Az Európai Unió (EU) egy olyan irányelvet fog elfogadni, amely magában foglalja a digitális jogosítványokra való áttérést. Ezek mobiltelefonokon vagy más digitális eszközökön is elérhetők lesznek, és ezt 2030 végéig bevezetik – jelentette az Anadolu.
Az Európai Bizottság ma közölte, hogy a jogosítványokról szóló irányelv frissítésével módosulnak a gépjárművezetők alkalmasságára vonatkozó minimális követelmények az EU tagállamaiban, valamint egységes szabályokat vezetnek be a kezdő sofőrök számára.
„Az új jogosítványokról szóló irányelv célja, hogy csökkentse a közúti balesetek számát az EU-ban, valamint mérsékelje a polgárokra és hatóságokra háruló adminisztratív terheket” – áll a közleményben.
Bevezetésre kerül egy olyan intézkedés is, amely bizonyítottan növeli a közlekedésbiztonságot, így az egész Európai Unióban elérhető lesz a kísérővel történő vezetési program a 17 éves és idősebb sofőrök számára.
Ugyanakkor jelezték, hogy az egyéni igények szerint továbbra is kiadhatók lesznek a fizikai jogosítványok. Ezek érvényességi ideje 10 év lesz, ha személyi igazolványként is használják, és 15 év, ha kizárólag gépkocsik és motorkerékpárok vezetésére szolgál.

Nyitókép: Továbbra is kiadhatók lesznek a fizikai jogosítványok (Illsuztráció/Pixabay.com)