Szabadkán él és tevékenykedik hosszú évek óta az az ember, akinek életrajza 1997-ben bekerült a Who's Who in the World (Ki kicsoda a világban) enciklopédiába is, amiben ötezer másik tudós, ismert személy is szerepel, például Bill Clinton is. Tizennégy évvel ezelőtt az Amerikai Önéletrajzi Intézet megválasztotta az év emberévé, 2011-ben pedig ismét neki ítélték ezt a címet a robotika területén végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként.
Robotok. Izgalmas világ ez, amely a műszaki forradalom egyik újabb csodája. Gépek, amelyeket bonyolult programok vezérelnek, amelyek egyre intelligensebbek, egyre kisebbek és egyre inkább belefolynak az életünkbe. Számos írót, rendezőt megihletett már a robotika, főleg az emberszabású robotok témája, akik egyszer talán valódi emberi érzelmekre lesznek képesek és úgy élnek majd közöttünk, mint az igazi emberek. Hogy ez mennyire reális elképzelés és mennyire közeli a gépek uralma az ember felett, nem tudni, dr. Mester Gyula azonban ennek a futurisztikus világnak szentelte munkásságát, amely többek között az űrkutatásban, az orvostudományban, a genetikában, az iparban, a hadiiparban, az óceánok feltárásában vagy az oktatásban is egyre nagyobb teret hódít magának.
– Egy kollégám egyszer azt mondta, meglátod Gyula, a világon egyszer majd több robot lesz, mint ember! Nos, még nincs, de dolgozunk rajta – mondja nevetve a professzor, majd hozzáteszi, a robotika inkább a pici dolgok felé halad most, a mikro- és nanorobotok felé, ahol a robotok atomokkal manipulálnak majd.
Mester Gyulát nem könnyű bemutatni, hiszen az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat tett a robotika területén. Pályája során kétszáz publikációja jelent meg különféle tudományos folyóiratokban, négy tudományos könyv társszerzőjeként szerepel, projektekben vesz részt, kutat és kísérletezik, megjelentetett írásaira 178 alkalommal hivatkoztak tudósok, 1994 óta a New York-i Tudományos Akadémia tagja. A világ minden tájáról felkérik, hogy konferenciákon tartson előadást, vagy ifjú tudósok, hallgatók keresik meg, hogy a Szegedi Tudományegyetem laboratóriumában mellette fejlesszék tovább tudásukat, és már Indiában is volt doktori bizottsági tag. Nemcsak tudós, hanem tanár is, hiszen a szabadkai Műszaki Szakfőiskolán 1988 óta, a Szegedi Tudományegyetemen pedig 2000 óta tanít robotikát, az Informatika Doktori Iskolában pedig négy kurzust is vezet: a humaniod robotok ütközésmentes irányítása ismeretlen változó környezetben, a vízi robotok, a kerekeken gördülő mobil robotok ütközésmentes mozgásirányítással, valamint a mikro- és nanorobotok tematikában. Emellett külön foglalkozik a világ felsőoktatási ranglistájának kérdéseivel is. Tavaly Belgrádban is tartott erről előadást.
– Inkább vagyok tudós, mint tanár, habár a tanítás is nagy szerepet játszik az életemben. Tanárként kezdtem a pályámat, de az, hogy idáig eljutottam, a kíváncsiságomnak és az ambíciómnak köszönhető. Szerencsére mindig is különleges érzékem volt ahhoz, hogy felismerjem, miben rejlik a jövő, mely területek kiaknázatlanok és merre kell haladnom. Ehhez még sok szorgalom is társult, lépésről lépésre haladtam, dolgoztam, tettem a dolgom, és ez meg is hozta az eredményt. Nagy megtiszteltetés, hogy tizennégy év után sem felejtettek el, figyelték munkásságomat és másodszor is abban az elismerésben részesültem, hogy az év emberévé választottak – mondja a robotika tudora. Mutatja is publikációi sorát, a Springer Kiadó gondozásában megjelent három könyvben az általa írt fejezeteket, a kollégák megkereséseit, mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben 128 konferencián vett részt, s teszi ezt minden kérkedés nélkül, úgy, mint a tudomány elkötelezett híve. Előbújik belőle a tanár is, amíg magyaráz, megmutat az interneten egy kisfilmet olyan nanorobotokról, amelyek képesek lesznek a véredények falát megtisztítani, sőt akár az öregedési folyamatot lassítani, majd arról mesél, hogy az űrkutatásban milyen szerepe van a mobil robotoknak és mit kell tudniuk, hogy gond nélkül leszálljanak egy másik bolygóra, majd anyagot gyűjtve visszatérjenek a Földre. 2009-ben Újvidéken, majd Pécsett a történelemben elsőként tartott előadást a mikro- és nanorobotokról, de a világ számos tájára eljutott már San Diegótól Krakkón át Hawaiig, hogy a legnagyobb szakértők előtt számoljon be kutatásairól. Mint mondja, felesége mindenhová elkísérte, a családja nagy támasza és segítsége volt az évek folyamán. Bár Mester Gyula a robotika területén elismert szakembernek számít és tudósként az egész világon nyitott ajtók fogadják, mégis itt maradt Szabadkán.
– Valami ide húz. Itt van a családom, a barátaim. Sikeres életem volt, és akkor nem fontos, hol vagyok földrajzilag, én pedig itt érzem jól magam. Másrészt pedig úgy érzem, tenni kell valamit az itteni emberekért is. Műszaki téren otthon vagyok a toptechnológiákban, és amikor a hallgatóimat oktatom, akkor az a célom, hogy olyan tudást adjak át nekik, amelyikkel versenyképessé tehetem őket a világban. Felsőoktatásban tanítani gyönyörű dolog, de még szebb kutatni. Persze a szegedi egyetemen jobb körülmények vannak a kutatáshoz, mint itt Szabadkán, ezért nagyban ennek is köszönhetem, hogy ilyen eredményeket tudtam elérni, de akármilyen gondok vannak Szerbiában, most is vannak itt értékes emberek, akikkel véleményt cserélhetek.
Mester Gyula célja, hogy minél intelligensebbé tegye a robotokat. Hamarosan egy új humanoid, vagyis két lábon járó robot kifejlesztésébe kezd az Újvidéki Egyetemmel közösen, mely az időseket és rokkantakat fogja segíteni a mindennapokban. Ilyen robotot mindeddig nem fejlesztettek ki, de Mester Gyula ezután sem szeretne megállni a kutatásban.
– Energia és ambíció tekintetében még fiatalnak érzem magam, sokat kell még nyújtanom a nyilvánosságnak, a kollégáimnak, és úgy érzem, amit a jövőben leteszek az asztalra, az még értékesebb lesz.
