Beta/AP
Obama, a „világpolgár”
Tudósítónk jegyzete
Washington, július 25.
Most már csak az a kérdés, zsörtölődik egy kevésbé lelkes amerikai kommentátor, hogy Obama szenátor valójában az amerikai elnöki posztra, vagy a Mr. Univerzum címre pályázik-e. A koltői kérdésen nem kell csodálkozni: A berlini kétszázezres nagygyűlés – ahol az amerikai demokrata elnökjelöltség várományosa „világpolgárnak” nevezte magát – csak médiasztároknak jár ki. A helyi sajtó fel is tette a kérdést, hogy mikor gyűlt össze utoljára ennyi Deutscher egy politikai téma körül.
A feledékenyebb német kollégáknak megsúghatjuk, hogy voltak azért ennél nagyobb méretű felvonulások is az ő hazájukban – de azok is Amerikához fűződtek: a Reagan-féle eurórakéták elleni tiltakozás a nyolcvanas évek elején többször is félmilliós tömegeket vitt a német utcákra.
A szupertitkos iraki meg afganisztáni találkozók után Barack Obama berlini tömegjelenete valóban John Kennedy, Martin Luther King és Ronald Reagan legsikeresebb történelmi beszédeinek emlékét idézte fel. Az amerikaiak 70 százaléka ma már látja, hogy a Bush-kormányzat külpolitikája következtében az USA sokat veszített korábbi egyeduralmi státusából. Most viszont egyre többen érzik úgy, hogy a médiakedvencként túrázó feketebőrű politikus vezetésével az Egyesült Államok mégiscsak képes lehet visszaszerezni megingott tekintélyét.
Elemzők szerint Obama, körútjának minden állomásán, ügyesen kiaknázta a színhely nyújtotta előnyöket anélkül, hogy egyetlen politikai aknára is rálépett volna a külföldi partnerek számára kevésbé rokonszenves nézeteivel. Márpedig jónéhány ilyen kérdés létezik, különösen az Európai Unióval szemben: a mezőgazdaság állami támogatásától kezdve a szabadkereskedelmi egyezményeken keresztül az afganisztáni katonai jelenlét erősítéséig. Az európai nyilvánosság körében élvezett népszerűség tehát nem okvetlenül váltható be politikai egységre. Abban viszont nagyonis reménykednek a szövetségesek, hogy Washington végre felhagy majd az egyoldalú, rájuk sem figyelő, vagy éppen az EU-tagállamokat is megosztó politizálással.
Egyetlen panasztevőként a republikánus vetélytárs, John McCain lépett fel, aki sietett kijelenteni, hogy szívesebben tartana Berlinben beszédet már elnökként, mint csak elnökjelöltként. Meg hogy ő már évtizedek óta jó kapcsolatban áll a fontosabb szövetségesek vezetőivel s ezért nincs szüksége ilyesfajta választási villámtúrákra. A párizsi megállót éppen a jobboldalra való tekintettel fogták alacsonyabb profilúra, mert Obama nem kívánt az ellenlábas propagandagépezet céltáblájává válni egy kirívóan lelkes francia támogatás miatt. Négy évvel ezelőtt John Kerry, az akkori demokrata elnökjelölt többek között azért vált „elitistává” az amerikai átlagember szemében, mert a jobboldali sajtó nyaralási szokásai miatt „franciabaráttá” nyilvánította – ami akkortájt, Párizs iraki háborúellenes álláspontja miatt nagyon nagy „bűnnek” számított Amerikában.
McCain azzal igyekszik ellensúlyozni Obama külföldi diadalmenetét, hogy belpolitikai kérdésekről tárgyal helyi választókkal. Stábja viszont azt is bedobta a sajtóérdeklődés visszafordítása céljából, hogy a hétvégén esetleg bejelenti leendő alelnökjelöltjének kilétét.
A leendő demokrata elnökjelölt legnagyobb győzelmét Irakban aratta, ahol Maliki kormányfő gyakorlatilag McCainnel szemben is megtámogatta őt a 16-hónapos kivonulási terv kapcsán. De a nagy gonddal szervezett izraeli koreográfia is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ami különösen fontos az amerikai zsidó választók szavazatának biztosítása végett.
A Mr. Univerzum „vád” tulajdonképpen annak kapcsán hangzott el, hogy Obama szenátor szívesen fényképezkedik napi testgyakorlás közben... Amúgy viszont mégiscsak kiterjeszthető a most véget érő, féltucat országot érintő túrájára is. És akkor a valódi kérdés úgy fogalmazható meg, hogy elnökként vajon ugyanilyen könnyedséggel lenne-e képes a súlyos válságokkal zsonglőrködni, mint a tornaszerekkel vagy az őt éljenző tömegekkel.
