2024. augusztus 20., kedd

Számtalan program várja az érdeklődőket Budapesten

Az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, továbbá koncertek várják az érdeklődőket Budapesten – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az állami események a reggel 8 órai zászlófelvonással kezdődtek meg a Kossuth Lajos téren, ezt ugyanott a tisztavatás, majd a Magyar Honvédség légi parádéja követi.

A látogatók 18 óráig díjmentesen megtekinthetik a Szent Koronát az Országházban, és ugyaneddig tart nyitva a Szent Jobb Aranyvonat, illetve a Városok Sétánya kiállítás az Alkotmány utcában. A Hősök Útja programjain a Tóth Árpád sétányon 19 óráig hét történeti színben hagyományőrző csoportok és színészek 10-15 perces jeleneteket adnak elő.

Szintén az állami események közt átadják a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit, 17 órakor kezdődik a Szent István-bazilikánál az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet, este kilenckor pedig a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig mintegy öt kilométeres hosszúságban tűzi- és fényjátékot láthatnak a nézők, drónshow-val.

A zenés programok kedvelőit a Műegyetem rakparton a Road Movie Live-on 15.30 órától Zséda, majd 17 órától a Random Trip, 18.30-tól Curtis, 20 órától pedig a Parno Graszt koncertje várja.

A Vigadó Pianónál 14 órakor Nyári Gyula zongorajátéka Nádas Gábor és Gábor S. Pál legismertebb szerzeményeit szólaltatja meg. Majd egészen este nyolc óráig Pikács István (15 és 17 óra), Villás György (16 óra), Rigó Ferenc (18 óra) és Bari László (19 óra) ül a zongorához.

Az elektronikus zenei SzabadRét fesztiválhelyszínen 14-től 23 óráig fellép Marwell & Benski, Monkeyneck, a Budai House Clique, a napot pedig a Lotfi Begi and Friends zárja.

A Retro Tabánon 16:30-tól Hauber Zsolt x Bonanza Banzai lép fel, majd az Exotic latinos ritmusaira táncolhat a közönség 17.30-tól, zárásként pedig 18.30-tól az Első Emelet áll a színpadra.

A Panorama Classical programkínálatában 16 órától a Pénzügyőr Zenekar, majd 17.30-tól a Magyar Rendőrség Zenekara ad hangversenyt, 19 órától pedig a Magyar Honvédség Zenekara előadása kezdődik.

A kreatív műhelyekre kíváncsiakat a Divat & Design Fesztivál várja mások mellett az Arkki, az Artgarden és a Baantal kínálatával, de a kiállítók közt szerepel a Romani Design, a Letta és a FabLab is.

A Mesterségek Ünnepén 12 órától népművészeti bemutatók, koncertek és különleges divatbemutatók lesznek, a napot 18 órakor Tímár Sára és Zenekara 20 órakor pedig a Fitos Dezső Társulat zárja.

A családokat cirkuszi játszóházzal, időkapszulával és kézműves foglalkozásokkal várja a Varázsliget, ahol Süsü, a sárkány kalandjait és a Lúdas Matyit is vetítik. A Vajdahunyad vára vásári forgataggá alakul, a Simorág Tánccirkusz és a Tűzmadarak előadásainak köszönhetően a látogatók betekintést nyerhetnek a korabeli mesterségek világába, a Virág Benedek Házban pedig mesemondók, ölbéli játékok és hintáztatók szórakoztatnak.

A gasztroprogramok közt a Magyar Ízek Utcájában a napot a Kolompos Együttes indítja, majd gasztronómiai beszélgetések és jazz koncertek követik egészen a Mystery Gang 19 órai koncertjéig.

A Csárdafesztiválon a látogatók már délelőtt 11 órától élvezhetik az Adonika Mozgásművészeti Stúdió és Táncegyüttes előadását, majd 12 órától Csernik Szende székely mesemondó interaktív mesehallgatásra invitálja a gyerekeket és felnőtteket. Délután a Berki Gipsy Band hagyományos cigányzenével, majd a Rézeleje Fanfárosok fúvós világzenei koncerttel szórakoztatják a közönséget. A Vadrózsa Táncegyüttes 16:30-tól lép színpadra a Zagyva Banda kíséretében. A napot Duka Elemér és Zenekara zárja.

A részletes ünnepi program a szentistvannap.hu weboldalon és a Szent István Nap mobilapplikációban érhető el. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.

Nyitókép: Pixabay