Vajdaságban a folyóvizek és csatornák menti gátak hossza meghaladja az ezernégyszáz kilométert. Kétszázötven évvel ezelőtt, az Osztrák–Magyar Monarchiában épültek. Ezek a gátak többé-kevésbé ellenálltak a nagyobb áradásoknak, ám az 1965-ös árhullámokat már nem tudták megfékezni. Ötvenezer hektárnyi lakott területet árasztott el akkor a Duna. Riportunkban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy milyen állapotban vannak ma a gátak, mennyire veszélyeztethetik a nagy áradások a lakott településeket?
Gomboson Nemes István, a helyi közösség elnöke azt állítja, hogy a falu környékén több helyen is megrongálták a gátakat. A csatorna mellől egy részét elhordták a halastó építésekor, a Dunánál pedig több helyen is beleszántottak. Azt viszont saját szememmel láttam, amikor még dúlt a háború, hogy a gát szolgált a tankok búvóhelyeként, közvetlenül a tövébe ásták be magukat a katonák fegyvereikkel…
– Már többször felhívtam a vízgazdaság embereinek figyelmét arra, hogy Gombos környékén volna mit javítaniuk a gátakon, de már évek óta semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a falu lakossága a nagy áradások ideje alatt is nyugodtan aludhasson. A falu alacsonyabban fekvő részei veszélyben lesznek mindaddig, amíg nem javítják meg a gátakat.
Egy másik beszélgetőtársam arra hívta fel a figyelmem, hogy Újvidék környékén is folyamatos a gát rongálása. Az Újvidék és Futak közötti szakaszon a gát aszfaltkoronáján autók, sőt teherautók közlekednek…
Buzás Mihály vizeink, de különösképpen az Újvidék környéki Duna-szakasz kiváló ismerője szerint nem a gátakkal van a baj.
– A rosszmájúak azt mondják, biztos jele az árvízveszélynek, amikor politikusaink az újvidéki rakparton, a homokzsákok mellett pózolnak a fotósoknak. Pedig Újvidéket nem a rakpartnál veszélyezteti a Duna, hanem tíz-egynéhány kilométerrel feljebb, ahol szintén nem a gátakkal van a gond, hanem a mederrel. Az elmúlt harminc év alatt csak a Begecs és Újvidék közötti szakaszon, a szerémségi oldalon óriásit változott a Duna medre, mert több mint húsz kőgátat, sarkantyút, duzzasztógátat építettek a vízben, kimondottan azért, hogy kis és közepes vízállásnál is hajózható legyen a folyam. A Duna ide rakja le hordalékát, szűkítve egyben a medret, ami azt eredményezi, hogy ugyanaz a vízhozam magasabb vízszinttel tetőzik, mint harminc évvel ezelőtt. És történik ez éppen azon a szakaszon, ahonnan a folyó eláraszthatja a várost, mint ahogy tette is 1940-ben. Az 1965-ös árvízkor itt 778 centiméter magas volt a Duna, 1975-ben 735, 2006-ban 745 centiméter, és látszik, hogy a gátak a 850 centiméter magas vízállást is elviselhetik, de kérdés, hogy meddig, ha tovább szűkül a meder.
Ha Újvidéket elöntené a víz, a belvárosban másfél méteres volna, a Limán lakónegyedekben négy méter mély. Gyakorlatilag lakhatatlanná válna a város mindaddig, amíg a folyó medrének vízszintje jelentősen nem csökkenne, mert a városba beáramló vizet addig sehova se lehetne elvezetni.
Ezt már Mirko Galonjától, a Vajdasági Vizek Közvállalat árvízvédelmi osztályának vezetőjétől tudtam meg.
