Az utóbbi hónapokban a Sand ž akból érkező hírek alapján arra lehet következtetni, hogy újabb veszélyfészek van kialakulóban. A mindenki felett uralkodni szándékozó Muhamer Zukorli ć főmufti eddig sem rejtette véka alá politikai ambícióit, újabban azonban, talán a szerb állam vele szembeni tétlenségén felbátorodva, egyre veszélyesebb vizekre evez.
Széltében-hosszában azt hangoztatja ugyanis, hogy a bosnyákokat elnyomják, másodrendű polgárok, veszélyeztetve vannak stb. Szinte havonta újabbnál újabb nyilatkozatokkal rukkol elő, s teszi ezt elsősorban azzal a céllal, hogy a közvélemény, s lehetőség szerint a sajtó minél nagyobb részét a saját személye felé irányítsa.
Alapjában véve nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen a választások közeledtével mindegyik párt és politikai aspiráns igyekezik megragadni az alkalmat a nyilvános szereplésre. Ha pedig nincs vagy csak kevés ilyen van, akkor igyekszik esélyt fabrikálni magának. Zukorlić esetében azonban bizonyos mértékben eltér a helyzet. Neki, mint vallási vezetőnek, bármilyen tömegű nyilvánosság előtt elsősorban a toleranciát és a békét kellene hirdetnie, s amennyiben módja van rá, kerülnie kellene a politikai színezetű megnyilvánulásokat. Ő viszont ennek pontosan az ellenkezőjét teszi. A vallása által is deklarált szerénység helyett, egyelőre csak Sandžakban, minden és mindenki felett akar állni. Ez az egyáltalán nem titkolt célja, amelynek érdekében – amint arra az egyre gyakoribbá váló kirohanásaiból következtetni lehet – hajlandó bármit megtenni. A „népe” javát azzal akarja szolgálni, hogy teljes körű önrendelkezést követel a szerb államtól, ami nem is olyan nagy baj, de a napokban már fenyegetőzött is. Kijelentette, hogy ha ennek a követelésének teljesítésére nem hajlandó az ország vezetése, akkor polgári engedetlenségre fogja felszólítani híveit, majd pedig, az általuk történő nyomásgyakorlás fokozása céljából, útlezárásokkal tiltakoznak, vagy akár radikálisabb eszközökhöz is nyúlnak.
Nos, ezen a ponton nem árt elidőzni. Legtöbbünk még élénken emlékezik Jugoszlávia véres széthullásának kezdetére, illetve az azt közvetlenül megelőző eseményekre, vagyis a kirobbantó okokra.
A szlavóniai Borovo Selonál horvát egyenruhások támadtak szerb rendőrökre. Később kiderült, hogy ebből csak az biztos, hogy horvát egyenruhát viseltek a támadók.
Boszniában szálfákból emeltek barikádokat, s erről a politikai szlengben megmaradt a pejoratív minősítésű farönk-forradalom kifejezés.
Akkor a nemzetekre szakadt szövetségi hatalom mindkét helyen tehetetlenül szemlélte az eseményeket, s tudjuk, hogy mi lett a vége. A joghurt-, farönk- és ki tudja milyen „forradalom” és a nép „megtörténése” következményeit még ki tudja, meddig fogjuk nyögni.
Vajon a mostani politikai struktúra egyes részeinek megfelel a sandžaki helyzet esetleges elmérgesedése? A két, a szerb és a bosnyák nemzet egymással való szembeállítása és a „minél rosszabb, annál jobb” politika?
Vajon mibe fog nekünk kerülni egy hatalomittas főmufti vagdalódzása és a tehetetlen államvezetés téblábolása?
