Dr. Déri Jánosállatorvos és vadgazdálkodási szakmérnök több mint negyed évszázada gyógyítja a madarakat. Pesti létére már 28 éve él és dolgozik Hortobágyon: az általa alapított madárkórházat vezeti.
– Az egyetem elvégzése után a madarak iránti szeretet hozott Hortobágyra, Európa madarakban egyik leggazdagabb vidékére. A madárkórház 1999-ben jött létre, ekkor alapítottuk meg a Madárkórház Alapítványt is. Intézményesen 1991 óta, a górési ragadozómadár-repatriáló állomás állatorvosaként végeztem ezt a munkát, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízásából. Az egyéni praxisomban természetesen előtte is volt alkalmam a sérült, mérgezett vagy beteg vadmadarak kezelésére, gyógyítására.
Miért itt hoztátok létre a madárkórházat?
– Itt lakom a madárkórház közvetlen szomszédságában. Azért is hoztuk létre egy régi garázsépületben a kórházat, hogy közel legyek. Ez a munka, a madarak gyógyítása ugyanis 24 órás szolgálat. Ha éjjel kettőkor meg akarom nézni az este kilenckor műtött madarat, akkor ne kelljen kocsiba ülni és a 25 kilométerre lévő Górésra utazni. Amikor még ott dolgoztam, akkor is ide hoztuk az ellátásra szoruló madarakat, de gyorsan kinőttük a házat.
A csaknem egyhektáros madárparkkal a madárkórház alkalmas arra, hogy több mint 200 madarat tudjunk folyamatosan itt tartani. Hat állandó dolgozóval látjuk el a betegeinket, ami a lehető legalacsonyabb létszám ahhoz, hogy télen-nyáron három műszakban üzemeltessük a kórházat. Én vagyok az állatorvos, de az alapítványunk kuratóriumi elnöke, dr. Kiss József kisállat-specialista szükség szerint helyettesíteni tud, továbbá Debrecenben van két kolléga, akikhez vagy beviszik a sürgős esteket, vagy ők jönnek ki, amikor én távol vagyok.
A hat dolgozón kívül a nyári turistaidényben, amikor a sérült madarak szezonja van, nagyon sok diák tölt el nálunk egy-egy hetet. Éves szinten több mint ötven önkéntest foglalkoztatunk: egy-egy turnusban 4-5 fiatalt, akik a munkájukért szállást és élelmet kapnak.
Hogyan oldottátok meg a madárkórház finanszírozását?
– Éjjel-nappal nyitva vagyunk, megtörtént, hogy karácsonykor is műtöttünk, se ünnepünk, se vasárnapunk, ami megterhelő lehet azok számára, akik itt dolgoznak, és a családtagjaik megértésére is szükség van. Korábban, amikor még gyakorlatilag családi vállalkozásként működött, bizony bele kellett nyúlni a családi kasszába is. Más állatorvos negyedszázados praxis után azért már fel tud mutatni valamit, én egy madárkórházat tudok felmutatni, amiben benne van az egész életem.
Volt időszak, amikor a villanyszámlát sem tudtuk kifizetni, adósságokba vertük magunkat, de hála Istennek a kezdeti nehézségek után a Madárkórház Alapítvány elő tudja teremteni a kórház viszonylag zavartalan működéséhez szükséges anyagiakat. Ezt főleg azoknak a madárbarát embereknek köszönhetjük, akik a felhívásainkra pozitívan reagáltak, és adójuk egy százalékának felajánlásával támogattak bennünket. A magyarországiak adójuk egy százalékával szabadon rendelkezhetnek, s ennek köszönhetően annyi felajánlás érkezik az alapítványhoz, amennyi évről évre elegendő bevételi forrást szavatol. Ez azt jelenti, hogy éves szinten mintegy 600 madarat tudunk ellátni. Főleg a madarak utógondozása, táplálása, gyógyszerezése jár nagy kiadással.
Mi lesz azokkal a madarakkal, amelyek nem engedhetők vissza a természetbe?
– Kialakítottunk egy madárparkot, ahol azokat a sérült egyedeket tartjuk, amelyek többé már nem képesek az önálló életre. Életük végéig gondoskodunk róluk: megszelídítjük és az állatkertekhez hasonló módon mutatjuk be őket a látogatóknak. Mi madarat csak végszükség esetén altatunk el. A madárpark sérült lakói révén hívjuk fel a közvélemény figyelmét a vadon élő madarakra és az egyéb állatokra leselkedő veszélyekre. Fontos, hogy becsaljuk ide a gyerekeket, akiknek a természetszemléletükre még lehet hatni. A madárparkban játszva sok érdekes és fontos dolgot tanulhatnak meg akár egy látogatás alkalmával is. A későbbi önkénteseink egy része is az ilyen, látogatóba érkező gyerekek közül kerül ki.
