Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 8.
Az ördöngös kémfőnök még szépen alá is írta saját kezűleg a nevét, nehogy kétségek támadjanak a forrás vagy a hivatalosság körül... Ráadásul az okmányt pont akkor, 2003 szeptemberében „találták meg” a nyugati hírszerzők, amikor Huszein is kézre került a Tikrit környéki gödörből, és készülhetett az akasztással végződő tárgyalás. Ha már tömegpusztító fegyverek nem akadtak horogra, a „tömegpusztító levél” is megtette bizonyíték gyanánt.
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen?! Hogy akár egy átlagos újságolvasó sem hinné el, hogy a rettegett titkosszolgálat vezére szépen gépbe diktálja a háborús bűnökkel felérő tetteit, és aláírva benyújtja közvetlen főnökének, hadd tetsszen neki?! És hadd találják majd azt meg a háború után a győztesek?!
Ilyen kételyek merültek fel néhány amerikai elemző agyában is annak idején, csakhogy senki sem figyelt rájuk. A Szaddám megbuktatására indított háború hirtelen igazolást nyert.
Most viszont egy Pulitzer-díjas, konzervatív(!) újságíró, Ron Suskind tette közzé a „bizonyítékra” vonatkozó – egészen másfajta – bizonyítékot. Két tanú beszámolóját arról, hogy a levél közönséges hamisítvány. Az említett két tanú ráadásul nem más, mint Rob Richer és John Maguire volt CIA-ügynök, akik azt állítják, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség akkori igazgatójának, George Tenetnek az utasítására saját kezűleg állították elő a hamisítványt. Tenet viszont a Fehér Ház „legmagasabb vezetőitől” kapta a felszólítást.
Most kinek higgyen az ember? Azoknak-e, akikről rég kiderült, hogy hamisításokkal „adták el” választóiknak a háborút, vagy azoknak, akik az egyik legfontosabb hamisítást a számukra elvégezték?!
A héten megjelent könyv (meglehetősen „alacsonyra célzó” címmel: A világ dolgai – Igazság és remény terror idején) még számos ködös részletet tartalmaz arról, hogyan működött a Bush-féle Fehér Ház, és hogyan osztotta a parancsokat a CIA-nek a valódi hírforrásokkal homlokegyenest ellentétes „következtetések” gyártására. A Habus-féle sztorinak is van még egy élete: a volt kémfőnököt nem más, mint az amerikai hírszerzés ötmillió dollárján „mentették ki” Irakból, miközben hivatalosan a keresett háborús bűnösök listáján szerepelt.
A fátyol fellebbent tehát még egy fabrikálási ügyről, de nagy kérdés, mi lesz a folytatás: az éppen választási szünetre távozó kongresszusnak lesz-e még ideje és kedve az ügyben meghallgatásokat tartani, amelyek során a könyvben megszólaltatott hamisítók eskü alatt is megvallanák tettüket, illetve bemártanák főnöküket. Ha Tenetnek is be kéne számolnia a törvényhozók előtt, hogy igaz-e a sztori, és ha megerősítené, hogy az elnöki hivatalból jött a parancs, akkor pedig a leváltási eljárás megindítása sem állhatna messze...
Csakhogy nem véletlenül „nagy kérdés”, hogy mi lesz a folytatás... Meglátjuk, kinek (ha egyáltalán valakinek) áll majd érdekében felgöngyölíteni ezt az esetleg nagyon messzire vezető ügyet a választási évben.
