Ezen az átkelőn át vezet a legrövidebb útvonal Újvidék és Temesvár között. Hogy a határátkelő megnyitása mindkét fél érdeke, azt időnkénti megnyitása már megmutatta. A határ mentén élők rokoni látogatása és művelődési rendezvényei mellett ugyanis áruforgalom is kezdődött. A románok a nálunk olcsóbb élelmiszert, cigarettát és szeszes italt vásárolják, a kereskedők pedig a bánáti gyümölcs iránt mutatnak érdeklődést. A határ innenső oldalán pedig elsősorban az ipari beruházásokban reménykednek. Mert a legszegényebb községek közé sorolt Szécsányhoz tartozó Módost 2005-ben katasztrofális árvíz sújtotta. Azóta a 2300 lakosú településen felszámoltak majdnem minden ipari létesítményt. A foglalkoztatottak száma háromszáz alatt van. Néhány év alatt négyszáz fiatal hagyta el a települést.
Románia közvetlenül az EU-ba való belépése után megépítette a Fény és a leendő határátkelő közötti utat. Szomszédjaink érdeke abban is rejlik, hogy az új határátkelővel 60 km-rel lerövidül majd az összeköttetés Románia és az EU-s országok között. A mi oldalunkon közben kiszélesítették a Módos és Szécsány közötti 13 km-es útszakaszt.