Hogy meglássák, mi vár rájuk, szombaton próbatesztet írnak a nyolcadikosok. Azok a végzősök, akiket érint a reform: ők fognak először minősítővizsga helyett kisérettségit, vagyis hivatalos nevén záróvizsgát tenni június 23-án és 24-én. Ez ugyan még nem jelent gyökeres változást az előző évek minősítővizsgáihoz képest, némi változtatással mégis jár, az illetékesek szerint ugyanis ez az az út, amely elvezet a valóban markáns változást hozó, igazi kisérettségihez, amely több tantárgyból méri majd fel a diákok megszerzett ismereteit. Hogy ez mikor következik be, azt az illetékesek még nem tudják.
Egyelőre marad úgy, hogy – akár a korábbi években a minősítővizsgán – most is anyanyelvből és matematikából kell bizonyítaniuk a tanulóknak. Minden nyolcadikosnak. Mivel – íme egy újdonság – a záróvizsga, amelynek eredményei alapján jutnak be a középiskolába a diákok, mindenki számára kötelező. Azok számára is, akik hároméves középiskolába iratkoznak és azok számára is, akik a záróvizsga előtt már felvételit tettek a művészeti és tehetséggondozó középiskolákban, ezek esetében ugyanis a záróvizsga nem mentesít a felvételi alól. Sőt azok sem ússzák meg a kisérettségit, akik egyáltalán nem akarnak továbbtanulni. Mind anyanyelvből, mind matematikából 20-20 feladatot kell megoldaniuk a diákoknak, és legfeljebb 20 pontot szerezhetnek. Tantárgyanként 20 feladatból 10-et ismerni fognak a diákok (ezek a feladatgyűjtemény példáival megegyezőek lesznek), és bár a másik 5 feladat is a gyűjteményből származik, más számokkal szerepelnek majd, vagy a felkínált válaszlehetőségek sorrendjében lesz változás. 5 feladat lesz teljesen új, ám a tanultakból kiindulva, a diákok ezeket is megoldhatják nagyobb nehézség nélkül. Azt mindenki döntse el maga: azzal, hogy a feladatok fele nem lesz teljesen megegyező a feladatgyűjteményben szereplőkkel, mennyire érik el azt, hogy ez az új rendszerű záróvizsga ne legyen olyan nevetséges, mint amilyen a minősítővizsga volt. Megbukni a záróvizsgán ugyanis nem lehet. Ez pedig még attól is nevetségesebb, mint csupán egy pontot szerezni a „sikeres” minősítővizsgához. Egyszerűen nevetséges volt, hogy a korábbi években a minősítővizsgán elég volt tantárgyanként mindössze egyetlen pontot elérni ahhoz, hogy a diák hivatalosan letegye a minősítővizsgát. Mindezt úgy, hogy a minősítővizsgákon az abból a feladatgyűjteményből származó feladatokat kellett megoldaniuk, amelyet már hónapokkal korábban kézhez kaptak. Persze ahhoz, hogy valakinek esélye legyen bejutni a vágyott középiskolába, ildomos volt minél több pontot szereznie. Ám a csupán egy pontot elérő diákok is elmondhatták: igen, sikerült, letettem a minősítővizsgát.
Egyáltalán nem azt mondom, hogy mindenképpen arra kellene törekedni, hogy a tanulók egy része ugyan hasaljon már el a záróvizsgán, de talán a tudat, hogy ez is benne van a pakliban, egy kicsit jobban megmelengettetné velük a széket. Talán. Mert az, hogy elbukni nem lehet, még nem jelenti, hogy nem kell elegendő pontot szerezni. Mert kell, ha valaki a kiszemelt középiskolába akar bejutni, de mivel elbukni nem lehet, az eleve sikeresség érzése már a diákokban van, függetlenül attól, hogy tudhatnák: a nulla pontjuk ugyan nem jelent bukást, de csak abba az iskolába tudják berangsorolni őket, ahol majd akad üres hely a számukra.
Amikor nem egyszer szembesültem azzal, hogy egyes diákok nem abba az iskolába jutottak be, amelyikbe szerettek volna, és ezt elkerülhették volna, ha csak egy kicsivel is jobban felkészülnek, lelkiismeretesebben gyakorolnak, akkor mindig ugyanaz a kérdés ötlött fel bennem: mennyire érezték át a minősítővizsga jelentőségét a diákok?
És a mostani záróvizsgáét mennyien fogják? A nyolcadikosoknak hány százaléka számára világos, hogy a további sorsuk ettől függhet? Hogy bekerülnek-e a nekik legjobban megfelelő iskolába vagy az alulteljesítésük miatt esetleg olyan szakon lesznek kénytelenek tanulni és olyan életpályán maradni, amelyen nem érzik majd jól magukat? Hány százalékuk méri fel: attól, hogy nem bukhat meg rajta senki, még nem szabad félvállról venni, hiszen ettől függetlenül még mindig az a lényeg, hogy minél jobban kell(ene) teljesíteni? Hány diák gyakorol lelkiismeretesen szülői vagy tanári noszogatás nélkül is? Gyakorolnak-e otthon is, vagy elégnek tartják az iskolai foglalkozásokat? Hányan értik meg, hogy mi is vár rájuk június végén? Én a magam részéről remélem, hogy sikerül ezt megértetni velük a szombati próbafelvételin. Mert hiszem, hogy munkájában sikeres ember akkor lehet valaki, ha szívből csinálja, amit szeret. Ahhoz pedig, hogy azt csinálhassa, amit szeret, nem kevés köze van annak is, hogy olyan iskolába kerüljön, amilyenre vágyik, amely szakon megtalálhatja önmagát. Ehhez pedig kell egy valóban sikeres záróvizsga.
