Kereken húsz évvel ezelőtt a Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világkonferencia javaslatára március 22-ét a víz világnapjává nyilvánították. Földünknek csaknem a háromnegyedét, a 71 százalékát víz borítja, ennek az óriási víztömegnek azonban csak mintegy 2,5 százaléka édesvíz, a többi a tengerek és óceánok sós vize. A fogyatkozó gleccsereket és az állandó hótakarót leszámítva az édesvíz 98 százaléka felszín alatti forrásból származik. Mi sem egyszerűbb: ha hozzá szeretnénk jutni, hívjuk a kútfúrót, aki motoros fúrójával lefúr körülbelül 100 méter mélyre, és máris fogyaszthatjuk az artézi vizet.
Annak idején – a felsőhegyiek többségéhez hasonlóan – a családunknak is a Nagyrétben volt bosztánya, ott termeltük meg a paprikát, a paradicsomot, a káposztát meg a többi zöldségfélét, majd vittük eladni a piacra. Gyerekként nekem a mindig szomjas növények öntözése volt a fő feladatom. Amíg mi egész nyáron a rétben bóklásztunk, addig a többi gyerek, legalábbis a nem bosztányosak a Tiszára jártak fürödni. Igaz, a réti kanális langyos vizében is meg lehetett mártózni, sőt úszni is abban tanultam meg.
Minden bosztányos fúratott magának kifolyós artézi kutat (napjainkban is így működik a dolog), amelynek a vizét – kapával különféle módokon terelgetve – a paprikasorok közé vezettük. Az „ősbosztányosok” még ásott kútból, talajvízzel, főleg kézi erővel öntözték a palántákat. Ma azonban a talajvíz annyira szennyezett, hogy öntözésre és jószágitatásra sem alkalmas.
Rónára locsoltunk, azaz kapával kimélyítettük a paprikasorok közét, és ebbe vezettük bele a vizet. Állandóan résen kellett lenni, méghozzá szó szerint, mert a föld repedései és a vakondok járatai igencsak meg tudták tréfálni az ember gyerekét. Megtörtént, hogy hiába vártam a sor végén, mikor ér végig a víz, az csak nem jött, elnyelte a föld, oda folyt, ahová nem kellett volna.
Amikor kezdett elapadni a kút, szóltunk a kútfúró kisiparosnak, aki néhány nap alatt újat fúrt, vagy kimélyítette, kitisztította a régit. Arra senki sem gondolt, hogy esetleg egyszer majd elfogyhat, kiapadhat a föld kérgében rejlő rétegvíz. Napjainkban a Nagyrétben már csak kevesen vergődnek zöldségtermesztéssel, hiszen a régi kifolyós artézi kutak sorra elapadtak, vagy alig csordogálnak.
A Temes öntésterületén gazdag vízi világ várja a látogatókat
Faluhelyen 3-4 kút elegendő néhány ezer ember ivóvízellátására, a kis- és közepes városok vízellátásához viszont nagyobb kapacitású kutakból nyerik az vizet. A folyóparti nagyvárosokban, mint amilyen Újvidék is, a folyó úgynevezett csápos kutakból szűrt és utólag vízgyárban javított vizét használják a lakosság ellátására. Látszólag tehát falun és városon egyaránt meg van oldva a tömegek ivóvízellátása. Ha nem ad vizet az egyik kút, fúrnak egy másikat még mélyebbre, a második artézi horizontot megcsapolva, és így tovább a végtelenségig? Valóban kiapadhatatlan a földkéreg ivóvízkészlete?
Az emberi tevékenység eredményeképpen (vegyipar, gyógyszeripar, duzzasztóépítések, ipari és mezőgazdasági célú vízkivételek) folyamatosan növekvő globális problémát jelent az ivóvízkészlet csökkenése.
Vajdaság kétharmadán a felszín alatti víztartó réteget, amelyből az ivóvizet nyerjük, nem fedi víz át nem eresztő réteg, amely visszatartaná a felszínről szivárgó szennyező anyagokat. Az ilyen vízadó rétegek hosszabb idő alatt elszennyeződhetnek. Az egyes víznyerő kutak közelében lehetnek szennyezőforrások, az azokból kikerülő káros anyagok pedig elérhetik a kitermelés alatt levő felszín alatti vizet, s onnan a fogyasztókhoz juthatnak. A települési vízellátás intenzív fejlesztése során nem fordítanak figyelmet ezekre a körülményekre.
MILYEN VIZET ISZUNK?
Időnként felröppen a hír, hogy aztán most már tényleg túl sok az arzénvegyület a bánáti meg a többi ivóvizünkben is. Végső ideje megépíteni a modern vízgyárakat és egészséges ivóvizet adni a lakosságnak. Azután elcsitulnak ezek a hangok, és minden marad a régiben, mert nincs rá pénz, vagy más a kifogás. A polgár meg azt issza, ami a csapból folyik, vagy költi a pénzét ásványvízre.
