A kereskedelmi csatornák mindig a nézettségi mutatók miatt versengenek egymással, ehhez pedig olyan műsorok kellenek, ami az embereket a képernyő elé vonzza. Csakhogy ezeket a műsorokat nem azért találják ki, hogy neveljék az ifjúságot, megismertessék az emberekkel a világot, szélesítsék a látókörüket vagy egy kis kultúrát csempésszenek az életükbe. Erre megvannak a specializálódott csatornák, amiket ma már a műholdak révén bárki nézhet, ha éppen kíváncsi rájuk. Márpedig a nézettséget az egekben kell tartani, s erre a mai napig kiválóak azok a műsorok, melynek forgatókönyvét maga az élet írja, ahol az érzelmek és ösztönök uralkodnak, tele vannak váratlan akciókkal és persze botrányokkal, s nem utolsósorban mi is kiélhetjük titkos vágyunkat: legálisan kukkolhatjuk mások életét.
Évekkel ezelőtt tört be mindennapjainkba a valóságshow-k fura világa, de a mai napig töretlen a népszerűsége, sőt minél botrányosabb, annál jobb, hiszen van miről csámcsogni, van kit elítélni, kinevetni, van kivel együtt érezni. De ahogy kellenek a kukkoló nézők, olyanokra is szükség van, akik bevállalják, hogy nézik őket, és öt perc hírnév valamint a csábító nyeremény reményében beköltöznek az aranykalitkába, hogy sokszor lehetetlen viselkedésükkel csinálják a show-t. Persze valamelyest lehet mesterségesen generálni a benti konfliktusokat, de a szereplők összeválogatásánál kimondottan az a fő szempont, hogy lehetőleg spontánul kijöjjön a kalitkalakókból a primitívség ilyen-olyan formája. Mert mindent szabad és aki rájuk szóljon: elég! A műsor szerkesztői pedig ügyesen dolgoznak a vágószobában, olyan részleteket láthatunk az összeállításokban, amik felkavarják a port.
Az utóbbi időben azonban mégis mintha túllőttek volna a célon, túl sok lett a vulgáris megnyilvánulás és az erőszakos fellépés, ezért a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség megelégelte a hallgatást és bűnvádi eljárást indított az egyik hazai kereskedelmi csatorna ellen. A csatorna szóvivője erre reagálva viszont azt mondta, nem érti, miért foglalkoznak az emberek a valóságshow-kban hallható és látható vulgáris megnyilvánulásokkal és erőszakkal, ahelyett, hogy a saját életükkel törődnének. Kérdem én, akkor miért és kinek készül a műsor, ha nem kell vele törődni?! Nem is számít, milyen üzenetet közvetítünk rólunk magunknak? Nem húzható határvonal, hogy eddig, és nem tovább, mert máris annyira primitívek lennénk, hogy nincsenek morális igényeink? Vagy csak ezt akarják elhitetni velünk? Abban viszont igaza van a hölgynek, hogy valóban inkább saját magunkkal, a lelkünkkel és az emberi kapcsolatainkkal kellene foglalkoznunk, és kritikusabban megválogatni, mit nézzünk meg abból, amivel traktálni és butítani akarnak minket.
Egy ilyen szemtelen és nemtörődöm válasz számomra azt sugallja, nem várható el az engedelmesség és visszafogottság a csatorna részéről, pláne nem hosszú távon, hiszen az unalmas műsor nem hoz nézettséget és pénzt a konyhára. A másik oldalon pedig ott vagyunk mi, emberek, a való élet szereplői, akik tét nélkül is nehezen fojtjuk vissza indulatainkat, s képtelenek vagyunk az önkontrollra. Mert megszoktuk, hogy szinte mindent megengedhetünk magunknak. Ilyen megnyilvánulások mellett pedig egyesek talán önigazolást találhatnak arra, hogy az ember igenis viselkedhet így a ketrecen belüli és kívüli világban is. Hiszen, ha elfogadjuk, hogy teljesen normális emberi megnyilvánulás, amikor ott bent elveszítik a fejüket, és fúriaként, nyálfröcskölve ordítanak a másikra, anyáznak, vagy egymásnak esnek, a kinti viszonyaink miért lennének mások?! És ha napról napra ezt látjuk, elhisszük, hogy ez a természetes. De valóban emberi valónk visszatükröződése ez? Ilyenek lennénk?
