Szexbotrányoktól hangos Grúzia. Politikusok és médiaszemélyiségek keveredtek házasságon kívüli kalandokba, amelyekről a lakosság a közösségi oldalakon is talál bizonyítékokat, beleértve az intim felvételeket ismert emberekről. A rejtélyes adatközlők közben azzal fenyegetik a félrelépő hírességeket, hogy hamarosan az ő titkaikról is lerántják a leplet. A nyilvános megalázástól persze meg is menekülhetnek az érintettek, ha sietve eltakarodnak a közéletből.
A kompromittáló szexvideók és fotók terjesztéséért egymást gyanúsítja a kormánypárt és az ellenzék. Sokan azonban az orosz titkosszolgálatokat vagy a helyi Moszkva-barát erőket sejtik a zsarolási és megalázó akció mögött. A kiterjedt lejáratási kampány sok mindennel összefüggésbe hozható, így azzal is, hogy az Oroszországgal konfliktusban álló Grúziában őszre parlamenti választást tartanak. Moszkva nyilván nem szeretné, ha a vele nem rokonszenvező grúziai erők minél nagyobb szeletet hasítanának ki maguknak a hatalomból. A jelenlegi kormány ugyanis – a Kreml bosszúságára – EU- és NATO-párti.
Az Unió már évek óta a volt szovjet tagköztársaság legnagyobb kereskedelmi partnere és a legbőkezűbb anyagi támogatója. A NATO szintén jó kapcsolatokat ápol az alig ötmillió lakosú országgal, amely hamarosan népszavazással is szembesül. Igaz, ebben az ügyben teljesen tehetetlen, nem befolyásolhatja az eredményt. A referendumot ugyanis Dél-Oszétiában tartják, amely a másik grúziai szakadár területhez, Abháziához hasonlóan már az 1990-es évek elején önkényesen önállósította magát.
A 2008-as grúz–orosz háború óta Moszkva elismerte a függetlenségüket. Mindkét terület lényegében orosz (katonai) felügyelet (megszállás) alatt áll, s Moszkva támogatásától függ. Az ENSZ és – néhány kivételtől eltekintve – a világ országai azonban Grúzia részének tekintik mind a 240 ezer lakosú Abháziát, mind a fele akkora népességű Dél-Oszétiát.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már egy éve jelezte ugyan, hogy hazája nem készül elcsatolni Dél-Oszétiát, de az alig 3900 négyzetkilométernyi terület lakosságának többsége (a referendumon) valószínűleg mégis támogatja majd a csatlakozást a szomszédos Oroszországhoz.
A parányi terület sorsa ily módon hamarosan a Kreml politikájának fontos tesztjévé válhat. Ha ugyanis ígéretével ellentétben Oroszország mégis „integrálja” a Grúzia északi részén fekvő Dél-Oszétiát, azzal – a Krím bekebelezése után – ismét riadalmat kelthet a szovjet utódállamokban, s megint magára haragíthatja a fél világot.
Szinte biztosra vehető, hogy ha folytatja a posztszovjet térség határainak átszabását, az nem csak a megcsonkított Grúziában élezi ki a végletekig a feszültséget, hanem a térségben is, ahol válsággócból akad épp elég. A Nyugat pedig aligha hagyná válasz nélkül az újabb annexiót, ami fokozná Oroszország nemzetközi elszigeteltségét.
Moszkva ráadásul már jelenleg is több komoly kihívás előtt áll. Rendeznie kellene konfliktusát Ukrajnával és Törökországgal, közben szíriai pozícióit sem adhatja fel.
A Kaukázus déli térségében ugyanakkor le kellene csillapítania a lassan harmincéves azeri–örmény konfliktust, amely új szakaszba lépett. A hivatalosan (a szomszédos) Azerbajdzsánhoz tartozó, de többségében örmények lakta, és függetlenségét 1996-ban önhatalmúlag kihirdető Hegyi-Karabahban április elején ugyanis régóta nem látott súlyos harcok robbantak ki. Az azeriek és az örmények legújabb konfliktusának Moszkva segítségével sikerült ugyan véget vetni, de a robbanásveszély nem múlt el.
A törékeny (látszat)béke fenntartása a Kaukázusban régóta rendkívüli kihívás a Kreml számára, amely attól tart, hogy határozatlansága, netán visszalépése esetén az Egyesült Államok és a NATO fészkeli be magát a puskaporos levegőjű térségbe.
Moszkvának azonban egyre nehezebb megtartani vezető (uralkodó) szerepét a széthullott szovjet birodalom maradványain. Az utódállamok közül egyik-másik már ellene fordult (például Ukrajna), de a régebben oroszbarát szomszédok némelyike (köztük Azerbajdzsán is) már sem lojális.
Miközben a Kreml a rivális hatalmakat, de elsősorban az USA-t igyekszik távol tartani a felségterületeként kezelt posztszovjet régiótól, a saját portáján egyre kellemetlenebb gondok gyötrik. Olyannyira, hogy az igazi kihívást (egy ideje) talán már nem is az amerikaiak vagy más hatalmak jelentik számára, hanem sokkal inkább a gazdaság mélyrepülése.
Annak idején a Szovjetunió kísértetiesen hasonló helyzetbe került: csatlósaival az Egyesült Államok és a (NATO) szövetségesei elleni döntő csatára készült. Közben abban a tévhitben ringatta magát, hogy a – jórészt rendkívül alacsony kőolajár okozta – gazdasági gondjai (egyszer talán, valahogy) majd csak megoldódnak.
Nem így történt. A következmény pedig végzetesnek bizonyult, ráment az egész ország, illetve birodalom.
Kérdés, okult-e ebből Oroszország, amely hasonló helyzetbe került, mint annak idején a Szovjetunió. Egy ideje már nem is annyira az ellenséges szövetségek szorongatják, hanem sokkal inkább a kőolaj és az ipari nyersanyagok (így a vas- és egyéb, fontos ércek) alacsony világpiaci ára okozta állami bevételhiányból adódó, egyre nagyobb problémák.
