Két kerékre hátrafejlődve

Market Garden, Bernard Montgomery, Arnhem, PSV. Talán ez a négy címszó kerülhetne egy ki mit tud típusú tévékvíz asszociációs játékának táblázatába akkor, ha az oszlop aljában megoldásként Hollandia nagyságrendben ötödik városát, a nagyjából negyedmillió lakosú Eindhovent képzeljük el. A hadviselés és a karizmatikus tábornokok régen divatjukat múlták Nyugat-Európában. Arnhem városa, amelybe Eindhovenen keresztül vezetett a szövetséges partraszállók útja, ugyan megvan még, létezik, de a történelmet kevésbé ismerők valószínűleg nehezen fedeznék fel a képzettársítást. De egyetlen címszóval is egyértelműen utalhatunk Eindhovenre, egy hárombetűs rövidítéssel: PSV. Ebben az esetben azonban azokkal kellene vitába keverednünk, akik szerint a labdarúgás világának ismerete nem lehet része az általános műveltségnek. Ezért közelítünk Eindhovenhez a második világháború legtömegesebb, legmerészebb ejtőernyős hadműveletén és Hollandia nyugati részének szövetséges elfoglalásán keresztül. Mégis az imént említett futballcsapat nevében szereplő P betű lenne az, amiről ez a város évszázadokon átívelő, nemzetközi hírnévre tett szert: Philips. Eindhoven ugyanis erről szól manapság, a technológia jegyében lüktet, a világháború után azoknak a műszaki fejlesztéseknek a fényében épült újjá, amelyek Gerard Philips és apja, Frederik nevéhez fűződnek. A cég már a 19. század végén létezett, villanyégőik bevilágították a 20. századot, a század vége felé pedig a világ talán legnagyobb, elektronikai termékeket gyártó konglomerátumává nőtte ki magát. A Phillips névről mindenki hallott, a hírközlési és szórakoztató elektronikában is úttörő szerepet vállaltak. Az eindhoveniek különösen büszkék rá, akárcsak sportklubjukra, a Philips Sport Verenigingre.

Eindhoven északi város, télen 8 órakor még koromsötétben indul be az élet, sokan az irodai munka előtt edzenek, futnak, joggingolnak. Furcsa, szürke és monoton város, a rendezettség és a tisztaság felülír mindent. Turistákkal csak elvétve futunk össze, színes bőrűekből is csak annyi van, amennyi nélkül nem boldogulnának. Maguknak való emberek, de vadidegenek is mosolyogva ránk köszönnek a kisebb utcákban. Ápoltak, tiszták, az idegeneket nem „nézik ki”, ehhez már túl nagy a közösségük, de elvegyülve köztük az élet számos aspektusában felfedezzük a „kisvárost”.

Eindhovenben sétálva valóban olyan érzésünk támad, mintha egy jól megtervezett videójáték elemei volnánk, minden a saját, a szakemberek által meghatározott helyen van, a térben lévő minden elemnek (berendezéseknek, jegyautomatáknak, utcabútornak, lámpának, villanyrendőrnek, szemeteskannának, biciklitartónak, gyaloghídnak, fának, pázsitnak és még sorolhatnánk) van indokoltsága, tiszta és működőképes. Még a sorsukra hagyott kerékpárok sem roncsok, legfeljebb a lánc kissé berozsdásodott, fel kell fújni a gumit, és máris a nyergébe pattanhatunk. Igen, a kerékpárok. Hollandia, ugyebár, kerékpárország, ezt mindenki tudja, de amikor először járunk ott, mégis leesik az állunk. Különösen azoknak, akik egy olyan, maradi országból jönnek, amelyikben a Nyugat szemeteként importált, gyakran a tulajdonosnál is régebbi autókat továbbra is státuszszimbólumként élik meg. Nos, Eindhovenben „kinőtték” az autózást. Félreértés ne essék, gépjárműforgalom van, igen intenzív, de senki sem nyomul, tapos zajongva és füstölve, ritkán ülnek egyedül autóba. A gépkocsi arra való, hogy távolabbi településekre utazzanak többen, esetleg ingázzanak a munkahelyükig. Természetesen csak akkor, ha kerékpározva túl fárasztó lenne az út, és az úti cél az amúgy tökéletesen működő vasúthálózat igénybevételével valami miatt mégsem érhető el. Az autó tehát megtűrt hátrány, felismerték, hogy nélküle bizony jobb.

A rendezettség és az észszerűség dominál minden téren, az eindhoveniek személyes igényeiket és esetleges késztetéseiket háttérbe szorítva követik a szabályok által kirajzolt utat. A hollandok négy kerékről tudatosan „hátrafejlődtek” kettőre, ők már tudják, hogy a szebb és jobb jövőbe, ha egyáltalán létezik ilyen, csakis ezen az úton lehet elkarikázni.

Fűfüstben

Azok, akik ilyen vagy olyan okból Eindhovenbe keverednek, természetesen „átugranak” a közeli Amszterdamba is. A vonat-összeköttetés jó, de drága, a retúrjegy akár a Belgrád–Eindhoven repülőjegynél is többe kerülhet – bő egy óra alatt eljutunk ennek a turistaparadicsomnak a szívébe. Amszterdamot ezúttal nem fogjuk dicsőíteni, a nyugat-európai térség idegenforgalmi csillagaként bármi megtalálható róla egy-két kattintással. A két fotót csupán ízelítőként közöljük: az egyik a „kurtotéka”, vagyis kondomszaküzlet, a másik fotón egy drogozást tiltó, folyóparti tábla látható. Igen, Amszterdamban sem lehet és szabad éppen mindent…