Beta/AP
A McCain–Palin-kettős
A nem mindennapi jelölőgyűlések miniidénye után kezdődik az amerikai elnökválasztás hajrája. Mindkét oldalon „történelmi” felállásban lobban fel a csata, amely egészen biztosan számos váratlan fordulattal szolgál majd a november 4-éig hátramaradó 60 nap alatt.
A Republikánus Párt, amelynek belső körei évtizedekig ellentmondást nem tűrő pártfegyelemmel politizáltak, most kénytelenek a leggyakrabban saját feje szerint szavazó veteránra, John McCainre bízni a jobboldal megtépázott zászlaját.
Ráadásul meglepetésnek és jókora kockázatnak számító alelnökjelöltje is a politikai „kívülállók” közé sorolható. Olyannyira, hogy a jelöltetésének bejelentését követő néhány nap botránysorozata még egy szakadár párthoz való korábbi tartozását is kipattantotta.
El lehet képzelni, hogy fordított esetben – ha a demokraták küldtek volna ringbe valakit, aki valaha is államának az USA-ból való kilépését támogatta – a jobboldal percek alatt elsüllyesztette volna az ellenfél hajóját. Most viszont ugyanaz a jobboldal szemrebbenés nélkül elviseli a kritikát, sőt Sarah Palin alaszkai kormányzónő minden hátrányából erényt szobrászkodik. Az ismeretlenség homályából előlépő női jelölt feladata, hogy visszacsábítsa azokat a független szavazókat, akik a vesztes demokrata jelölt, Hillary Clinton hívószavára a baloldalon csoportosultak. Mint Palin nagyon ravaszul mondta, Hillary és szavazói 18 millió repedést okoztak a csúcspozíciókat a nők elől mindmáig elzáró „üvegplafonban”, de annak végleges feltörésére ő hivatott.
Az ellentábor hozzájárulása a történelmi elsőségekhez természetesen a fekete bőrű Barack Obama szenátor jelölése, amit sokan az „új, globális faj” előretöréseként ünnepelnek, szerintük ez Amerika legnagyobb hozzájárulása a világ egységesítéséhez.
Az idén egyértelműen a Demokrata Párt konvenciója sikerült jobban, az ő listájuk a kiegyensúlyozottabb és komolyabb. Obama, mint ismeretes, Joe Biden szenátort választotta alelnökjelöltjének, ezzel ugyan elvette a jobboldali támadások élét saját nemzetközi tapasztalatainak hiányát illetően, ugyanakkor némi bizonytalanságról is tanúságot tett. Biden természetesen összehasonlíthatatlanul többet tud a világról, mint leendő vitaellenfele, Palin asszony, ám ez egyben csapdát is jelent, mert az átlagos amerikai tévénéző nem bocsátja meg a túlzott okoskodást, különösen, ha az egy eleve tapasztaltabb férfitól jönne egy nő számlájára.
Amikor a közvélemény-kutatók az egyes égető politikai meg gazdasági témákról kérdezik az amerikaiakat, akkor rendre a demokrata platform nyeri el a választók jelentős többségének rokonszenvét. Ám a szavazás nem erről szól, különösen az úgynevezett „független” vagy – mondjuk inkább így – nehezen döntő, határozatlan választópolgárok köreiben, akik pedig rendre a mérleg nyelvét képezik. Az ő döntésüket kevésbé befolyásolják a nagy kérdések, sokkal inkább a jelöltek vélt vagy valós egyénisége.
És éppen ez utóbbi miatt nem lehet lefutottnak tekinteni az idei amerikai elnökválasztást sem. Mert igaz ugyan, hogy Obama felvillanyozza a tömegeket, különösen a fiatalokat, McCain pedig nem, de az is, hogy a jobboldal féktelen negatív reklámhadjárata könnyen éket tud verni az átlagos szavazó és egy kiváló megjelenésű, karizmatikus, tehetséges fekete bőrű szónok között. Láttunk már ilyet, nem is egyszer.
Ezért mondja az amerikai politikai színteret legjobban értő megfigyelők egyike, az a David Gergen, aki mindkét párti elnököket szolgált már tanácsadóként, hogy ha politikára szavaz Amerika, akkor Obama győz majd, de ha – szokása szerint – ezzel szemben a két jelölt emberi arcára, akkor egyáltalán nem biztos, hogy McCainnek nincs esélye.
A demokrata pártkonvenció felé közeledve az arizonai szenátor gyakorlatilag ledolgozta Obama 5-6 százalékos előnyét, aztán megint lemaradt a denveri gyűlés látványos sikere miatt. Napokon belül kiderül, hogy a vártnál jóval gyengébb hurrikán által látszólag megzavart republikánus konvenció mennyi szelet fújt McCain vitorlájába. Mert a republikánusoknak nagyon is jól jött a hurrikán: észrevétlenül eltávolította a népszerűtlen Bush–Cheney-kettőst a konvenciótól, és segített rájátszani a jobboldal örök „hazafiassági” témájára: „Először Amerika, aztán a párt.”
A legfrissebb adatok szerint Obama ismét 5-6 százalékkal vezet, de az amerikai választások szövetségi jellege miatt az országos adatok többé nem számítanak, csak az egyes tagállamoké külön-külön, mint azt 2000-ben a floridai cirkusz alatt mindenki megtanulhatta. Ezért mostantól kezdve a jelöltek is csak néhány szövetségi államra összpontosítanak majd, amelyekben még nincs egyértelmű győztes.
A két konvenciót követő napokban tehát a jóslat: Obama... de még akármi történhet.