Mindent meg lehet nézni nálunk, de a műtőbe nem léphetnek be látogatók, ezt teszi lehetővé a látványkórház, ahol egy üvegen át megtekinthetők a lábadozó madarak és az operációk is. Jelenleg 211 lakónk van, de télen 266 is volt, az ínséges hideg időszakban ugyanis nem engedünk el madarat. A gyógyult madarak márciusban nyerték vissza a szabadságukat, de időközben érkeztek újabb sérültek is.
Melyek a leggyakoribb sérülések a madárkórház páciensei körében?
– Mi speciális helyzetben vagyunk, a legtöbb a csontműtét, ami a kórház felszereltségéből és a saját praxisbeli gyakorlatomból is ered. Szinte az egész ország területéről, de főleg száz kilométeres körzetből kerülnek hozzánk törést vagy áramütést szenvedett madarak. Az ennél távolabbi, sérült madarakat oda irányítjuk, ahol megfelelően el tudják őket látni, például a budapesti állatkertbe. Napjainkban sajnos „reneszánszát éli” a ragadozómadarak mérgezése. Magyarországon az idén már több mint 70, mérgezésben elhullott sast találtak, s csak a legritkább esetekben jutnak el hozzánk a még élő mérgezési tüneteket mutató ragadozó madarak.
Ugyanazokról az élőhelyekről, gyakorlatilag ugyanazokban az időszakokban többé-kevésbé ugyanolyan vagy hasonló sérülésekkel kerülnek hozzánk madarak. A kiállítótermünkben az évszakokra jellemző sérülésekkel bekerült és elpusztult madarakat mutatjuk be a rájuk leselkedő veszélyekkel együtt. A hozzánk érkező látogatók szakvezetőt kapnak, aki végigkíséri és bemutatja a munkánkat, a madarakra leselkedő veszélyeket és azok következményeit.
A legtöbb sérült madarat tavasztól az őszi vonulási időszakig hozzák be. A távvezetékek jelentik az egyik legnagyobb veszélyforrást. A madármentő táborok alkalmával, mikor végigjárunk egy távvezetéksort, szinte minden második pózna alatt találhatunk áramütés miatt elpusztult madarakat. A gyakori madarak közül többet ér áramütés, általában varjú vagy seregély az áldozat, de a ragadozómadarakat is megtizedelik a villanyvezetékek, sok a sérült vércse, egerészölyv, ritkában sas vagy gólya. Nem is olyan régen sikerült elengedni egy áramütésből felgyógyult kerecsensólymot, ami nagyon ritka, mert ha az áramütés után életben is marad a madár, a leggyakrabban a szárnya, a lába, vagy mindkettő sérül. A madár a sérült, megégett, elhalt végtagját egyszerűen lerágja, lecsipkedi, vagy nekünk kell amputálni. Ritka az a madár, amelyet időben behoznak és hatékonyan tudjuk kezelni.
Kifejlesztettünk egy eredményes kezelési módszert: mágneses erőtérbe helyezzük a madár áramütött végtagját, amelyet különben elveszítene. Ha még nem indult meg az áramütött szövetek elhalása, az erős mágneses erőtér hatásának köszönhetően van esély a végtag megmentésére. Az említett kerecsensólyomnál már elindult az elhalás folyamata, de még időben avatkoztunk be, kikezdte, csipkedte a szárnyát, a legyek is beköpték a sebet, ennek ellenére néhány elsőrendű evezőjét elvesztette, de a többit sikerült megmenteni, és visszanyerte röpképességét. A fiókszárnyát ugyan elveszítette, de az is kinőtt. A röpdében gyakoroltattuk, és amíg nem győződtünk meg róla, hogy meg tudja fogni a galambot, tehát tud ismét zsákmányt ejteni, addig nem is gondoltunk az elengedésére. Amikor azután visszanyerte a szabadságát, nyílegyenesen délre húzott el, és pillanatok alatt eltűnt a horizonton. Számunkra az jelenti az igazi sikert, ha egy biztos pusztulásra ítélt madarat sikerül gyógyultan visszaadni a természetnek – mondta Déri János, a madarak gyógyítója.
Pusztadoktor
A madárkórház háza táján történő eseményekről, az aktuális eseményekről és érdekességekről az intézmény újságja, a Pusztadoktor havilap számol be. Az országos terjesztésű, havonta megjelenő színes folyóiratot 12–15 ezer példányban nyomtatják, és ingyen osztogatják olyan helyeken, eseményeken, ahol állatszerető emberek megfordulnak. Állatkeretekben, vadasparkokban, különböző kiállításokon és vásárokon, állatorvosi rendelőkben, egyetemeken, könyvtárakban terjesztik. A Pusztadoktor olyan írásokat közöl, amelyek egy általános iskolás diák számára is érdekesek, de az egyetemi tanár sem unatkozik rajtuk.
