Majdnem két évig készültek, hogy végül csaknem másfél percig parolázzanak, s utána – hatvanhat év óta először, legfelsőbb állami vezetőként – egy órát tárgyalva beírják magukat a történelemkönyvbe. Közben pedig végig uraknak szólították egymást, nem elnöknek, holott egyikük az, ahogy a másik is, de ez a titulus akkor tilos volt.
Persze nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy a tavaly novemberi találkozó Hszi Csin-ping kínai államfő és Ma Jing-csiu tajvani vezető között esett meg (Szingapúrban). Ilyen magas szintű kétoldalú egyeztetésre addig még soha nem került sor.
Két és fél hónappal az emlékezetes esemény után az egyik szereplő azonban már hatalmának átadására készül. A tajvani elnök ugyanis elbukott a január közepén tartott általános választáson, s ezért májusban kénytelen lesz megválni hivatalától.
A mögötte álló Kuomintang (Kínai Nemzeti Párt, KMT) is leszerepelt. Mondhatni történelmi vereséget szenvedett. Amióta 1949-ben Tajvanon megalakult a kommunista Kínától független kormány, először vesztette el parlamenti többségét. A KMT bukásához hozzájárulhatott túlzott Peking-barát politikája, a gazdaság lelassulása, valamint a beígért lakossági életszínvonalnak és a reálbérek növekedésének elmaradása.
Léphaft Pál karikatúrája
A hagyományosan Tajvan függetlenedése mellett kampányoló Demokratikus Haladás Párt (DPP) győzte le, és szerzett biztos többséget a 113 tagú törvényhozásban. A fő ellenzéki erő látványos (történelmi) sikerére a koronát Caj Jing-ven tette fel azzal, hogy a párt jelöltjeként a szavazók elnökké választották. Sikere rendkívüli és egyedülálló, hiszen ő lett a 23,5 millió lakosú sziget (hivatalosan: Kínai Köztársaság) első női vezetője.
Az olykor Kicsi Jingnek becézett, máskor hazája Angela Merkeleként emlegetett politikusnak nagy tervei vannak. Kérdés azonban, hogy az új hatalom tagjaként miként tudja ezt elérni. Mindenesetre nehéz lesz úgy kormányozni, hogy Caj (még jelöltként) szinte mindenkinek ígért valamit. A fiataloknak munkahelyeket, illetve a nekik szánt lakás- és családalapítási támogatások növelését. A többieknek a nyugdíjrendszer reformját és a munkabérek emelését helyezte kilátásba. A jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentését is célként jelölte meg. Csak épp azt nem árulta el, hogy mindezt miként valósítaná meg.
Mindazonáltal az új elnök és a DPP fő kihívása a szomszédos Kínához fűződő viszony lesz.
Bár Peking nem ismeri el, a sziget lassan hetven éve önálló államként működik. Azóta, hogy a kommunisták győzelmével 1949-ben véget ért kínai polgárháború után a vesztes köztársaságpárti kormány és a Kuomintang vezetői Tajvanra menekültek.
Kína célja azonban az ország újraegyesítése, azaz Tajvan visszavétele. Emiatt sokáig komoly vitáik voltak egymással, mígnem 1992-ben kölcsönösen megállapodtak az „egy Kína” elvében. Ennek lényege: Kína saját országrészének tekinti Tajvant, amelynek tilos kinyilvánítania függetlenségét, mivel újból egyesülnie kell az anyaországgal. Peking legalábbis így értelmezi a megállapodást, amellyel Tajpej nem mindenben ért egyet.
A korábbi harcias fenyegetőzések az utóbbi időben lecsendesedtek. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Ma Jing-csiu 2008-as elnökké választása után Tajvan fokozatosan közeledett Kínához.
Az utóbbi nyolc évet az enyhülés jellemezte, amit az is jelez, hogy megindult a kínai turisták beözönlése a szigetre. A tajvani export csaknem negyven százaléka viszont Kínába áramlik, ahol Tajvan már jó ideje a harmadik legnagyobb külföldi befektető.
A hatalomból távozni készülő Ma és kormánya kiváló kapcsolatokat épített ki Pekinggel. Megbízatási ideje alatt 23 kétoldalú megállapodást írtak alá, amelyek közül a 2010-es az egyik legjelentősebb. Ennek köszönhetően a kétoldalú évi kereskedelmi forgalom értéke (2014-ben) már meghaladta a 170 milliárd dollárt.
A tajvaniak jó része – főként gazdasági megfontolásokból – a nyitást, ámbár a status quo fenntartását támogatja. Igaz, a függetlenségpártiak tábora mintha megerősödött volna.
Caj Jing-ven is nagy hangsúlyt fektet a tajvani identitásra, illetve arra, hogy azt és a demokratikus berendezkedést Kínának tiszteletben kell tartania. A kormányalakításra készülő DPP szintén Tajvan függetlenedése mellett áll ki. A párt valószínűleg megpróbálkozik a sziget nemzetközi mozgásterének kiszélesítésével, miközben valamelyest visszafoghatja a kapcsolatok bővítését Pekinggel. Szakításra azonban nem kell számítani, hiszen Kína stratégiai fontosságú gazdasági partner számukra is.
Az új elnök azonban közölte: ki akarja terjeszteni Tajvan gazdasági kapcsolatait. Ezzel összhangban továbbfejlesztené az együttműködést Japánnal és az Egyesült Államokkal, miközben a regionális partnerségek kiépítésére is nagy hangsúlyt fektetne.
Hivatali ideje alatt akár feszültségekre is számítani lehet a tajvani–kínai kapcsolatokban, de a nagy vitákat vagy a veszélyes konfrontációt alighanem mindkét fél el akarja kerülni. Peking egyelőre visszafogottan reagált. Kivár, bár már figyelmeztetett: Tajvant belügyként kezeli, a függetlenségi politika erőltetését nem tűri. Azt is megüzente, hogy megakadályoz „bármilyen elszakadási kísérletet”.
