Padlón a gazdaság, egyre növekedik a munkanélküliség, érezhetően csökken az életszínvonal. Mindez azt jelenti, hogy folyamatosan szegényedünk. Ha azonban a politikai és az államhatalmi struktúrák tevékenységének az egyének zsebére vonatkozó pénzügyi vetületét nézzük, minden kétséget kizáróan leszögezhetjük, hogy gazdag ország vagyunk.
A legolvasottabb belgrádi napilap közléséből ugyanis kiderül, hogy a parlamenti pártok 190 képviselője tavaly újévtől november 20-áig összesen 90 napot dolgozott, s ezért a „megfeszített” munkáért összesen 247 millió dinárt vett fel. Az egyes pártokhoz tartozó képviselők pénzéhsége csak akkor érthető, ha egyénenként tüntetjük fel a hazavitt pénz mennyiségét. Nos, ezen a téren első helyen van a Szerb Radikális Párt, hiszen ők fejenként, fizetés és minden más juttatás címén, 1 682 000, a Szerbiai Szocialista Párt tagjai 1 258 000, a Demokrata Párt képviselői 1 218 000, a G17 Pluszhoz tartozók 1 056 000, a szakadár Szerb Haladó Párt tagjai 1 005 000, a Liberális Demokrata Pártiak pedig egyenként 952 000 dinárral tömték ki nem egészen tizenegy hónap alatt a pénztárcájukat.
A parlamentben állandóan gáncsoskodó radikálisok más módot is kitaláltak, hogy potyán és ezzel együtt másoknak, tulajdonképpen az egész országnak ártva, pénzhez jussanak. Annak ellenére ugyanis, hogy egyikük sem tagja a mezőgazdasági bizottságnak, február 5-én negyvenen bevonultak ennek a testületnek az ülésére, s a tőlük megszokott stílussal lehetetlenné tették az érdemleges munkát. Húsz perc után ugyan távoztak, de egyenesen a pénztárhoz, ahol mindegyikük felcsípte a maga 2000 dináros napidíját.
Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a parlamenti nagyteremben vannak ilyen vonatkozású „pénzügyi zsenik”.
A Köztársasági Választási Bizottságban nem kevesebben, mint harminchatan ülnek. Leginkább szó szerint. Kevés olyan ország van, ahol három tucat választási szakembert zsúfolnak egy bizottságba. S ez még nem lenne gond, de ők 36-an tavaly 77 millió dinárt kaptak, a CeSID egyik munkatársa szerint, „kevés, rossz és az országra nézve katasztrofális” működésükért.
Eleinte a napok számától függött a járandóságuk, majd rájöttek, hogy ez – nekik – így nem lesz jó. Elhatározták, hogy a juttatás a megtartott ülések számától függjön. A döntés, a zsebük érdekét nézve, logikus, hiszen ha már összejöttek vidékről és Belgrád külvárosából, akár több ülést is tarthatnak. Volt eset, amikor egyazon napon tíz értekezletre ültek össze. Persze, tízszeres pénzért. Arról nem is szólva, hogy a Köztársasági Választási Bizottság elnöke egyben Szerbia Legfelsőbb Bíróságának bírája, az aktuális igazságügyi miniszter asszony pedig a bizottság tagja. Ergo, két helyről húzzák a pénz, fittyet hányva a tisztségek összeférhetetlenségéről szóló előírásokra.
Az ilyen és ehhez hasonló eseteket olvasva, az embernek az az érzése támad, hogy a csak igen kevéssé tisztelt honatyák és honanyák, az önnön hazafiasságukról szóló dörgedelmeik ellenére, főként a hasukkal és a zsebükkel tisztelik Szerbiát és polgárait.
