Nem hihetjük, hogy magunk mögött tudjuk a huszonegy évvel ezelőtt fellángolt szerb nacionalizmust, s éppen ezért semmiképpen sem tekinthető mellbevágó „újdonságnak”, amit Čedomir Popov , az újvidéki székhelyű Szerb Mat ica elnöke az egykoron igen tekintélyes belgrádi napilapnak adott interjújában hangoztatott. Az elnök úr ugyanis meggyőződéssel állítja, hogy Vajdaság szellemi és politikai értelemben távolodik Szerbiától, s ennek következményeként a tartományban élő többségi nemzet tagjai lassan elveszítik önazonosságukat. Ez a megfogalmazás újszerűnek hat, hiszen korábban, a Nagy-Szerbia létrehozásával kapcsolatos (rém)álmok közepette a Popovhoz hasonló tudós elmék folyamatosan a szerb nép veszélyeztetettségét szajkózták, s tulajdonképpen ezzel (is) buzdítottak arra, ami végül bekövetkezett.
Látszólag igen, de lényegében az sem mellékes, hogy a Szerb Matica elnöke tagja annak a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának, amelynek tagjai anno „legyártották” a hírhedt Emlékeztetőt (Memorandumot) és a pravoszláv egyházzal vállvetve hangoztatták a mennyei nép létezését.
Mivel az elmúlt két évtizedben térségünkben sok minden megváltozott, ma már nem „trendi” melldöngetve harsogni, hogy Vajdaság mindig is szerb volt. S ezen a ponton az ősz elme kissé elszólta magát, hiszen megerősítette azt, amit eddig legtöbb akadémikus tagadott. Az eltávolodással kapcsolatban a következőket mondta: „Ez teljesen ellentétes az Osztrák–Magyar Monarchiában élő szerbek két évszázados igyekezetével, hogy Vajdaságot Szerbiához csatolják, amit 1918-ban meg is tettek.”
Nos ez a mondat az a bizonyos szög, amely kibújt a zsákból, hiszen tartalma egyértelműen arra utal, hogy Vajdaság az utóbbi két évszázadban és nem évezredekkel ezelőtt vált szerbbé.
Egyébként a Szerb Matica elnöke arra számít, hogy az elkövetkező tíz-tizenöt évben „újabb átcsoportosulások történhetnek Európában és a világban, s akkor mindenki a saját anyanemzete felé fordul, akárcsak a Jugoszlávia szétesését megelőző időszakban... Ha ismét valami hasonló történne, várható, hogy a magyarok előhozakodjanak Észak-Bácska kérdésével, s hogy a horvátok követeljék Szerémséget.”
A legfrappánsabb kinyilatkozás azonban, hogy: „Szerbia még a legtragikusabb történelmi körülmények között is meg tudna maradni Vajdaság nélkül, de Vajdaság nem tudna Szerbia nélkül”.
Érdekes elmélet, s érdemes egy kicsit eltöprengeni felette. Azt mondják, a puding próbája, hogy megeszik. Nos, ezt a receptet akár ki is lehetne próbálni a Popov által említett viszonylatban. Mondjuk, alapul véve Anglia és Kína között több mint száz éve Hongkong feje fölött, de sorsa elrendezésére kötött szerződést lényegét. Egy teljes évszázad állt az említett egykori koronagyarmat rendelkezésére, hogy bizonyítsa életképtelenségét, s ezzel igazolva a kínai birodalom iránta való területi igényeit.
Hát... tudjuk, Hongkong a világ egyik legdinamikusabban fejlődő mini állama volt (amíg Kína vissza nem kapta).
Vajdaság esetében is megérne egy százéves próbát. Mármint Szerbia sorsára hagyná a tartományt, s száz év alatt kiderülne Popov víziójának helyessége.
Mint említettük, a puding próbája, hogy megeszik. Ebben az esetben azonban valószínűleg valaki hascsikarást kapna ettől a „pudingtól”.
