A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Mirnics Károly szociológus, aki csütörtökön vette át a díjat a szabadkai magyar főkonzulátuson. A társadalmi jelenségek elmélyült kutatója, aki bátran kiáll a vajdasági magyar kisebbség érdekében. Az egyenes beszéd híve, úgy tartja, nem elkendőzni kell a visszásságokat, hanem alaposan meg kell vizsgálni őket, őszintén kell beszélni róluk, mert csak így jutunk el a megoldásukhoz.
Korsós Tamás főkonzul egyebek között a következőket mondta róla: tudományos érdeklődése és kritikai szemlélete, értékítélete és szilárd jelleme a délvidéki magyar közösség felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen kincsévé tette Mirnics Károly munkásságát.
Amikor a kitüntetettet arról faggattam, hogyan értékeli az idén ősszel lebonyolított népszámlálással kapcsolatban közzétett első adatokat, rögtön egy másik számot említett: becslések szerint félmillió szakember távozott Szerbiából.
– Valamikor a szerbiai mérnökök más országokban építettek hidakat, mert messze földön híresek voltak a szakértelmükről. Ma viszont a szerbiai hidak építését kell máshonnan jött szakemberekre bízni, mert eltávozott mérnökeink más országokban hasznosítják a tudásukat – támasztotta alá egy szemléletes példával a szakemberek elvándorlásának következményeit Mirnics Károly magiszter.
– Nemrégiben Belgrádban végeztek felmérést arról, hogy külföldön élő vendégmunkásaink mennyi devizát küldenek haza. Ez évente most már meghaladja a 4 milliárd eurót. Ennek alapján el lehet képzelni, milyen óriási azok száma, akik a nyugat-európai országokban telepedtek le. Az agyelszívás problémája többé nem elsősorban az egyetemet végzettekre és a tudósokra vonatkozik, hiszen most már a középkáderre is nagyon nagy szükség van. A középiskolai vagy főiskolai végzettségű személyekből rendkívüli hiány van a nyugat-európai országokban. Közismert, hogy Németországban elöregedett a népesség. Annyira erőteljes ez a jelenség, hogy a nők esetében lassan már a 70 felé közeledik a nyugdíjkorhatár, a férfiaknál pedig ennél is magasabb. Minden létező szakemberre, aki nem betanított munkás, hanem annál magasabb végzettségű, nagy szükségük van. S eldöntötték, nemcsak a távoli Indiából hoznak be potenciális dolgozókat, hanem az azonos kultúrkörből, tehát az európai országokból is. Úgyhogy ez is nagyon súlyosan érinti Szerbiát – tette hozzá. Mint megjegyezte, a legnagyobb probléma, hogy az ipar nem működik. A kereskedelemben még folyik tevékenység, ám ez korántsem jelenti azt, hogy az az ágazat nagy munkaerő-felszippantó lenne. Nemcsak Szerbiában, hanem a térség országaiban is nagy probléma, hogy a nyugati beruházások elkerülik őket:
– Az ázsiai országokban lehet arra építeni, hogy alacsony bérrel is működtessenek beruházásokat. Európa ezen részében azonban elmondható, hogy még mindig adnak a szakképesítésre, vannak jó szakközépiskolák és szakmunkásképzők. Ez a munkásosztály nem hajlandó a bérszint legalján megfenekleni. Ami Szerbiát illeti: gyökeresen kellene változtatni a gazdaságpolitikán olyan értelemben, hogy ne centralizálja az összes létező szabad tőkét, ne belgrádi szinten központosítson minden pénzt, és Vajdaságot se zsigerelje ki.
Mint beszélgetőtársunk megjegyezte, még mindig annak az időszaknak a következményeit érezzük, amikor a legreakciósabb pártoknak nagy befolyásuk volt az állampolitikára, s olyan területfejlesztési terveket készítettek, hogy Bánságnak és Bácskának azon a részein, ahol nemzetiségiek élnek, ne történjen beruházás. Persze ez érinti a szerbséget is, akik velünk élnek itt, de a kisebbségek szempontjából megsemmisítő erejű, szögezte le beszélgetőtársunk.