– Az 1965-ös árvíz után az akkori szövetségi és tartományi kormány a gátak teljes felújítását rendelte el. Mára a Duna mentén húzódó gátak kilencvennyolc százalékát felújítottuk. Bezdánnál maradt még egy rövidke rész, ahol a gátat harminc-negyven centiméterrel kell még megemelnünk. Dunacsébnél is kisebb javítások lesznek, Újvidéknél pedig még hat kilométeres szakaszon, főleg a csatorna mentén, és a rakpart egy rövid szakaszán kell még elvégeznünk a munkálatokat. Ezek folyamatban is vannak. És még egy rövidke szakasz gátjavítást végzünk Pancsovánál, pontosabban Sándoregyházán, valamint jövőre védővonalat emelünk még Belcsény (Beočin) és Cserőg (Čerević) között. Miután mindezt befejeztük, teljesen védve leszünk a Duna áradásától. A Duna medrének kotrását a Plovput végzi. Ez a vállalat köteles a vízállástól függetlenül biztosítani a folyó hajózhatóságát. Ők végzik a meder tisztítását, illetve ők szabják meg a homok és sóder kitermelésének helyét. Tény azonban, hogy a lerakodások következtében nő a víz szintje, de nemcsak a lerakodások hatnak ki erre, hanem a medrek szabályozása és maguk a gátak is. A Tiszán például 2006-ban akkora vízállást mértek, amekkorát még sohasem. Talán még a valamikori Pannon-tenger szintjénél is magasabban állt a víz. A folyó szabályozásával, a gátak építésével sok helyen megszűntek az árterületek. A magas víz nem tud szétfolyni, a hordalékok emelik a meder szintjét, ami a víz szintjének növekedését eredményezi. Ennek a gondnak a kezelésére különböző tervek vannak, a gátak emelésétől kezdve az árterületek növeléséig. Magyarországon elkészült egy terv, amely szerint tíz árterületet hoznak létre. Kijelölnek egy-egy tízezer hektárnyi gyengébb minőségű földet, és a tulajdonosokkal az állam kártérítési szerződést köt arra az esetre, ha elönti a víz a termését. Magyarország példáját nekünk is követnünk kellene. A Tisza vajdasági szakasza gátrendszerének felújítása folyamatban van. Ezt a Tartományi Nagyberuházási Alap finanszírozza, valamint a Világbank, és a zsablyai hídtól a folyó bal oldalán kell még huszonhét kilométer hosszan újraépíteni és felújítani a védelmi vonalat. Jelenleg a Temes a legnagyobb gondunk, és itt folynak a legnagyobb munkálatok is. Úgy építjük ki a védelmi rendszert, hogy a Romániában kiáradó folyó se veszélyeztessen minket, a lakott területeket elkerülje a víz. És van még egy nagy panaszom. A gátakat ugyanis rendben kellene tartani. Évente legalább kétszer kaszálni. Erre körülbelül 500 millió dinár kellene, de csak 140 millió dinárt kapunk. Ha nem kaszáljuk a gátakat, benövi őket a gaz, és a gátőrök nem tudják kellőképpen ellenőrizni, nem látják, hol vannak források, hol tettek bennük kárt az állatok…
A gátak koronájának aszfaltozása sok szempontból előnyös, sőt a Duna menti országok és az Európai Unió szorgalmazza is a folyók gátjainak aszfaltozását, elsősorban kerékpárutak kiépítése céljából, idegenforgalmi célokból. Nyerges vontatók azonban nem közlekedhetnek ezeken a gátakon, mint ahogy tették ezt Újvidék és Futak között. Mirko Galonja szerint időnként egy-két személyautó végigmehet a gáton, de ezen út semmiképpen sem használható közúti forgalomra. Sorompókkal próbálják ezt megakadályozni, ám e sorompókat könnyű szétrombolni, felszakítani, a gátőrök pedig, akik gyakorlatilag minden tíz kilométert ellenőrizni képesek, sem büntetni, sem feljelenteni nem tudnak, vagy nem akarnak, mert ugyanabban a kis közösségben laknak, ahol a szabálysértők. Ez a munka a rendőrség dolga lenne…
Végül még csak annyit, hogy – noha jóslatokba nem bocsátkozik –, Mirko Galonja szerint idén nem kell árvíztől tartanunk. Sok hó, sok eső volt ugyan, de az árhullámok között volt annyi száraz idő, hogy minden víz lefolyjon a tengerbe.
Arról pedig, hogy mit szólna Pelikán úr, azaz a gátőr a mi gátjainkról, majd egy másik riportban számolunk be.
(Fotó: Dávid Csilla)
Mirko Galonja
