2024. szeptember 13., péntek

Oktatás

Az elmúlt télen még nem spórolhattak a fűtésen

Tavaly nyárra remélték, de még most sem kezdték meg az Óbecsei Gimnázium ablakainak cseréjét. A kivitelezői pályázatot megnyert újvidéki cég ugyan megkapta a 30 százalékos előleget, az ablakok egy része el is készült, de az energetikai és környezetédelmi minisztérium még mindig nem tett eleget vállalt kötelezettségének.

Ösztöndíj részképzésre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2013/2014-es tanév őszi szemeszterében.

Óbecsei gimnazisták a Hunyadi-járaton

Az Erzsébet Alapítvány a nándorfehérvári csata évfordulója alkalmából pályázatot írt ki gimnazisták számára. Júniusban tíz óbecsei gimnazista Fodor Anikó tanárnő vezetésével összeállította azt a kiváló pályázati anyagot, amelynek köszönhetően részt vehettek a Hunyadi-járat elnevezésű programsorozatban, melynek védnöke Magyarország kormánya, szervezője pedig a belgrádi magyar nagykövetség volt.

Ösztöndíj doktori képzésre

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2013. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek, és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

,,Csak egy személy felelős”

A rendőrség befejezte a vizsgálatot – tudatta a közvéleménnyel Radoš Ljušić, a Hivatalos Közlöny megbízott igazgatója. Szavai szerint a vállalatban egyetlen személy felelősségét állapították meg, annak a nőnek a felelősségét, aki a hat tesztet kivitte a nyomdából.