Mint mondta, a kisebbségvédelmet nem lehet csak az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás területére leszűkíteni. A kisebbségvédelemnek a mostaninál teljesebb körűnek lennie, mivel a foglalkoztatás szintén beletartozik. Az állami szerveknek ajánlást kellene adniuk a magánkézben levő vállalatok tulajdonosainak, hogy tiszteljék a soknemzetiségű környezet nemzeti összetételét. Amerikában ezt az afroamerikaiak esetében tiszteletben tartják, nemcsak az ösztöndíjpolitikában, hanem a foglalkoztatáspolitikában is.
Amíg nincs munkalehetőség, megfelelő fizetés, addig az elvándorlás is nagy. A nyugati országok agyelszívó hatása óriási. De becsapós dolog ez:
– Az életminőség igazából akkor javul, ha az emberek a szülőföldjükön teremtik meg annak a lehetőségét, hogy igazán tartalmas polgári életet éljenek. Ma itt sajnos ennek a tartalmas polgári életnek a lehetősége nincs megadva. A középosztály nem képződik, hanem leépül.
Ahhoz, hogy munkahelyek teremtődjenek, szükség lenne arra, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások is megjelenhessenek itt.
– Vannak magyar tőkések, akik eljönnének ide. Az árumintavásárokon ott vannak, és keresik a módját, hogy megjelenjenek, de az állam ilyen tekintetben igen passzív, nem biztosítja a lehetőségeket. Ahhoz, hogy ezeket a vállalatokat idevonzzák például az kell, hogy az engedélyek kiadása az önkormányzatok és az állam részéről ne ütközzön adminisztratív akadályokba. A rengeteg engedély beszerzése nem egyszerű, pedig nem mamutcégekről, hanem kisvállalkozókról, középvállalkozókról van szó, akik munkahelyeket teremtenének itt.
Mint Mirnics Károly megjegyezte, ez is hozzátartozik a jószomszédi viszonyhoz:
– Hogy egykori elnökünk mondásával éljek, amely csaknem szállóigévé vált: „Szerbiának meg kell találnia minden intézményesített és nem intézményesített lehetőséget, hogy Magyarországgal a lehető legjobb jószomszédi viszonyokat ápolja, mert ez nemcsak a vajdasági magyar kisebbségi közösség megmaradását biztosítaná, hanem a két ország jól felfogott alapvető, jövőbe mutató gazdasági jövőjét is messze előre vinné és elmélyítené.” A gazdasági kapcsolatok hiányát rovom fel. Szerbia részéről tartózkodást érzek, Magyarország részéről azt tapasztalom, ezen a téren sokkal nagyobb a kezdeményezőkészség.
Beszélgetőtársunk azt is kifejtette, ha gazdasági téren nem történik előrelépés, akkor a közöny, a fásultság, a lemondás uralkodik el. A falvakban egy-két fiatalember működtet egy-egy vállalkozást, az idősebbek – akiknek a gyermekei külföldön élnek – ezekre a fiatal vállalkozókra bízzák, hogy műveljék meg a földjüket. Ezzel szemben egy jómódú vagy középosztályhoz tartozó amerikai a villája árából meg tudna venni egy itteni falut. A bánsági térségben ugyanis 2000–3000 euróért is lehet házat venni.
Mirnics Károly az elmúlt húsz évben számos tanulmányban nyújtott látleletet a magyar kisebbség helyzetéről, közérzetéről, s adott a nemzeti közösségnek útmutatót. Könyveinek, kötetekben és folyóiratokban megjelent tanulmányainak száma a százat közelíti.
A díjátadáson, amikor megköszönte az elismerést, kifejtette: egy szociológus ne legyen egyetlen pártnak sem az ideológusa, hanem tudományos módszerekkel igyekezzen efölé emelkedni. S még egy gondolat tőle: a teljes igazság felkutatása és kimondása a legfontosabb.
