Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezete (FAO) 1971-ben jelölte ki március 21-ét az Erdők Világnapjának, abból a célból, hogy ráirányítsa a földlakó ember figyelmét az erdők fontosságára, az erdőirtás egyre fenyegetőbb következményeire. Évente világszerte átlagosan 130 ezer négyzetkilométernyi erdőt vágnak ki, ami hatszor akkora, mint Vajdaság, amely egyébként a Kárpát-medence legerdőtlenebb vidéke.
Az elmúlt ötven évben elképesztő méreteket öltött az erdőirtás, mintegy 645 millió hektár trópusi erdő semmisült meg. A veszélyeztetett emlős- és madárfajok több mint háromnegyed része került veszélybe a fakitermelés miatt, és hatvanmillió ember függ közvetlenül az erdőktől. Az ENSZ adatai szerint 160 millió hektár erdő van az Európai Unióban, ez területének 42 százaléka.
A megmaradt erdők ugyancsak veszélyeknek vannak kitéve. A természetvédelmi szempontokra kevéssé tekintettel lévő erdőgazdálkodás a világ számos régiójában az erdők leromlásához, természetességük elvesztéséhez vezet. A védett erdők hálózata ezért világszerte rendkívül nagy jelentőségű. A világ erdeinek 12 százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt.
Számos madárfaj, ritka növények és gombák szinte kizárólag a természetes vadonban találják meg életfeltételeiket. Kontinensünk emblematikus erdőlakó fajai, a medve, a hiúz, a nagy testű baglyok stb. ugyancsak itt fordulnak elő. Az erdők védelmét a legtöbb országban nemzeti parkok biztosítják, amelyek bár látogathatók, de nem folyik bennük gazdasági fakitermelés. Kivéve a hazai nemzeti parkjainkat, amelyek az el-elapadó állami támogatást fakitermelésből pótolják.
Az erdők megőrzése társadalmi (környezetvédelmi) és gazdasági szempontból is kulcsfontosságú. Az erdők zöld infrastruktúrák, nyersanyagokat, védelmet (erózióvédelem, árvízvédelem) és más ún. ökológiai szolgáltatást biztosítanak számunkra. Azon túl, hogy faanyagot, vadat, gyümölcsöket, gyógynövényeket nyújtanak, az erdők legfőbb szerepe az emberek számára is élhető környezet kialakítása: a talajok képzése, az ivóvízbázisok védelme, a levegő szűrése és tisztítása.
Az erdők szerepe sokszorosan felértékelődik a nemkívánatos klímaváltozások következményeinek a mérséklésében. A meglévő erdők letarolásával felszabaduló szén (szén-dioxid) több mint 20 százalékban járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az őserdők különösen sok szenet tárolnak. Az erdőtelepítésekkel a légköri szén újra megköthető, ami csökkenti a klímaváltozás kockázatait. Mindezen funkcióknak, szolgáltatásoknak a fenntarthatósága ugyanakkor azon múlik, hogy az erdőt alkotó élővilágot, a biológiai sokféleséget meg tudjuk-e őrizni. Minden élőlénynek, a mikroorganizmusoktól a madár- és emlősfajokig fontos szerepe van abban, hogy az erdő egészséges, és működőképes maradjon.
Vajdaság területe 2,16 millió hektár, ebből mindössze 175 ezer hektár az erdő, amiből 131 ezret a Vajdaság Erdei Közvállalat (Vojvodinašume) kezel. Az erdőtelepítésnek nagy jelentősége van. Ennek révén 6 százalékról megközelítőleg tíz százalékra emelkedett Vajdaság erdősültsége, de még most is több község határában 1 százalék erdő sincs.
A 10 százalékba beszámították az alig elültetett nyárfa és egyéb telepítéseket is, amelyeket erős túlzással nevezhetünk erdőnek, amolyan „műerdők” ezek, amelyek, ha ki nem száradnak, nyárfaültetvény lesz belőlük. A nyárfás és akácos biológiai fogalmaink szerint sem nevezhetők erdőnek, annyira fajszegények.