A legtöbben az ásványvízre esküsznek, már nem bíznak a csapvízben. Az ásványvizek a tiszta hegyi forrásokból erednek, legalábbis ezt próbálják elhitetni velünk a reklámok, amelyeknek egyre többen dőlünk be. Ezt támasztja alá a tény, hogy a fejenkénti ásványvízfogyasztás az elmúlt évek során elérte, sőt meg is haladta a száz liter/koponya/év mennyiséget. A legjobb üzlet tehát vizet eladni.
A Temes menti halastavak nádasai
Ezeknek a vizeknek az ásványianyag-tartalma igen eltérő (500–1700 mg/l), de ezzel kevesen törődnek, mivel általában az ízhatás dönt az ásványvíz kiválasztásában. A gyerekeknek sincs szükségük magas ásványianyag-tartalmú vízre, nekik nem kellene ásványvizet fogyasztaniuk. Az „egészséges” ásványvízfogyasztás növekedésével arányosan növekszik a környezetszennyezés. Egyszerű a magyarázat: az ásványvíz előállítása, utaztatása során a gyárakból a raktárakig, majd onnan az áruházakba, végül pedig a vevő otthonába sok-sok liter üzemanyag ég el, és szennyezi a levegőt. Az üres pillepalackok, amelyekbe az ásványvizet is töltik, elárasztják a környezetünket. Egyes településeken hellyel-közzel megszervezik a szelektív hulladékgyűjtést, de a legtöbb palackból szemét lesz, amely nem is bomlik le hosszú évtizedeken át.
LEGÉRTÉKESEBB FOLYÓNK
Amikor 2000 februárjában cianidszennyezés pusztított a Tiszán, nagyon megijedtünk. Két éve halálos vörösiszap öntötte el Kolontárt és környékét, beszennyezve a felszíni vízfolyásokat is. Sorolhatnánk a katasztrofális ipari szennyezéseket, amelyek rendszerint a patakok, a folyók és a tavak vizét érintik a legérzékenyebben. Ezek az incidensek is bizonyítják, hogy bármikor bekövetkezhet egy nagyméretű ökológiai katasztrófa.
A Temes folyó és öntésterülete kétségtelenül legértékesebb vajdasági felszíni vizeink egyike. A Romániából érkező Temes középső, szabályozatlan szakasza a leggazdagabb. Az öntésterület gazdag növény- és állatvilágának köszönhetően a folyómente biológiai sokfélesége kiemelkedő. Sokan rá is kérdeztek már: miért nem természetvédelmi terület a Temes mente?
A kérdést a közelmúltban, február 2-án, a vizes élőhelyek világnapján is többen felvetették a Temeshez közeli Ópáván (Opovo) megtartott tanácskozáson. A Tartományi Természetvédelmi Intézet szakemberei javában készítik azt a tanulmányt, amely alapján kezdeményezni lehet a Temes mente természeti rezervátummá való nyilvánítását. A Temes védetté nyilvánításának előkészítését végző munkacsoport vezetője, Marko Tucakov, a Tartományi Természetvédelmi Intézet biológusa évek óta kutatja a vidéket. A legértékesebb terület a Jaša Tomić és Pancsova közötti szabályozatlan folyószakasz. A folyó a tavaszi áradások alkalmával szabadon hömpölyög Közép-Bánátnak ezen a részén, kiterjedt árterülete pedig rengeteg madár és más gerinces állat, hal, emlős és kétéltű otthona. Ez a környék a vízimadarak legjelentősebb költő-, táplálkozó és pihenőhelye. A vajdasági gólyaállomány egyharmada, több mint 300 pár a Temes mentén költ. A halastavak sorában a Sakule és Baranda közötti ezer hektáron félig elhagyott halastó terül el, amelynek nádasában és gyékényesében zavartalanul fészkelhetnek a vízimadarak. Kizárólag a Temes mentén költ például a hajlott csőrű vízimadár, a batla, egy nagyon ritka íbiszfaj.
Gyakori látvány vizeinken, legtöbb a pillepalack
A Temes ökológiai szolgáltatásai mérhetők, gondoljunk csak az árvízvédelemre. A folyó ártere óriási mennyiségű vizet képes befogadni, bár ez sem volt elegendő a 2006-os rendkívüli árvízhelyzetben. Az ártéri erdők fát adnak, tisztítják a levegőt, a legelő, a víz, a sokféle termés és az öntözési lehetőség pedig mind-mind dollármilliókban mérhető. Egy holland biológus több éve kutatja a folyómentét, szerinte ugyanis az ökológiai szolgáltatások értéke nyugati mércével mérve meghaladja a százmillió dollárt.
A Temes mente a hagyományos mezőgazdaságnak és az ipar hiányának köszönheti még meglévő gazdagságát. De úgy látszik, a folyó nyújtotta lehetőségeket nem tudja kihasználni a helybeli lakosság, a falvak ugyanis elöregednek. Tíz év alatt háromezerrel csökkent az ott élők száma, úgyhogy ma mindössze 18000 ember él a Temes mentén. Pedig a falu- és ökológiai turizmus számos embernek nyújthatna megélhetést.
