Ritkán tapasztalható élénk mozgást váltott ki a tartományi képviselők egyik csoportjánál az Alkotmánybíróság azon döntése, hogy egyazon személy nem viselhet két „állami” tisztséget. Az összeférhetetlenségi előírások ugyanis nem teszik lehetővé, hogy valaki egyszerre két köztisztséget is betöltsön. Erre vonatkozóan már korábban is kérték az Alkotmánybíróság véleményét, de az ország legmagasabb igazságügyi instanciája, a hagyományokhoz híven, igencsak megvárakoztatta a döntés iránt érdeklődőket.
Tény azonban, hogy végül kimondta a megfellebbezhetetlen szentenciát: Egy s…el nem lehet két lovat megülni. Az első reagálások már meg is érkeztek a tartományi parlamentbe. Goran Ješić inđijai és Milenko Filipović Sremski Karlovci-i polgármester úgy döntött, hogy ezután inkább szűkebb pátriájában tevékenykedik, és lemond a képviselői mandátumáról.
A többiek még nagyon hallgatnak. Pedig van belőlük még egynéhány. Feltűnő, hogy mindannyian (bácsi, kúlai,verbászi, törökbecsei, szenttamási, csókai, szécsányi, újvidéki, titeli, ópávai, apatini és palánkai) polgármesterek.
A nagy csend oka nem nagy talány. Mint általában, most is a pénzre megy ki a játék. A saját községében mind a tizenhárom tartományi képviselő felveszi a polgármesternek járó (feltételezhetően nem kis) fizetését, ezenkívül a tartományi parlament pénztáránál is tartja a markát, ahol beleszámolják a képviselői pótlékot.
Igaza lehet az inđijai polgármesternek, aki ugyan természetesnek vette, hogy az Alkotmánybíróság fentebb említett döntése után képviselőként azonnal benyújtotta lemondását, mivel – megfogalmazása szerint – már egy éve folyik a kettős vagy többes tisztség elleni kampány, ennek ellenére sem a politikai körök, sem a közvélemény nem foglalkozik azokkal, akik mélyen (és bölcsen) hallgatnak, s különféle magyarázatokat találnak arra, hogy miért nem adják vissza egyik megbízatásukat sem. Pedig – szerinte – egyesek évek óta több tisztséget is betöltenek, és felveszik az értük járó pénz.
Az is jelzésértékű, hogy a két lemondott politikus saját elhatározásából cselekedett, tehát pártjuk, nevezetesen a Demokrata Párt tartományi bizottságából erre nem kaptak utasítást, vagy felszólítást. Ez akár azt is jelentheti, hogy van még jó néhány politikus a szóban forgó „medvecsoportban” (a védettek között), akiknek illene megnyálazniuk a plajbászt, de mivel pártjuk hallgat, ők ezt maradásra való biztatásnak veszik.
Apatin szocialista polgármestere, arra az újságírói kérdésre, hogy mit tesz ezután, kurtán-furcsán kijelentette:
– Minden tisztségemről lemondok! – és lecsapta a telefont.
Ezek után tőle aligha várható, hogy megváljon a zsíros tisztségeitől.
Mivel több párt tagja is érintett ebben a témában (és nem csak a tartományi parlamentben), elsősorban talán az érintett politikai tömörülések csúcsvezetésének kellene foglalkoznia a témával. Ha ugyanis a pártok, az Alkotmánybíróság állásfoglalása ellenére, akár hallgatólagosan is, nem találnak kivetnivalót a tisztségek halmozásában, érdemes lesz elgondolkodni az erkölcsi és törvénytisztelési hozzáállásukon.
Az eddigi tapasztalatok alapján joggal merül fel a kérdés, hogy ennek az első füstnek lesz-e lángja? Vagy az idő múlásával ezúttal is minden betakar a feledékenység jótékony hamuja?
Ha így lesz, az ország legmagasabb rangú jogi intézménye kap egy nagy pofont.
