Amíg az egykori Jugoszlávia köztársaságai közül Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Montenegró a 2012-es Európa-bajnokság pótselejtezőjére készül, addig Szerbiában és Magyarországon a kocsmáktól a legmagasabb labdarúgó - fórumokig is mindenki arról beszél, hogy miért nem jutott tovább a csoportból a válogatott. Némi iróniával talán annyival el lehetne intézni a dolgot, hogy azért, mert harmadik lett a csoportjában. Persze ebből újabb kérdés adódik: miért lett harmadik?
Szerbia azért, mert saját pályáján döntetlent játszott Szlovéniával és Olaszországgal, s 3:1-re kikapott Észtországtól, idegenben pedig a szlovénektől és az olaszoktól (0:3 – k. n.) szenvedett vereséget. Annak ellenére, hogy az egész selejtezősorozat alatt bukdácsolt, Szerbiának még az utolsó pillanatban is volt esélye a pótselejtező kiharcolására, amihez azonban győzelem kellett volna Mariborban. A találkozó előtt a szerbeken, jó szokásukhoz híven, eluralkodott a hurráoptimizmus, s olyan címek jelentek meg az újságokban, mint: A csapatszellem nyer és Szerbia ott lehet az Eb-n (Figo-nyilatkozat). Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mikor a legjobban kellene, mikor a legfontosabb, akkor olyan dolgok történnek, amik előtte is jellemzőek voltak a válogatottra: butaság miatt begyűjtött sárga lap, potyagól és a szokásos káosz, amely ezúttal abból állt, hogy a meccs előtt nem beszélték meg a játékosok, ki lövi a tizenegyest (Vidić ki is hagyta). A vereség után a legnagyobb példányszámú újság címoldalán ez állt: Apokalipszis – vagyis a világ vége és az előtte bekövetkező szörnyűségek. A szerb sajtó Tomislav Karadžić, a Labdarúgó-szövetség elnökének és Vladimir Petrović, a szövetségi kapitány leváltását követelte: az utóbbi távozása pénteken be is következett, s talán valamiféle gyógyír lesz a sebekre, de az előbbi menesztése biztosan nem vezetne gyökeres változásokhoz (ennek ellenére legkésőbb jövő tavasszal választások lesznek a szerb szövetségben).
Magyarország utolsó, finnek elleni, tét nélküli mérkőzésére 27 000 néző látogatott ki, akik a végén füttykoncerttel jutalmazták a látottakat. Új csapat van születőben, beért egy generáció – szajkózták egyre többen azok után, hogy a magyar válogatott a finnek elleni döntetlent is beszámítva összesen 19 pontot gyűjtött a selejtezőben. Valóban dicséretre méltó teljesítmény ez, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebből 16-ot a San Marino (utolsó, 203. a világranglistán), Moldova (122.) és Finnország (72.) ellen gyűjtött be a csapat. S habár egy pillanatban matematikai esély adódott a második hely megszerzésére, vagyis a svédek megelőzésére, a lehetőség távoli köszönő viszonyban volt a valósággal. A pozitív dolgokról nem szabad megfeledkezni, hiszen a svédek és a finnek elleni hajrágyőzelem (ami korábban egyáltalán nem volt jellemző a magyar válogatottra), valamint az Amszterdamban lőtt három gól némi bizakodásra adhat okot, de nem lenne szabad átesni a ló túloldalára, s mindjárt világbajnoki részvételről szóló álmokat dédelgetni, hiszen a selejtezőben ismét következik Hollandián kívül Törökország és Észtország (a két Eb-pótselejtezős), valamint Románia is. Szerbiának sem lesz könnyű kijutnia a vb-re, hiszen a horvátok, a skótok, a belgák, a macedónok, de még az utolsó kalapból kihúzott walesiek is bíznak a vb-részvételben.
Nem lenne rossz dolog, ha azok, akik mindenben csak a jót látják, akik vakon hisznek mindkét ország labdarúgásának a felemelkedésében, végre elkezdenének foglalkozni a valósággal is. A számok, a helyezések, a játék képe – olyan tényezők, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a magyar és a szerb labdarúgás valós képét akarjuk látni.
De, hogy ne tűnjön ez az egész helyzet apokalipszisnek, a jó hír, hogy öt év múlva már nem 16, hanem 24 válogatott vehet majd részt a Franciaországban sorra kerülő kontinensbajnokságon. Az Európai Labdarúgó-szövetségnek jelenleg 53 tagja van, vagyis 2016-ban majdnem minden második válogatott ott lehet az Európa-bajnokságon. Vagyis csak ki kell várni a megfelelő pillanatot, s addig is nem árt folyamatosan a valósággal foglalkozni, hiszen az sokkal eredményesebb lehet és kevésbé fájó, mint az ébredés a tényektől távol álló álomból.