Nemrégiben magyarországi erdészek csoportját látta vendégül a Vajdaság Erdei Közvállalat. A háromnapos látogatás tapasztalatait az Erdészeti Lapokban foglalták össze. Egy közel 1800 embert (160 erdőmérnök) foglalkoztató közvállalatot az elfogulatlan kívülálló szemével vizsgálták és értékelték. A magyarországi erdészek különösnek találták például, hogy Vajdaságban az erdőfelügyeleti rendszer nem ismeri a szankció fogalmát.
Ez azt jelenti, hogy az erdőfelügyeletnek nálunk gyakorlatilag semmilyen hatalma sincs, akármit és akárhogyan is tevékenykedik az erdőgazdaság, cselekedeteik nem szankcionálhatók. Igaz ugyan, hogy szükség esetén az erdőgazdálkodó költségére elvégeztethetik a nélkülözhetetlen munkákat. A magyar vendégek rákérdeztek, hogy volt-e ilyenre példa. A vendéglátók, közvállalatunk erdészei beismerték, ilyen esetről még nem halottak!
Az erdőrendezési feladatokat a közvállalat látja el. Az üzemtervezés nyilvános. A lakosság és az önkormányzatok tehetnek javaslatokat. „Gazdálkodást korlátozó javaslatok nem jellemzőek, mert a lakosság maximálisan elfogadó az erdőgazdálkodás iránt!”
A magyarországi erdészdelegáció megállapításait érdemes kielemezni. „A lakosság maximálisan elfogadó” – állapították meg a vendégek, pontosabban így tálalták nekik azt, amit nálunk közvitának, a nyilvánosság bevonásával történő döntéshozatalnak próbálnak beállítani. A közvállalatok dokumentumainak közvitára bocsátása puszta formalitás.
Az ősszel Óbecse környékén, a Tisza árterületén termelték ki a nyárfaerdőt, és nem „látták” meg a két méter átmérőjű sasfészket az egyik nyárfán. Már a fészek közvetlen közelébe ért a tarvágás, amikor Hám István ornitológusnak, a rétisasok legkiválóbb hazai szakemberének a közbenjárására sikerült leállítani a motorfűrészeket. A fészek körül alig maradt fa, pedig a természetvédelmi törvény egyértelműen kimondja, a védett fajok élőhelye is automatikusan védett. A sasfészek körül ötven méteres körben meg kellett volna kímélni a fákat. Fennáll a veszély, hogy a sasok otthagyják a megbolygatott fészkelőhelyet. Hogyan lehetséges, hogy a Vajdaság Erdei Közvállalat több száz diplomás szakembere nem hallott még a természetvédelmi előírásokról? A „maximálisan elfogadó lakosság”, azaz a birka nép nem tehet semmit, a madarászok esetleg háboroghatnak, a Természetvédelmi hatóság megintheti az erdővel (rabló)gazdálkodót, de ahogy a magyarországi erdészcsoport látogatásán is beismerték sem az erdőfelügyelettől, sem a természetvédelmi hatóságoktól nem kell igazából tartani. Szankciókra még nem volt példa!
Hadd álljon itt még egy példa a jámbor elfogadó nép oldaláról. A még 1960-ban alapított Fruška gora Nemzeti Park a saját területén a természetvédelmi kezelést és az erdőgazdálkodást is ellátja. A Tartományi Természetvédelmi Intézet szakemberének figyelmeztetése ellenére az elmúlt években többször is megismétlődött, hogy a zárt erdő háborítatlan nyugalmát igénylő ritka fekete gólya fészkét tartó fa kivételével az összes környező fát kitermelték. Gyakorlatilag tönkre vágták a fekete gólya fészkelőhelyét.
Ebben az országban mindaddig pusztulnak természeti értékeink, amíg az elkövetőknek nem kell tartaniuk természetromboló ténykedésük következményeitől, amíg a jogrendszer a kivételezésre épül.
