A legfrissebb adatok szerint a szerbiai iskolák 40 százalékában tartanak jelenleg rövidített órákat. Egy hónapja tart már a pedagógussztrájk, s ahogyan egyes pedagógus-szakszervezetek vezetőinek nyilatkozatából leszűrhető, akár a tanév végéig is eltarthat. Sőt: munkabeszüntetésre is sor kerülhet. Az oktatási miniszter ugyanis bejelentette, hogy azokban az iskolákban, amelyekben azt követően sem hagytak fel a tiltakozással, hogy a minisztérium aláírta a bérmegállapodást, csökkenteni fogják a dolgozók bérét. Ám a tárcavezető, miközben ilyen kijelentéseket tesz, úgy látszik, nem veszi figyelembe, hogy talán a legnépesebb ágazattal, a 120 ezer fős pedagógustársadalommal áll szemben. Öt-hat hetes sztrájkokra is visszaemlékezhetünk a kilencvenes évekből. Sőt, sokak emlékezetében még elevenen él, hogy amikor az egyik nagy, többhetes munkabeszüntetés után a diákokkal szombatonként akarta a minisztérium bepótoltatni az elvesztett tanórákat, akkor a középiskolások a nagyvárosok utcáira vonultak. Az akkori miniszter jobbnak látta azonnal elvetni a munkaszombatok ötletét. S persze a fizetésekből való levonásra sem került sor.
ISMÉT MUNKABESZÜNTETÉS FENYEGET?
A szakszervezeti vezetők üzenete világos: ha a sztrájk idejére vonatkozó fizetésekből bármiféle levonásokra kerülne sor, március 9-én három nagy pedagógus-szakszervezet tagsága beszünteti a munkát (a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója, a Függetlenség Szakszervezet és a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezete). Sőt, kezdeményezik azoknak az iskolaigazgatóknak a leváltását, akik végrehajtják a miniszter fenti utasítását, s még bűnvádi feljelentést is tesznek ellenük, törvényszegésért és a sztrájk megakadályozásáért, továbbá a miniszter ellen is bűnvádi feljelentést helyeztek kilátásba. Azt róják fel neki, hogy „a Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezetet és annak vezetőjét, Branislav Pavlovićot nyíltan és törvényellenesen védi, ezzel egyenlőtlen helyzetbe hozva az oktatásügy többi foglalkoztatottját”. Ez azt jelenti, hogy csak ennek az egy szakszervezetnek a tagsága nem károsodna, ha a minisztérium mégis ragaszkodna a fizetéslevonásokhoz azért, mert 30 perces órák tartásával sztrájkolt. A többi szakszervezeti tagot pedig „példásan” megbüntetné a minisztérium.
Arról viszonylag kevés szó esik a szakszervezeti közleményekben, hogy tulajdonképpen másfél szakszervezeti tagság függesztette fel a sztrájkot a bérszerződés aláírása után. A realitásokat figyelembe véve egy hét után abbahagyta a sztrájkot, elfogadva, hogy körülbelül 14 százalékos béremelkedés valósul meg az év végéig. A négy közül két és fél szakszervezet az, amely újabb tárgyalásokat követel és rövidített órák tartásával mind a mai napig folytatja a tiltakozást. Ez utóbbi szakszervezetek a fizetés18–20 százalékos növelését tartják reálisnak. Hogyan értem azt, hogy másfél szakszervezet? Valaha – húsz éve – egyetlen szakszervezet volt az oktatásügyben, majd a különböző sztrájkok alkalmával a nyomásgyakorlás, a személyi ellentétek hatására kettészakadt, és később ezek az érdekvédelmi szervezetek is tovább osztódtak. Négy tömeges pedagógus-szakszervezet létezik ma már, amelyek képviselőivel a kormány és a minisztérium hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. Most ezek közül a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezetében került sor kenyértörésre, s a vajdasági tagság jelentős része egy hét után befejezte a sztrájkot. Ebben közrejátszott az is, hogy zombori főtitkáruk is a kormánnyal való megegyezés aláírói között volt. A szakszervezet elnöke ezzel nem értett egyet, ezért visszavonta az aláírást, úgyhogy az ehhez az érdekvédelmi szervezethez tartozó iskolák másik részében továbbra is 30 perces órák vannak.
A MINISZTÉRIUM PÉNZRŐL NEM TÁRGYAL
Miután már egy hónapja sztrájkhelyzet van, az oktatási miniszter persze köti az ebet a karóhoz, hogy ő bizony pénzről nem hajlandó tárgyalni a pedagógus-szakszervezetekkel. Miről hajlandó? A kollektív szerződésekről, különös tekintettel a munkaerő-felesleg problémájának a megoldására. Néhány éve nagyszabású akciót szervezett a minisztérium, az oktatásügyből végkielégítéssel lehetett távozni, nyugdíjba vonulni, ám ezt annyira rosszul, ügyetlenül, logikátlanul oldották meg, hogy végül kudarcba fulladt. Azóta pedig nemhogy csökkent volna, hanem inkább tovább nőtt az oktatásügyben dolgozók létszáma. Amikor egymillió fölött van a munkanélküliek száma Szerbiában, az oktatásügy biztos kenyeret, megélhetést jelent, sokak számára vonzó, bármi áron igyekeznek bejutni valamelyik iskolába. Belgrádi szakszervezeti vezetőktől hallottam, van olyan fővárosi iskola, ahol négy titkárnő és irodai alkalmazott sürög-forog az igazgató körül, holott egy is elég lenne. S a minisztérium legújabb ballépése is a dolgozók számát növelte: a 100 százalék fölötti normát nem fedhetik le a pedagógusok, nem is fizetik ki nekik. Ez azzal jár, hogy 20–30 százalékos normára is új személyt alkalmaztak, aki után annyi adót és járulékot fizetnek, mint a 100 százalékos normával dolgozók esetében. Szerencsére ahol az igazgatónak helyén van az esze, nem csinál ilyesmit, nem hajt végre ilyen utasítást. Tehát nem véletlenül mutatnak rá a pedagógus-szakszervezetek, hogy a minisztérium a fizetéseken akar spórolni, más tekintetben viszont igencsak hajlamos a pénzpazarlásra.
Élénk viták folynak Szerbia-szerte már egy hónapja arról, hogy jogosak-e a pedagógus-szakszervezetek követelései. Sokkal inkább arról kellene most már beszélni, hogy rendjén való-e az, hogy a minisztérium az utóbbi egy hónapban hagyta idáig fajulni a dolgokat. Sőt, most is inkább fenyegetéssel, fizetés-csökkentéssel igyekszik jobb belátásra bírni a pedagógusokat, ahelyett, hogy leülne velük ismét az elégedetlenségük okairól tárgyalni. Tapasztalhattuk már, hogy a minisztérium lomha gépezet, amely semmit sem kapkod el. Ám most mégis sürgős lenne a sztrájkolókkal szót érteni, mert múlnak a napok, és a sztrájknak, még ha rövidített órák tartásával folyik is a tanítás, a sztrájknak mindig a diákok isszák meg a levét. Annak pedig még inkább, hogy az oktatás minőségéről, sok égető problémáról soha nincs ideje, kedve, hajlandósága a minisztériumnak a pedagógus-társadalom képviselőivel beszélni. Pedig a pedagógus-szakszervezetek vezetőségében sok kiváló, a hivatását magas szinten művelő, remek tanárember is ül.
