Talán fennállása (a történelmi VMDK-ból való kiszakadása óta) nem zsongott ennyire a VMSZ. A lavinát maga a szervezet, pontosabban a parlamenti frakciója indította el azzal, hogy „szembe ment” a koalíciós partnerek akaratával, amikor az idei költségvetést kellett megszavazni. Normális ember már akkor tudhatta, hogy a legerősebb kormányzó párt nem hagyja szó nélkül a dolgot, s a „pártütést” követően célzottan Szabadkán csapott le.
A Demokrata Párt egyszerűen kiebrudalta a hatalomból a magyarokat. Ennek kapcsán nyilatkozott (lapunknak is) a VMSZ tiszteletbeli elnöke és egy sor vétet hibát vetett a mostani vezetőség szemére. Ezzel Pásztoréknál betelt a pohár. Azt ugyanis különösebb reagálás nélkül tudomásul vették, hogy Bunyik Zoltán lemondott minden velük való sorsközösségről, de Kasza „kirohanása” mégis más!
Jószerivel néhány nap múlt el és bejelentették, hogy mindkettőjük ellen fegyelmit indítanak. Az ezzel kapcsolatos találgatások mindegyike úgy értékelte, hogy ki fogják zárni a szervezetből.
A volt tartományi oktatási titkár sem hagyta magát és „ellenvádat” készül emelni a két Pásztor ellen.
Hogy mi lesz a következménye ennek az oda-vissza vádaskodásnak? Nem nehéz megjósolni, hiszen az elmúlt évek során vétett hibáit a VMSZ vezetőségének a vajdasági magyarság a legutóbbi választások alkalmával kiadósan „honorálta”. A vártnál jóval kevesebb magyar honatya van a képviselőházban, mint korábban, a VMSZ-fellegváraknak tartott városokban is csak kényszerházasságokkal maradhatott hatalmon.
A következtetés egyértelmű: nagyot veszített a bizalom terén, és a mostani veszekedés minden bizonnyal tovább csúsztatja a lejtőn.
Akik nem politizálnak, csak vérmes megbeszélők, váltig kérdezik: a VMSZ-ben nem szabad bírálni? Mindenre köteles a tagság és a tisztséget viselők sora rábólintani, amit egy viszonylag kis létszámú vezetőség eldönt? Vagy a régi, demokratikus centralizmust átmenekítették a demokráciába?
Nos, ez a politikában nem új dolog. Az idősebb zentaiak még emlékezhetnek azokra az időszakokra, amikor a Tisza-parti városba látogatott valamelyik tartományi fő halljakend. Mint például a Szocialista Szövetség elnöke. A fél várost lezárták a biztonságiak, mert „jön Kešelj“! És néhány év múlva jött a liberalizmus elleni hajsza és ugyanezt a Kešeljt úgykipenderítették mindenhonnan, hogy a lába alig érte a földet. S aki miatt fénykorában megbénították a kisváros forgalmát, láttam egy nyári napon, amint csak szerszámtartónak való aktatáskájával ballagott a Tartományi Végrehajtó Tanácstól a pártházig. Senki kutyába sem vette.
De maradjunk a magyar előjelű pártoknál. Vajon annak idején a mostani VMSZ magja nem ment szembe a VMDK politikájával? Olyannyira, hogy ki is szakadt belőle, ami beindította az amőba-szindrómát: osztódással szaporodtak.
Persze, most azt lehet mondani, hogy a szavazók átpártoltak a VMSZ-hez, s ez igazolja az akkori kiszakadást. Hát... az emberek már csak olyanok, hogy igyekeznek a (majdani) győztes oldalát keresni.
Ennek az egész politikai felfordulásnak azonban van egy negatív előjelű hozadéka, ami egyaránt vonatkozik a délvidéki, a felvidéki, az erdélyi és az anyaországi magyarokra is. A választ a Székely himnusz második és kilencedik strófájának első sorában kell keresni és átvetíteni a magyar állapotokra (Maroknyi székely, porlik mint a szikla).
Vagy maradjunk Hofinál? „Magyarok vagyunk? Húzzunk szét!”
Talán nem ártana a kirugósdit játszóknak ráeszmélniük a bibliai idézetre:
Ki kardot ránt, kard által vész el.
