Június végéig egész Szerbia területéről több mint 4000 kérelmet vettek át a restitúcióval kapcsolatos feladatok foglalkozó ügynökségben. Ennek négyötöde mezőgazdasági területekre vonatkozik.
Egyébként a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség belgrádi irodája 1070, a kragujevaci 936, a niši 561, az újvidéki pedig 1476 kérelmet vett nyilvántartásba.
Már ebből az adatból is látszik, hogy annak idején Jugoszlávia kommunista vezetése hogyan tekintett a tartomány magánvagyonára. Az is jelzésértékű, hogy akik nem vettek igénybe szakmai segítséget, legtöbbjük esetében az adatok, illetve a kérvényhez mellékelt dokumentumok hiányosak voltak, tehát az ügynökség kénytelen volt kiegészítést kérni.
Meglehetősen érthető, hogy az érintettek túlnyomó többsége igyekezett saját tájékozottságára támaszkodni, hiszen a korábbi akció folyamán az ügyvédek nem voltak szívbajosak a szolgáltatások megfizettetésével. Nemhivatalos értesülések szerint a mezőgazdasági területek visszakövetelésével kapcsolatban a munkadíj fejében minden ötödik hektárra ők tartottak igényt. Ha tehát egy közepes nagyságú, például ötven hektáros birtokot sikerül az államtól visszapörölni, a tíz hektár „ügyvédi költség” mai értéke elérheti akár a 70–80 ezer eurót is.
Az ügynökség becsületére legyen mondva, hogy a hozzá nem értőket hetente két napon fogadta és ingyenes tanácsaikkal látta el a hiányzó dokumentumok beszerzését illetően.
A kérelmek alapján eddig már több mint ötven végzést hoztak. Többek között ennek alapján kapták vissza, mégpedig természetben, Újvidék egykori egyik leggazdagabb polgárának, Nikola Tanurdžićnak az utódai a város központjában levő, mindig is Tanurdžić-palotának nevezett létesítmény egy részét.
Az államosított vagyon egykori tulajdonosainak utódait összefogó Visszaszármaztatási Hálózatban azonban hozzávetőleg sincsenek megelégedve az eddigi végzések mennyiségével. Ők váltig azt hangsúlyozzák, hogy az egész akció csak akkor tekinthető eredményesnek, ha az állam igazságot szolgáltat a szántóföldek esetében is. Márpedig a vajdasági kérvények értékében nem kevesebb mint 97 százalékkal szerepelnek földbirtokok. Számításaik szerint az országnak összesen 300 000 hektár földet kellene visszaadnia. Ezzel szemben a kormánykörök álnok módon arra hivatkoznak, hogy már nem rendelkeznek ekkora területtel. Ugyanakkor az állami földek bérbeadásakor azzal dicsekedtek, hogy 450 000 hektárra(!) sikerült bérlőt találniuk.
Hozzáértők véleménye szerint az állam minden nehézség nélkül visszaadhatja a teljes igényelt területet, hiszen erdőkből harmincszor, épületekből hússzor, szántóföldekből pedig kétszer annyit birtokol, mint amennyire a kérvények alapján az egykori tulajdonosok vagy örököseik visszaigényeltek.
A fentebb említett négyezer igénylés még nagyon messze jár a valós számtól, hiszen a jelenlegi akció két évig tart, és a Hálózatban nem tartják lehetetlennek, ha a követelések száma eléri 1,5 milliót. Persze sok esetben apró parcellákról, kis üzlethelyiségekről, szatócsboltokról van szó. Ezek esetében a hatályos törvény szerint, ha arra mód van, az eredeti tulajdont kell(ene) visszajuttatni.
Egészen más eljárás alá esik a mezőgazdasági terület. Ha az új kormány sem változtat az idevágó törvényen, a visszakövetelők legnagyobb része lemondhat őseinek eredeti vagyonáról. A törvényben ugyanis az áll, hogy amennyiben az egykori elvett területen időközben ma is üzemelő létesítményt hoztak létre (öntözőrendszer építettek, vagy bármilyen mást építettek), vagy a természetben való visszaszármaztatást az azóta áthelyezett dűlőutak nem teszik lehetővé, esetleg csak az érintett kataszteri község újraparcellázását kellene elvégezni, az igénylők ilyen irányú követelése nem teljesíthető.
Lehet, hogy korrektebb lett volna az állam részéről, ha a nyakatekert jogi megfogalmazás helyett nyíltan kimondja:
„Földet vissza nem adunk!”
