Pénzért szexuális szolgáltatást vett igénybe Budapesten a parlamenti képviselő úr. A köznyelv ezt másként mondja, de nem is ez a baj. Inkább talán az, hogy az ügyet vizsgáló rendőrség „elfelejtette” megnevezni a honatyát, aki a Tisztelt Házból egy közeli szállodába ugrott át a szolgáltatásért.
Az eljárás során mindenesetre rengeteg pikáns részlet derült ki. Így az is, hogy a nőt biztosító luxusprostituált-hálózat több magyar politikussal állt kapcsolatban. A neve azonban egyiküknek sem bukkan fel az ősszel ismertté vált, 2500 oldalas nyomozati iratanyagban. Ezért valószínűleg mindannyian hálásak a rendőrségnek, amely olyan diszkréten kezelte az ügyüket, mint ahogyan azt a kuplerájokban a madámok szokták.
Ellenkező esetben talán úgy is járhattak volna, mint John Sewel, aki a brit parlament felsőházában az etikai bizottság elnöki tisztségét töltötte be. A 69 éves politikus a nyáron volt kénytelen lemondani kinevezéséről, miután néhány kompromittáló fénykép jelent meg róla a sajtóban, amint két prostituált társaságában kokaint szippant fel egy londoni lakásban. Pontosan úgy, ahogy az a filmekből ismert: összetekert bankó segítségével.
Készpénzből és fiatal nőkből szintén bőven volt a legismertebb olasz politikus, Silvio Berlusconi éjszakai fogadásain, amelyek gyakran csaptak át a bunga bunga partikként elhíresült orgiákba. A Forza Italia jobbközép párt dúsgazdag elnöke (kormányfőként) két helyszínen is szervezett izgalmas mulatságokat: római és Milánó közeli luxusvillájában.
Az éjszakai partikon ő és barátai, közöttük politikusok, filmcsillagok és neves futballisták vettek részt. Szórakoztatásukról válogatott szépségek gondoskodtak.
A forró hangulatú estélyekből később Ruby-ügy, majd bírósági tárgyalás lett, amely az idén tavasszal jogerős felmentő ítélettel zárult. Az ügy névadója a marokkói származású Karima el-Mahroug, akit sokan csak művésznevén, Ruby Rubacuoriként (Szívtipró Rubyként) emlegetnek. A táncosnőre a Berlusconi kerítőjeként is működő fogorvosa bukkant rá.
Az akkor még kiskorú lány tizennégyszer vett részt a szexpartikon, amelyeken Berlusconi mellett más férfiakat is „szórakoztatott”. A többszörös exminiszterelnök ellen emiatt fiatalkorúval, pénzért létesített szexuális kapcsolat (prostitúcióra kényszerítés) és hivatali visszaélés vádjával bírósági eljárást folytattak. A felmentő ítélettől megtáltosodott Berlusconi azt üzente rajongóinak és a hír örömére a római villájánál összegyűlt tömegnek, hogy a döntést fergeteges bunga bungával köszöni meg.
A volt politikustársai és magas rangú állami tisztségviselők közül azonban kevesen merték nyíltan vállalni, hogy időnként, esetleg rendszeresen (titokban) kirúgnak a hámból. Pedig többen is ezt tették. Jó néhányuk különös kalandjaira derült már fény. Igaz, inkább csak utólag, olykor évtizedes késéssel.
Legutóbb William Stadiem amerikai (életrajz)író rántotta le a leplet a titkok egy részéről. Ebben Madame Claude volt nagy segítségére, aki Párizs, s talán a világ valaha leghíresebb és legelőkelőbb nyilvánosházának egykori vezetőjeként sok meglepő dolgot árult el. Irányítása alatt a műintézmény rendkívüli népszerűségre tett szert: fénykorában, 1960-tól az 1970-es évek közepéig, a hazai és a nemzetközi elit járt itt csúcsra. A luxusbordély a főváros szívében sorra fogadta és szolgálta ki a gazdag, vagy előkelő vendégeket, akik csaknem ötszáz „förszt klassz” hölgy és maroknyi fiú közül válogathattak. Az extra minőséget uralkodók, ismert politikusok, diplomaták, bankárok, iparmágnások, művészek és sztárok tesztelték, illetve díjazták rendszeresen.
Sok fővendég nevét azonban nem árulta el Madame Claude. Elmondta viszont, hogy Moammer Kadhafi ezredes, Líbia néhai elnök-diktátora rendszeres vendége volt. Amikor csak megfordult Párizsban, mindig felkereste a híres szalont, és mindig fizetett, mint a katonatiszt, majd elégedetten távozott.
A világhírű „látogatók” közé tartozott (állítólag) John Kennedy volt amerikai és Charles de Gaulle egykori francia elnök, a filmművészet legendás alakja, az Oscar-díjas Marlon Brando, továbbá Marc Chagall, a híres festő, Giovanni Agnelli autógyáros, Aristoteles Onassis hajómágnás, a Rothschild-bankárdinasztia egyike-másika. Előfordult, hogy némelyik kliens olyan kívánsággal állt elő, amelynek hallatán a tapasztalt madám is elpirult. A részletekre valószínűleg emiatt nem tért ki a beszámolójában.
Bár az üzlet virágzott, a madame-nak 1976-ban menekülnie kellett Franciaországból. Az ok: a gálánsan fizető kuncsaftoktól származó bevétellel nem számolt el tisztességesen, s ezért rászállt az adóhatóság. A revizoroktól azonban azok a befolyásos hazai politikusok sem tudták megvédeni, akik a régi szép időkben rendszeresen felkeresték.
Kényszerből tehát elköltözött szeretett városából. Hollywoodig meg sem állt. Az a világ viszont nem tetszett neki, s egyébként sem érezte jól magát Amerikában; ottani vállalkozásaiba is belebukott. Ezért 1985-ben hazatért, ahol börtön várt rá. Szabadulása után újrakezdte, ám 1992-ben (kerítésért) ismét leültették. Büntetését letöltve visszavonult. Az 1990-es évek végétől magányosan élt a Riviérán, ahol már csak polgári nevét (Fernande Grudet) használta.
Azóta sem árult el újabb részleteket a párizsi aranyéveiről. Sem a „Hattyúiról”, ahogyan a színvonalas szórakozást biztosító hölgyalkalmazottait becézte. Újabb történeteire pedig hiába várnak a kíváncsiak: a napokban ugyanis – 92 éves korában – elhunyt.
