Szavazatok száma: 1563
Mindenkit meglepett a pedagógussztrájk, holott a pedagógus-szakszervezetek már december elején bejelentették, hogy január 28-án sztrájkba lépnek. Tehát a kormánynak, az Oktatási Minisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak lett volna ideje tárgyalni a szakszervezetek vezetőivel. Tavaly június óta ugyanis hiába próbáltak a minisztériummal vagy a kormánnyal egy asztalhoz ülni, senki ügyet sem vetett rájuk. Majd amikor a sztrájk kezdete előtt két nappal már a körmére égett a dolog az oktatási és a pénzügyminiszternek, sebtében összehívtak egy tárgyalást a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, de az eleve kudarcra volt ítélve. Ha a köztársasági költségvetés előkészítése előtt tárgyalóasztalhoz ültek volna az érdekvédelmi szervezetekkel, lehet, hogy most az 1800 szerbiai általános iskola és középiskola közül 1200-ban nem lenne munkabeszüntetés, illetve nem tartanának rövidített órákat. (Sőt a szakszervezeti hírek szerint hétfőtől legalább 1500 iskola sztrájkol majd.) Húsz éve vannak pedagógussztrájkok Szerbiában, de talán csak egy-két esetben fordult elő, hogy ilyen tömegesen csatlakoztak az oktatásügyi dolgozók a tiltakozáshoz.
Cvetković kormányfő hétvégi nyilatkozatában közölte: ne is számítsanak a pedagógusok arra, hogy teljesítik a követeléseiket, ahhoz ugyanis 20 milliárd dinárral kellene megnövelni a költségvetésben az oktatásügyre fordított pénzt. Ezzel az államháztartást a tönk szélére juttatnák. A témáról nyilatkozó közgazdászok is igyekeztek illusztrálni, hogy a követelés teljesítése inflációt eredményezne, 100 euró 30 000 dinárba kerülne, adóemelés és új adók bevezetése válna szükségessé.
A Szerbiai Tanügyi Dolgozó Szakszervezetének főtitkára, Zdravko Kovač szerint sértő az a példálózás, hogy négy Žeželj híd épülhetne a pedagógusok által 2011-re követelt 20 milliárd dinárból. Mint megjegyezte, a szerbiai nyugdíjasok is joggal bántódnának meg, ha nekik meg azt emlegetnék fel, hogy a 37 milliárd dinárból, amelyet havonta a nyugdíjukra elkülönítenek, majdnem 8 ilyen híd épülhetne.
Cvetković kormányfő kijelentette: kifizetik az elmaradt hűségpénzt és a munkafölösleggé váló pedagógusok végkielégítésre is különítenek el anyagiakat. Csakhogy: a Szerbiai Városok és Községek Állandó Értekezlete épp most tiltakozott amiatt, hogy az oktatásügyben elmaradt hűségpénzeket a kormány az önkormányzatokkal akarja megfizettetni, amelyek amúgy is igen súlyos helyzetben vannak. A kormányfő persze nem emlegette, hogy az Alkotmánybíróság szerint az Oktatási Minisztérium megsértette a nyugdíjba vonuló pedagógusok alapvető jogát, mert nem folyósította nekik 2 éven keresztül azt az összeget, amely megilleti őket (ez az a pénz, amelyből az első nyugdíjuk megérkezéséig eltelő néhány hónapot túlélik).
A kormányfő persze nem emlegette fel a Miladin Kovačević-ügyet sem, amikor ez a takarékos állam egymillió dollárt dobott ki az ablakon. S nem említette azt sem, hogy az állami tisztviselők fizetésére a bevételekhez viszonyítva térségünkben Szerbia különít el a legnagyobb százalékarányban eszközöket. Még a pedagógusok béremelési követelése előtt emelkedett 95 dinárra a cukor, 55 dinárra pedig a kenyér ára, és nálunk a legdrágább az üzemanyag. Még a sztrájk előtt jelentették be, hogy meg fog drágulni az áramszolgáltatás, a víz, a szemételhordás díja. Ezt legalább majd nem lehet a pedagógusokra fogni. Az alapvető kiadásokra a családi kasszából havi 220 euró dinárértéke hiányzik ma Szerbiában. S ezt a bőrén érzi minden oktatásügyi dolgozó is. Az oktatásügyben az átlagfizetés 40 ezer dinár körül van, körülbelül úgy alakul, mint az átlagbér az országban. Ez azt jelenti, hogy jócskán vannak olyanok, akik jóval többet keresnek, mint az oktatásügyi dolgozók, s sajnos nagyon sokan vannak azok is, akik jóval kevesebb pénzt visznek haza, mint egy tanító vagy tanár. Hogy sikerül-e kiharcolni a 120 ezer főt számláló pedagógustársadalomnak a 18–24 százalékos fizetésemelést erre az évre? Nem tudom, ám ha több mint 600 iskolában huzamosabb ideig nem lesz tanítás, s ugyanennyi iskolában hosszabb időn át 30 perces órák lesznek, a felháborodott szülők nyomása miatt a kormánynak lépnie kell. S ha a fenyegetéssel, a pedagógusok megfélemlítésével – amely már most nagy erőbevetéssel folyik egyes körzetekben, iskolákban – nem érnek el semmit, mégis tárgyalóasztalhoz kell ülniük a kormány képviselőinek a pedagógus-szakszervezetekkel. S valamilyen elfogadható megoldással kell előrukkolniuk, hiszen bármennyire nincs egység a négy szakszervezet között – példa erre, hogy a munkabeszüntetéssel, illetve a rövidített órák tartásával való tiltakozás tekintetében is eltérnek az álláspontjaik –, a több mint százezer fős tagsággal mégis a legerősebb érdekvédelmi szerveződésről van szó. S ha a kormány képviselői sokáig húzzák az időt, hogy megállapodjanak a szakszervezetek képviselőivel, akkor még inkább kára származik a diákoknak a sztrájkból.
Körkérdésünk szavazóinak 40 százaléka úgy gondolja, hogy a munka minősége alapján kellene bérezni a pedagógusokat. Az iskolákban elvben mindenképp és bizonyos szinten a gyakorlatban is létezik a munka minőségének ellenőrzése. Az Oktatási Minisztériumnak kellene lépnie, be kellene vezetnie a minőség objektív mérését, a minőség szerinti javadalmazást, de annyira lassan őrölnek a minisztérium malmai, ha valamilyen újdonság bevezetéséről van szó, valamit javítani kellene az oktatás színvonalán, hogy az elképesztő. S ennek a lomhaságnak mindig a diákok isszák meg a levét, de nem csak a pedagógussztrájk alkalmával.
