Tizenegy éves együttműködés ért véget június 10-én, amikor is a Peščanik ( Homokóra ) politikai-társadalmi kérdéseket mindennemű szemérmesség nélkül feszegető rádióműsor két szerkesztője, a B92 médiaházzal való kapcsolatok megszüntetéséről hozott döntést követően, végigvezényelte az utolsó adást. Ezt megelőzően, a Vita a B92-n elnevezésű tévéműsor vendégei között olyan személyek is voltak, akik – a Peščanik szerkesztői szerint – a nemzetek közötti gyűlöletkeltés nevében szóltak, háborús bűnösökről beszéltek hősökként, s megtagadták a kilencvenes évek véres történéseinek áldozatait. Svetlana Vuković és Svetlana Lukić arra kérték a médiaház új vezetőségét, kérjen bocsánatot a műsorban elhangzottak miatt, kérésük azonban süket fülekre – s ahogyan az egyikük a Peščanik honlapján arról beszámolt – gúnyos fintorra talált csupán, a vezetőség egyértelmű véleménye ugyanis a következő volt: azt hívnak meg egy kereskedelmi csatornára vendégnek, akit csak akarnak. A reakció az együttműködés beszüntetését eredményezte. Svetlana Lukić tyal , a demokratikus átalakulás folyamatában talán nélkülözhetetlennek is nevezhető műsor szerkesztő-műsorvezetőjével beszélgettünk az okokról és a műsor jövőjéről.
Ilyen nagy horderejű döntések mögött többnyire nem egyetlen ok szokott állni. Ebben az esetben valóban csupán a szóban forgó műsor és annak nyelvezete jelentette a „válóokot”?
– Voltaképp már 2006-ban meghoztuk azt a döntést, hogy elhagyjuk a B92 szerkesztőségét, aláírtuk a felmondásunkat, és független produkcióként folytattuk a műsor készítését, éppen azért, mert már akkor sem értettünk egyet a B92 szerkesztéspolitikájával. Az a folyamat tehát, mely a mostani vitaműsorban tetőzött, már 2006 körül beindult. Persze az efféle végkifejletekre az ember sohasem készülhet fel igazán, még ha évek óta sejti is, hogy előbb-utóbb be fog következni. A műsor vendégeként megjelent két személy neve a legbestiálisabb, legsovinisztább, legfasisztább nézetek szinonimája. Be kell vallanom, azon még magam is meglepődtem, hogy Kosta Čavoškit és Ljiljana Bulatovićot meghívták a műsorba, mert azért mégis léteznie kellene egy professzionális civilizációs határvonalnak, melyet az ember egyszerűen nem léphet át. Az pedig, hogy mindez a kereskedelmiség következménye lenne, teljes hazugság. A szóban forgó műsornak nem akkora a nézettsége, hogy sokat lehetne keresni rajta. A kommersz mese inkább csak paravánként szolgál bizonyos politikai célok megvalósításához. Egyszerűen arról van szó, hogy a szerkesztéspolitika megváltozott, s nincs szükség további magyarázatok keresésére.
Szélesebb társadalompolitikai kontextusban vagy a média szemszögéből elemezve a szakítást, milyen üzenete lehet e következménynek, tudván, itt nem akármelyik műsorról vagy médiaházról, hanem a demokratikus átalakulás igen nagy szerepet betöltött tényezőjéről van szó?
– Azt hiszem, esetünket szemlélve kikristályosodik mindaz, ami Szerbiában az utóbbi években történik: számos médiaház, a civil szektor egy része, Európa-orientált pártok adták fel a legalapvetőbb civilizációs, európai, emberi értékeket. Komoly elmozdulások figyelhetők meg azon erők körében, melyek egykor, teszem azt, Milošević vagy Koštunica rezsimje ellen harcoltak együtt. Úgy gondolom, a Peščanik megmaradt azok mellett az egyértelmű állásfoglalások mellett, melyek könnyen megkülönböztetik egymástól, mi a jó és mi a rossz, mi számít bűnnek, s mi nem az, ugyanakkor a B92, valamint a polgári Szerbiának nevezett közösség egy része ezektől az értékektől elállt, állítólag a fennmaradásért folytatott küzdelem sikerességének szavatolása érdekében. A történtek igen rossz jelzéseket adnak a társadalom irányába, s amikor ezt mondom, nem a Peščanik jövője miatt aggódom, nem először maradunk műsorszóró nélkül, dobtak minket már ki a Belgrádi Rádióból, s egy ideig a B92-ből korábban is. Csupán azt sajnálom, hogy ezzel megszűnt egy bizonyos tér, mely a másként gondolkodók oázisaként szolgált. Ezért a döntésért bennünket, szerkesztőket terhel a felelősség, de másképp nem tudtunk dönteni, nem tudtunk alibiként tovább működni egy civilizációellenes szerkesztésmód alatt.
Milyen formát ölt ezek után a Peščanik? Internetes szövegekben, hanganyagokban, esetleges továbbra is rádióműsorban gondolkodnak?
– Az új honlap előkészítése már nagyban folyik, mindent „el fog bírni”, hangot, szöveget egyaránt. Sok olyan helyi rádióállomás szerkesztőjével beszéltem, melyek szintén közvetítették a műsort, ezek továbbra is műsorra tűzik majd az általunk készített interjúkat. Bizonyos árat ki kellett fizetnünk a döntés miatt, hiszen az idősebb, internet-hozzáféréssel nem rendelkező hallgatóinknak kétségkívül hiányozni fogunk majd. A még csak ezután beálló változások azonban, merem állítani, igazolni fogják a döntésünket, s elsősorban azt, hogy a B92 régi formájában már nem létezik. Čavoški meg Bulatović sajnos egy brutális történet egyetlen fejezete csupán.
Nehezebb lesz-e a teljesíteni a Peščanik szerepét a változás után?
– Az elmúlt évtizedben sem sokat foglalkoztunk azzal, mi igazán a műsor szerepe. Arra törekedtünk, hogy minél szélesebb teret adjunk a szabadon gondolkodó beszélgetőtársainknak, s mindeközben ne kelljen senkinek sem behódolnunk, hogy ellenálljunk a különféle nyomásgyakorlásoknak. Bebizonyítottuk, hogy mindez lehetséges, ma is itt vagyunk. Lehet, hogy néha tévedtünk, szemtelenül is viselkedtünk, ezek azonban marginális problémák, főként a népirtást támogató nézetek kifejtéséhez viszonyítva. Elértük, hogy az egyházról, az istenről, a nemzetről, s minden szentnek hitt témáról is lehessen szabadon értekezni. Nem engedtük, hogy bizonyos témákról megfeledkezzen a közvélemény: Szerbia felelősségéről Jugoszlávia szétesésében, a háborús bűnökről, vagy Zoran Đinđić meggyilkolásáról. Pedig ezekről sokan szerettek volna hamar megfeledkezni. Mi most sem megyünk innen sehova, ennek az országnak, ennek a kiábrándító perspektívának vagyunk a foglyai, ahogyan hallgatóink, olvasóink, s az önök olvasói is, s mindent el fogunk követni, hogy, amennyire tőlünk telik, kissé rendbe szedjük itt a dolgokat, hátha majd valaki egyszer minőségibb életet is élhet itt, mint mi.
