2024. augusztus 19., hétfő
SZENT ISTVÁN-NAP

Nincs magyar jövő magyar gyerekek nélkül

Magyar jövő nincs magyar gyerekek, fiatalok nélkül – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Geresdlakon.

Potápi Árpád János a Baranya vármegyei település Szent István-napi ünnepségén úgy fogalmazott, a legfontosabb az, hogy a nemzetet úgy erősítsük meg, hogy az utánunk jövő korosztályok is mindazt megélhessék, amit mi megéltünk az elmúlt években, évtizedekben, ebben történelmi felelősségünk van.

Kiemelte, augusztus 20. a nemzeti összetartozás napja is, hiszen bennünket, magyarokat összeköt, annak ellenére, hogy különböző országokban élünk, de arra gondolunk, hogy egykor egy országnak voltunk a lakói, amit ma Kárpát-medencének mondunk, és amelynek a legnagyobb nemzete vagyunk a mi napig.

Felidézte: Szent István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg; Magyarországot Szűz Mária oltalmába helyezte, az államalapítás ünnepe összefonódik Nagyboldogasszony napjával. Szentté avatása 1083. augusztus 20-án történt, ünneplése erre a napra tevődött át.

Augusztus 20. a legrégebbi magyar ünnep, amelyről minden társadalmi rendszerben megemlékeztek – jegyezte meg.

Emlékeztetett: Szent István csaknem 41 éves uralkodása alatt olyan mélyre ható változásokat vitt végbe, amelyek máig meghatározzák az egyházi és a világi mindennapjainkat. Ő alakította ki az egyházszervezetet, a mai közigazgatás alapjait, az addigi törzsi-nemzetségi társadalomból modern, keresztény országot hozott létre.

Az államtitkár köszöntötte az alkalomból Geresdlakra érkezett székely szentegyházi gyermekkórust.

Az ünnepséget a 700 fős községhez tartozó Kisgeresden tartották. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten Matis Géza hímesházai plébános szentelte meg az új kenyeret, amit Potápi Árpád János és Habjánecz Tibor független polgármester vágott fel.

Nyitókép: A kenyér megszegése (Fotó: MTI)