Tudósítónk jegyzete
Washington, szept. 19.
Az amerikai jelzáloghitel-válság 15. hónapjában nem maradt más hátra, mint egy óriási állami mentőakcióval megakadályozni a fizetési rendszer összeomlását. Miután a washingtoni kormányzat képviselői – és John McCain republikánus elnökjelölt – heteken át azt hajtogatták, hogy a gazdaság alapjai szilárdak, az elmúlt hét történései megmutatták, hogy hiába szilárd (állítólag) a gazdaság, ha a hitelrendszer vérkeringésébe olyan mennyiségben furakodtak be magaskockázati elemek, hogy az megingatta – sőt néhány esetben tönkretette – a legnagyobb beruházási óriásokat is, ha nem a rendszer egészét.
A szövetségi hatóságok a hét közepéig csak tűzoltó intézkedéseket tettek, de a legutolsó ilyen húzás, az AIG biztosítótársaság államosítása során nyilvánvalóvá vált, hogy az nem lesz elég. Henry Paulson pénzügyminiszter és Ben Bernanke, az amerikai jegybank kormányzója csütörtök este kongresszusi vezetők előtt ismertetett egy átfogóbb rendezési tervet, amihez a törvényhozás jóváhagyása szükséges.
A részletek nem ismeretesek, de annyit tudni vélhető, hogy több száz milliárd dollárnyi újabb állami tőkeinjekcióval a szövetségi kormány át kívánja venni a kétes értékű jelzáloghitel-tömeg jelentős részét, ha nem az egészét, hogy a fizetőképtelenséget és a hitelező–hiteligénylő cégek közötti bizalomhiányt kiiktatva – mintegy a beteg vagy elhalt szövettömegeket kioperálva – új életet leheljen a pénzügyi rendszer egészébe.
George Bush elnök, aki hetekig hallgatott az Egyesült Államokat sújtó pénzügyi válságról, pénteken kijelentette: „Azonnal cselekednünk kell, hogy megvédjük hazánk gazdasági egészségét a komoly kockázattól. Lesz még elég alkalom arra, hogy megvitassuk a probléma eredetét, de először meg kell azt oldani.”
A Ronald Reagan volt elnököt saját példaképének tartó államfő hozzátette: „Nincs idő pártoskodásra.” Ez nyilvánvalóan arra vonatkozott, hogy a demokrata irányítás alatt álló kongresszustól elvárja, ne kösse feltételekhez a pénzügyminiszter tervének elfogadását.
Bushnak persze igaza van abban, hogy nincs túl sok idő a vitára. Hirtelen támadt párton felülisége azonban meglehetősen üresen kong, hiszen az elmúlt majd nyolc év gazdasági húzásait – többek között a jelenlegi helyzethez vezető deregulációs intézkedéseket, az iraki háború költségvetésen kívüli, de az államadósság 50 százalékos növelésével történő finanszírozását is – úgy nyomta le az ellenzék torkán, hogy nem volt hajlandó semmiféle ellenvetést vagy -érvet meghallgatni.
A készülő csomagterv az 1929-es nagy gazdasági válság óta a legnagyobb állami intervenció lesz az Egyesült Államokban. És mindezt egy olyan kormányzat kénytelen végrehajtani, amely a közelmúltig mantraként hangoztatta azt az egyre tarthatatlanabbá váló érvet, hogy az államnak nem kell beavatkoznia a gazdasági folyamatokba és fel kell szabadítania többek között a pénzintézeteket is, hogy „legjobb belátásuk” szerint cselekedjenek.
Ország-világ megtapasztalta – sokan a saját bőrükön vagy legalábbis a pénztárcájukon –, hogy ez a „legjobb belátás” hová vezetett. November 4-én az is kiderül, hogy milyen tanulságokat von le az amerikai szavazótábor egy történelmi léptékű kudarcba fulladt politika következményeiből.
