2024. szeptember 14., szombat

Politika

Gašić leváltásáról vitázik a parlament

A Szerbiai Képviselőházban elkezdődött a rendkívüli ülés, amelyen a képviselők Bratislav Gašić védelmi miniszter leváltásának indítványáról vitáznak, majd szavaznak. Az ülésen Aleksandar Vučić miniszterelnök és Gašić is részt vesznek.

Megnyithatók a 23-as és a 24-es tárgyalási fejezetek

David McAllister, az EP szerbiai jelentéstevője elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlamentben hatalmas többséggel – 498 igen, 66 nem és 70 tartózkodó szavazattal – elfogadták a Szerbiáról szóló 2015-ös országjelentést. Mindez azt mutatja, hogy az EP támogatja Szerbiát az Európai Unióba vezető úton – mondta McAllister szerbiai jelentéstevő.

Ki a gyorsabb a futásban és jobb a politikában?

Habár tegnap a köztársasági parlament képviselőinek a sporttörvénytervezet módosítási indítványainak a megvitatására kellett volna összpontosítaniuk, már a délelőtti órákban sportos kifejezéseket használtak arra, hogy politikai ellenfeleik ellen szóljanak. Így Vladimir Pavićević, az Új Párt képviselője maratonra invitálta a Szerb Haladó Párt képviselőit, majd hozzátette, ott mutassák meg, mit tudnak, úgy is legyőzné őket.

Egy közlemény homályos háttere

„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége olyan információk birtokába jutott, miszerint máris durva visszaélések tapasztalhatóak a magyarországi adófizetők pénzéből megvalósuló vajdasági gazdasági- és vidékfejlesztési pályázat kapcsán” – közölte minapi sajtóközleményében a párt.

„Szíriáról beszéltek, de magukra gondoltak”

A Szíria megsegítése céljából szervezett londoni adományozói konferenciát értékelve Aleksandar Vučić miniszterelnök azt mondta, nem voltak egybehangzóak a vélemények a válság megoldása kapcsán. Véleményének adott hangot, hogy a jelen lévő országok közül sokan saját magukra gondoltak, miközben Szíriával foglalkoztak.
Egyes becslések szerint Szerbián idén akár egymillió menekült is áthaladhat (Fotó: Ótos András)

Kevés kell a robbanáshoz

Hétfőn először mondta ki egy európai uniós tisztségviselő, hogy az EU pénzt adna Szerbiának és Macedóniának azért, hogy bizonyos számú menekültet az országban tartsanak. A pénz az EU úgynevezett sz...