2024. szeptember 11., szerda

Tisztújítás a Demokrata Pártban

Az ország területén 130 szavazóhelyen adhatják le voksukat a párt tagjai

A Demokrata Párt szombaton, holnap választja meg a párt új vezetését. Az elnöki tisztségért négyen szállnak versenybe, Bojan Pajtić eddigi pártelnök, Dragan Šutanovac volt védelmi miniszter, Zoran Lutovac és Srboljub Antić. Az öt alelnöki tisztségre 12 jelölt van: Gordana Čomić, Nataša Vučković, Tamara Tripić, Miloš Džajić, Nada Kolundžija, Nađa Higl, Dragoslav Šumarac, Igor Salak, Dragan Domazet, Bogdan Tatić, Jovan Marković és Branislav Lečić.

Szerbiában először történik meg, hogy egy politikai párt közvetlenül és nem küldöttek által választja meg vezetését. Szavazati joggal 18 300 párttag rendelkezik. Ők azok, akik kitöltötték a regisztrációs ívet, befizették a tagsági díjat és nem tagosodtak be más pártba. A választásokon 21 400 személy kívánt részt venni, 3100-an azonban nem feleltek meg a feltételeknek.

Országszerte 130 szavazóhelyen délelőtt tíz és este nyolc óra között szavazhat a párttagság. Az első részeredményeket már szombaton este közlik, az összesített eredményekre viszont feltehetőleg két napot kell várni. Ha az elnökjelöltek egyike sem szerzi meg a leadott szavazatok 50 százalékát, akkor két héten belül megszervezik az elnökválasztás második körét, amelyben az első körben legtöbb szavazatot szerző két jelölt száll versenybe.

Az sem véletlen, hogy a tisztújítást és a Szerbiában egyedinek számító választást szeptember 24-re tűzték ki: tizenhat évvel ezelőtt a Szerbiai Demokratikus Ellenzék ezen a napon kerekedett felül a parlamenti választásokon Slobodan Miloševićen.