– Informatikusként kerültem a vízügyhöz, a szakmámban dolgoztam, de közben a madarászásról, a madárgyűrűzésről sem kellett lemondanom, sőt a két dolgot sikerült szerencsésen ötvözni. Kedvenc kirándulóhelyem, madaras terepem a Gemenci erdő és környéke, amely már a rendszerváltást megelőzően, a nyolcvanas években az akkor lendületet kapó élőhelyfelújítások kapcsán felkapott területévé vált. Mivel új dolog volt, még viszonylag könnyebben lehetett pénzügyi támogatást szerezni rá.
FEKETE GÓLYA A DELEGÁCIÓ ELŐTT
– Érdekes módon, különösen a hollandok vetették fel a vizes témákat, létrejött egy holland–magyar vízügyi együttműködés. Ekkor már a vízügynél dolgoztam, és a jó terepismeretemnek köszönhetően a cégből rendre engem bíztak meg, hogy vezessem a külföldi delegációkat a Duna hullámterében, a mellékágakkal, belső tavakkal, sűrű ártéri erdőkkel tarkított terepen. Hollandiában tartanak az árvizektől, náluk kialakult az a szemlélet, hogy hullámtérre nem szabad fát ültetni, de be szerették volna erdősíteni a töltéseken belüli hullámteret. Kíváncsiak voltak, hogy mi a Duna mellett hogyan birkózunk meg e problémával, a tavaszi áradások idején olykor tíz métert is megközelítő vízszintingadozással. Egyfajta mintaterület voltunk a számukra, mert e téren már voltak tapasztalataink.
A delegáció tagjai egy ízben Baja mellett, Érsekcsanádon tanácskoztak, utána pedig a mérőhajóval kivittük őket a gemenci árterületre. A csoport nagyon szeretett volna fekete gólyát látni, amely köztudottan a sűrű, nyugalmas erdők magas fáin rejtve fészkel. A rendkívül óvatos fekete gólya fészkét sem könnyű megtalálni, nemhogy csoporttal odamenni és megfigyelni. Óriási szerencsénk volt, tudtam, hol van fészek, szóltam a kapitánynak, hogy a kőgátnál kössön ki, ahol nem feneklünk meg. Kivételesen sár sem volt, a bizottság öltönyös tagjai csendben követtek a szederbokrok takarásában, és csodák csodájára a vadcsapáson haladva egyszer csak megpillantottuk a fekete gólya fészkét, ott állt a három fiókája mellett, az erdőtalajon pedig ott sétált a másik öreg madár. Egyszerűen beájult az egész delegáció, minden összejött azon a napon.
Zömében a vízügyes munkáim is olyanok voltak, amelyek révén különleges státusba kerültem, én voltam az „átjáró ajtó” a vízügy és a természetvédelem között. Akkoriban a vízügy amolyan csúnya szakma volt, gondoljunk csak a Bős–Nagymaros ügyre, a sok vitát kavart dunai vízi erőmű körül kialakult hercehurcára, a természetvédők óriási felháborodására, amely oda vezetett, hogy Magyarország kiszállt a projektumból, aminek nagy ára volt. Az egyre erősödő civil környezetvédő mozgalmak naponta ostromolták, kritizálták, minden szinten támadták a vízügyet, és be kell vallani, olykor nem is alaptalanul. A vízügynél voltak olyan túlhaladott szemléletet képviselő vezetők, akik a természetes vízfolyásokat beton falú csatornaként tudták csak elképzelni.
COUSTEAU KAPITÁNY GEMENCBEN
– Munkám mellett harminc évig vezettem madarászszakkört Baján. Az önkormányzati Ifjúsági Házában minden szombaton összejött a szakkör, hol több, hol kevesebb érdeklődővel és kerékpárral jártuk a környéket, ha esett, ha fújt, rendszeresen terepeztünk. Nem csak madarásztunk, volt úgy, hogy a pusztagyepeken a ritka növényeket vettük számba. Sokat kirándultunk a Gemencbe is, tehát nekünk valódi helyismeretünk volt, amit a természetvédelemben én kamatoztatni tudtam. Madárodúkat telepítettünk, rendszeresen folyt és folyik ma is a téli madáretetés, nádi és bokorlakó énekesmadarakat gyűrűzünk, tehát egész évben aktív a madarászszakkör.
Még a híres természetfilmes Jacques-Yves Cousteau, vagyis Cousteau kapitány is filmezett a Gemencben, a Duna legendásan gazdag élővilága vonzotta ide. Majd négy éven át tartott a forgatás hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Amikor megérkezett a stáb, mindenki természetesnek vette, hogy rám bízták a filmes stáb terepi útbaigazításukat.
Sok vizes témához kapcsolódó dologgal foglalkoztam, a terepmunkát hetekig tartó számítógépes adatfeldolgozás követte. Például tizenhét dunai vízmérce adatait bevittük számítógépbe, és több érdekes következtetést sikerült levonni. Kiderült, hogy a Duna másfél méterrel mélyebben folyik, mint száz évvel korábban, ez a vajdasági szakaszra ugyanúgy érvényes. Budapest alatti szakaszon, Dunaföldvárnál két méterrel, Mohácsnál pedig másfél méterrel van mélyebben a legalacsonyabb vízszint, mint egykor volt. Az átlag 120 centi.
