Helytelen volt a privatizáció. Meg kell védeni a munkásokat az új vállalatok tulajdonosaival szemben. A kormánynak nem szabad engedékenynek lennie az újgazdagokkal szemben. Ha nem változnak a dolgok, a szakszervezetek szerint az egyedüli kiút egy széleskörű polgári engedetlenség lesz.
A munkások jogai sokszor kerülnek az érdeklődés középpontjába. Manapság nagyjából azért, mert valakinek csorbul a munkához való joga. De ki segíthet ilyenkor? Egyáltalán létezik-e kiút, ha valakinek gondjai akadnak a munkahelyén? A szakszervezeteknek ez a dolga. Sajnos, ha a jogállam nem hatékony, akkor a munkások könnyen a vállalat tulajdonosainak áldozataivá válhatnak. A gazdasági válság miatt sokan attól félnek, hogy elvesztik munkájukat. A munkások jogairól, valamint a politikum és a munkások viszonyáról Slavko Vlaisavljevićtyal, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetének alelnökével beszélgettem:
Mitől függ az, hogy betartják-e a munkáltatók a szabályokat, egyáltalán vannak –e megfelelő szabályok?
– Ha megvan az akarat, akkor letisztázhatjuk, ki az, akit nem lehet munkaerőfeleslegnek nyilvánítani. Ezt meg lehetne pontosan állapítani, törvényben pedig rögzíteni, és akkor tudnánk, hogy például a gyermekét egyedül nevelő anyákat nem lehet elbocsátani ily módon, vagy abban az esetben, ha egy házaspár ugyanabban a vállalatban dolgozik, akkor nem lehet mindkettőjüket elbocsátani, valamint a hátrányos helyzetű emberek esetében sem lehet így eljárni. Ha ezek az emberek egyszer elveszítik a munkájukat, utána már nagyon nehezen találnak másikat. Éppen ezért egy országnak kötelessége megvédeni ezeket a veszélyeztetett csoportokat. Habár a kollektív munkaszerződés pontosította azt, mi a munkaerőfelesleg, és védettséget kellene nyújtson a szociálisan veszélyeztetett rétegeknek az országban. Ugyanis az első fejezetében ennek a munkaszerződésnek, amely a munkaerőfelesleggel foglalkozik, azt írja, hogy az első kritérium a munka eredményessége. Ez azt jelenti, hogy akinek jó eredményei vannak a munkában, nem lehet munkaerőfeleslegnek nyilvánítani. Hogyha ezek a szabályok nem léteznek az adott vállalatban, akkor a munkahely főnöke ad ajánlást a munkások teljesítményéről. Ebben az esetben ő jelöli ki azt is, ki lehet munkaerőfelesleg. Ha a munkások osztályzatai egyformák, és a főnök nem tud dönteni, akkor a következő osztályozási kategória a munkások szociális helyzete, tehát mekkora a háztartás egy főre jutó jövedelme, mekkora ingatlannak a tulajdonosa, hányan vannak a családban stb. Ha ezekhez a normákhoz tartanánk magunkat, akkor a szorgalmas és a szakértő munkások meg lennének védve. Sajnos manapság ezeket a szabályokat nagyon ritkán tartják be, ezért majdnem biztos vagyok abban, hogy manapság egy olyan embert, mint Nikola Tesla, a munkáltatók biztos elbocsátanák. Ezért nagyon jó lenne, ha a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek megbeszélnék, hogy mi az pontosan, amit lehet, és mi az, amit még véletlenül sem szabad megengedni. Mivel a jelenlegi munkaszerződésben vannak olyan kis kibúvók, amelyeken keresztül ki lehet kerülni a munkások jogait, ezért ezeket a lyukakat be kell tömni. Én sajnos láttam, tapasztaltam azt, hogy milyenek a reakciók és a következmények, amikor a házastársak elveszítik a munkájukat. Nagyon nehéz egy ilyen esetben megoldást találni, főleg akkor, ha nem rendelkeznek elég munkaévvel vagy tapasztalattal.
