A vízparton vagyunk, és azt nézzük, hogyan csúszik ki alólunk a folyó, süllyed a víztükör, és miként távolodik tőlünk a partvonal. Valakinél a Dunáé, másnál a Tiszáé, de a mellékfolyók mentén is hasonló a helyzet. Tart a vízfogyatkozás. A helyzet ismerői aggódnak, mert ilyenre nem emlékeznek. Csupán a vízparti önbeiktatott szaktekintélyek licitálnak, hogy ők bizony emlékeznek már ilyenre, meg ilyenebbre is. Készségesen elhisszük nekik – ezt könnyebb, mint vitatkozni velük –, hogy ilyen már volt. És csupán a miheztartás végett kérdezünk vissza: Mikor? Mert jó volna egy évszám, lehetőleg emberemlékezeten innen. Mert mi is utánanéztünk.
Elsősorban az érdekelt és továbbra is érdekel bennünket, mitől fog helyreállni nagy folyóink meg ezek mellékfolyóinak a vérképe. Az évnek ebben a szakaszában a vízügyi helyzet javulását mindig is a vízgyűjtő terület hegyi szakaszán hóban felhalmozott vízkészlettől reméljük. Mert ha itt nincs is hó, ott fent a hegyekben biztosan van. Általában így szokott lenni. De most nincs így, hó ott sincs.
Ha elővesszük a rendelkezésünkre álló vonatkozó adatkészletet, aggódva kell megállapítanunk, hogy az utóbbi húsz évben se a Tisza, se a Duna vízgyűjtő területén nem volt ilyen siralmas a hóvízkészlet állapota.
Ha belelapozunk abba az adattárba, amely az elmúlt évek hóvízkészleteit és ezek átlagát mutatja az évnek ugyanezen a napján, köbkilométerben kifejezve, akkor kénytelenek vagyunk szembesülni a valósággal. A mértékadó helyszínek, mármint a vízmércével rendelkező helységek feletti vízgyűjtő területen szinte nincs is hó. A grafikonok ugyanis az elmúlt húsz év adatai mellett a hóvízkészlet átlagos értékeit is tartalmazzák. Ha csupán a három nagy folyóra összpontosítunk, amelyek a tájainkra a legtöbb vizet hozzák be, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a dolgok pillanatnyi állása szerint semmit sem fognak hozni.
A Tisza Szeged feletti vízgyűjtője gyakorlatilag hómentes, az a kevéske hó, amely itt-ott még fellelhető, grafikonnal ki sem mutatható. Fogalmazhatunk pontosabban is, a hóban felhalmozott vízkészlet jelenleg 0,02 köbkilométert tesz ki, míg az időszakos átlag ennek több mint százszorosa. A maximum pedig az átlag négyszerese... Ebből tavaszi nagyvizek nem lesznek. Persze eshet még hó, jöhet hosszan tartó esőzés is. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy az utóbbi húsz évben ennél kevesebb nem volt.
A Duna Nagymaros feletti szakaszán a helyzet csak akkor nem ennyire gondba ejtő, ha kizárólag az alapvető számtani műveleteken keresztül szemléljük. A hóban felhalmozott vízkészlet ugyanis nagyjából egy köbkilométer, míg az átlag a nyolc köbkilométer háza táján szokott alakulni. Az arány tehát kedvezőbbnek látszik. De ha a kivonást alkalmazzuk, akkor kiderül, hogy hét köbkilométer hiányzik az átlagos értékhez, és tizenhat köbkilométer a maximumhoz viszonyítva. Ezek égbekiáltó különbségek. Csupán a teljesebb kép végett kívánkozik ide némi adat a Dráva vízgyűjtőjén levő hóvízről. A folyó Őrtilos feletti szakaszán nagyjából egynegyed köbkilométeres a hóvízkészlet, holott az átlag ilyenkor kettő és fél köbkilométer körül szokott alakulni. Tehát hóból fakadó vizet innen se várhatunk.
Víz tehát nincs. Kérjük az esőt?
Még mielőtt a totemoszlopot sikoltozva körbetáncoló egyéneket alkalmazunk kétes kimenetelű eljárások alkalmazása végett, vegyük fontolóra a kézenfekvőbbeket. A vizek ittmarasztalásáról van szó. Azonnal kimondjuk, nem a folyók duzzasztásáról beszélünk, az ugyanis olyan, mint amikor egyik zsebünkből a kevéske pénzünket átrakjuk a másikba. A duzzasztások káros hatásával – akár tetszik a hajózási társaságoknak, akár nem – hamarosan bővebben foglalkozunk, hiszen a tényleges természet- és környezetvédelem az utóbbi évtizedekben ezt a témát lovagolta meg. A vizek ittmarasztalása arról szól – a végsőkig leegyszerűsítve –, hogy nagyvizek idején nem söpörjük ki a gátak között a pillanatnyilag feleslegeset, hanem a holtágak újraélesztésével, alkalmi víztározók kialakításával megvámoljuk az árvízcsúcsokat, és a többletet eltesszük nyárára. Ha figyelembe vesszük, hogy a hóvízkészletek az utóbbi húsz évben egyszer sem alakultak ilyen siralmas szinten, a tavaszi esetleges nagyvizek szakszerű marasztalásának – időben szólunk! – nem csupán gondolatával, hanem gyakorlati alkalmazásával máris foglalkozni kell.