LESÜLLYEDT A DUNA
Mit csinált az ember száz év alatt, ami medermélyülést okozott? A folyókanyarokat átvágták, lerövidítették. Ha a meder hossza, teszem azt, száz kilométerrel rövidebb, ezen a rövidebb szakaszon ugyanazt az esést teszi meg a folyó vize. A Duna megrövidülésével nagyobb lett a folyó esése. A nagyobb esés sebességnövekedést eredményezett. A gyorsabban hömpölygő víztömeg nagyobb szemcséket mozdít meg. Dunaföldvárnál még valamelyest kavicsos, majd Apatinig homokos. Ha a víz óránként harminc kilométernél gyorsabban folyik, magával ragadja a homokszemcséket. A Duna medrében a homokdűnék, zátonyok folyamatosan mozognak fentről lefelé. A holtágakban gyorsabban rakódik le a hordalék, száz év alatt egyszerűen feltöltődnek.
A probléma Gemenc esetében is ugyanez, a gazdag élővilágú mellékágakat a Duna hamar berakja, és vége. Voltak, akik fentről megmondták, hogy ha már így áll a dolog, nincs mit tenni, kotorjunk, mélyítsük ki medret, és a Duna ismét arra fog menni, lesz vízutánpótlás. Magas vízállásnál be fog folyni a víz, a másik végén meg ki folyik, de közben lerakja mindazt, amit magával visz, és 10-15 év alatt lejátszódik a feltöltődés.
A Dunán nem csak a vízmozgás következményeivel foglalkoztunk, augusztustól áprilisig havonta megszámoljuk a vízimadarakat, a nagy kárókatonák állandó problémát jelentenek, az utóbbi években pedig már a kis kárókatonák is rendkívüli módon elszaporodtak a halgazdaságok nagy szomorúságára, de nem úgy a madarászokéra.
SITKE, AKIT HÁROMSZOR FOGTAK MEG
Amióta színes műanyaggyűrűket rakunk a Duna hullámtéri erdeiben költő fekete gólyákra, nagyon sok érdekes új információhoz jutottunk. Spanyolországban volt az első szakkonferencia, ekkor derült ki, hogy sehol másutt nem él akkora sűrűségben a fekete gólya, mint a Duna–Dráva vidéken beleértve a Felső-Duna Speciális Természeti Rezervátumot. Ide évek óta átjárunk, és itt is elkezdtük a fekete gólyák színes-gyűrűs jelölését, melynek alapján hamar kiderült, hogy a vajdasági felső-dunai, a kopácsi és a gemenci fekete gólyák egy populációt alkotnak. A fészken gyűrűzött fiókák felnőtt korukban a kikelésük helyétől nem túl messzire próbálnak meg költeni.
Volt olyan gólya, amelyet a zombori Zsuljevity Antival az apatini rétben fiókakorban gyűrűztünk, de már nyolc éve minden évben a gemenci erdőben költ, távcsővel olvassuk le a lábáról a színes gyűrű számát. A számos leolvasásnak köszönhetően egy-egy madárról már tucatnyi megfigyeléssel, adattal rendelkezünk. A Földközi-tenger partvonalát követve vonulnak gólyáink Afrikába, erről az útvonalról szintén a színes-gyűrűk teleszkópos leolvasása folytán tudtunk meg részleteket. Van olyan fekete gólyánk, amelyet 15-20 alkalommal láttak például az izraeli nemzetközi madármegfigyelő állomásokon. A világ tudományos közvéleménye is felfigyelt rá, hogy itt a horvát–szerb–magyar hármas határ körül bizony a világ legsűrűbb feketególya-állománya él.
A Duna-meder mélyülése, a sebesebb vízfolyás, a mellék- és holtágak gyorsabb feltöltődése nem kedvez a fekete gólyának, hamarabb feltöltődik a gólyák táplálkozó területe a hullámtérben. Megérett tehát a helyzet arra, és egyre többet beszélnek róla, hogy a Gemenci Tájvédelmi Körzetből, a Kopácsi-réti, Nemzeti Pakból és a Felső-Duna Speciális Természeti Rezervátumból egy, a határokon átnyúló bioszféra rezervátumot alakítsanak ki, amely még a Mura folyó mentét is magába foglalja – mondta Kalocsa Béla, aki a nádiposzáták, nevezetesen a fülemülesitke vonulását is tanulmányozza. Már három olyan fülemülesitkét gyűrűzött, amelyet utána visszafogott a Neretva folyó deltájában lévő nádasokban, a sitkék telelőterületén. Egy olyan példány is van, amelyet Magyarországon gyűrűztek, a Ludasi-tó nádasában, majd a Neretva-deltában is újból megfogtak. Szinte hihetetlen, hogy valaki háromszor, három országban megfogja ugyanazt az alig másfél dekás aprócska nádi madárkát.
Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum
A tervek szerint az Unesco védnöksége alatt öt Duna-menti európai ország: Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország és Szerbia 2014-ig kijelöli és döntést hoz a Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum megalakításról. A rezervátum létrehozást a WWF (Világ Vadvédelmi Alap) kezdeményezte, és ez lesz Európa legnagyobb folyó menti rezervátuma, amely magába foglalja az élővilág védelme szempontjából leggazdagabb folyószakaszokat és folyó menti élőhelyeket. Szerbia részről a Felső-Duna Speciális Természetvédelmi Rezervátum teljes területe részét fogja képezni a növény- és állatfajokban, halakban, vadakban, különösen erdei és vízi madarakban gazdag bioszféra rezervátumnak. Végső ideje lenne védelem alá helyezni a természeti értékekben még bővelkedő területeket, hiszen a Dunának és mellékfolyóinak szabályozásával az elmúlt száz esztendőben az árterületek három negyed része már elveszett a maga csodálatos élővilágával együtt.