Megvan-e az akarat a kormány részéről, hogy ezt a problémát együttesen oldják meg?
– Ebben a pillanatban én úgy látom, hogy nincs meg a kellő elszántság a kormány részéről. Nekünk nem a Munkáltatók Uniójának a befolyásával van gondunk, mert nekik nincs nagy ráhatásuk a törvények meghozatalára vagy módosítására. A legnagyobb befolyásuk a cégek tulajdonosainak van, és ők hatnak ki arra, mi történik ezen a téren a jövőben. Azt hiszem, ők voltak azok, akiknek a hatása miatt visszavonták azt a részét az általános kollektív munkaszerződésnek, amely a pénzügyi részt taglalja. Ha a mostani kormány hosszabb távon tervezne, ha szociális felelősséget érezne a lakosság iránt, akkor ilyet nem tenne. Ez persze a kormány dolgát is segítené a következő választásokon, mert így az elégedetlenségek miatt mindig valaki mást keresnek a polgárok, és ezeknek a piszkos játékoknak soha nem lesz vége. Ha ez a kormány nem hajlandó felelősséget vállalni az ország dolgozó népéért, akkor én azon a véleményen vagyok, hogy az egyedüli kiút ebből a helyzetből egy nagyobb méretű polgári engedetlenség lenne. Kisebb sztrájkok most is vannak a kormány épülete előtt, vagy egyes cégekben, de ezeknek már semmi hatásuk nincs a munkáltatókra és a kormányra. Számukra ez már olyan, mintha azt mondanánk: Jó napot! Sokkal nagyobb nyomásra lenne szükség ahhoz, hogy megváltoztassák a viszonyukat a munkások iránt. Persze nem csak abban az irányban, hogy megvédjük az embereket egy jó kollektív szerződéssel. Ez nem elég. A kormánynak meg kell változtatni a gazdaság felé irányuló politikáját. Én már többször említettem, hogy a társadalmi tulajdon sokkal jobb megoldás volt, mint a mostani hazai magántulajdon. Most már látni a gyakorlatban is, hogy egyes vállalatok, amelyeknek jó nevük volt, és mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termékekkel foglalkoztak, a hazai új tulajdonosok kezében sorra tönkremennek. Ilyen menő cégekkel nincs elkönyvelt nyereség, de ez nem azért történik, mert nem termelnek hasznot, hanem azért, mert az új tulajdonosok a pénzt az év közepén veszik ki a cégből, és így az év végén nincs kimutatott nyereség. Hogyan lehetséges az, hogy egy tulajdonosnak több működő vállalata van, és egyiknek sincs nyeresége az év végén, közben tovább vásárolja a cégeket? Jelzálogokat vesznek fel egymás után, és ki tudja, hol tartják a pénzüket. Az ilyen tulajdonosoknak eszük ágában sincs továbbfejleszteni ezeket a vállalatokat, nincs szándékukban új munkahelyeket nyitni, nem fektetnek be a technológiába sem. Mi, munkások be lettünk csapva! Azt mondták, hogy a privatizáció után az új tulajdonosok új munkahelyeket nyitnak, minőségesebb termékeket gyártanak majd, felújítják a régi vállalatokat, fellendítik a termelést, ezáltal nagyobbak lesznek a fizetések is. Ebből nem lett semmi. A pillanatnyi helyzetben a munkások teljesen tehetetlenek. De miért kellene nekem elfogadni azt, hogy tehetetlen vagyok? Én ebbe helyzetbe nem vagyok hajlandó belenyugodni. Figyelmeztetnünk kell a szerbiai politikai elitet arra, hogy meg kell változtatnia a gazdasághoz és a munkához való viszonyát.
Milyen terveik vannak ezzel kapcsolatban?
