Sok morgolódás és elégedetlenkedés után a sziget lakosságának csekély többsége kiszavazta magát az európai országok közösségéből. Abból a szövetségből, amelybe, ha rajtuk múlik, be sem léptek volna. Kényszerűségből azonban meg kellett tenniük, de majd’ tízévnyi tagság után, egy 23-ai napon, 52 százalékuk népszavazáson búcsút intett a többieknek, s elváltak útjaik.
Európához tartoznak, de már nem tagjai az EU-nak, amelynek elődjéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez (EGK) még 1973-ban csatlakoztak. Bár a leírás jórészt ráillik a kiválást nemrég megszavazó Nagy-Britanniára, a kísérteties hasonlóságok ellenére egy egészen másik világról van szó. Egy olyan óriási térségről, amely nagyobb, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország együttvéve.
Az őslakosok, az alig 56 ezer főnyi népesség 85 százalékát alkotó inuitok csak Kalaallit Nunaatként (Emberek Országaként) emlegetik a többnyire jégtakaróval és hóval borított gigantikus területet. Az Északi-sark közelében terpeszkedő vidék a Dán Királyság autonóm tartománya, amelyet az ókontinens más részein Grönlandként ismernek.
Koppenhága széleskörű önrendelkezési jogokat biztosított a szigetnek, s azokat tiszteletben is tartja. A jégbirodalom fővárosában, Nuukban saját parlament és kormány működik.
A helyiek egymás között grönlandiul beszélnek, de dánul is illik tudniuk. A külvilággal természetesen angol nyelven tartják a kapcsolatot.
London valószínűleg nem egyeztetett az eszkimók grönlandi leszármazottaival a kilépésről, de a Nagy-Britanniában tartott és a grönlandi referendum között sok a párhuzamosság, furcsa egybeesés. Mindkét területen 23-án szavaztak (igaz, a grönlandiak még 1982 februárjában, a britek meg az idén júniusban), és az európai közösséghez tartozást elutasítók aránya is hajszálra megegyezik (52 százalék). Ezenkívül mindkét esetben királyságról van szó, amelyek egyidejűleg (1973. január 1-jén) léptek be (Írországgal együtt) az EGK-ba.
A világ legnagyobb szigeteként Grönland nem saját elhatározásból került a közösségbe, hanem a Dán Királyság tartományaként. Ez a státusa máig változatlan, de az EU-t már rég otthagyta, miközben Dánia továbbra is tag.
Ellenérzéseiket már 1972-ben is kinyilvánították a szigeten élők, ám a tagságról tartott akkori referendumon az ország lakosságának többsége (63,4 százaléka) Dánia csatlakozására voksolt. A grönlandiak csaknem 70 százaléka viszont már akkor is ellenezte.
Így Dánia lényegében bekényszerítette őket az EGK-ba, amit morcosan, de tudomásul vettek. Balsejtelmeik és félelmeik azonban hamarosan beigazolódtak. Kiterjedt halászterületeikre idegen hajók érkeztek az európai társállamokból, s rendszerint gazdag zsákmánnyal távoztak.
Ezt súlyos csapásként élték meg, hiszen a megélhetést biztosító halászat adja a grönlandi export mintegy 90 százalékát, és szinte az egyetlen bevételi forrás, amit ráadásul még központi (állami) támogatással is ki kell egészíteni.
Az európai integrációnak azért sem örültek, mert a dán kormány több multinacionális cégnek engedélyezte, hogy a grönlandi vizeken kőolaj és földgáz után kutassanak. Az elégedetlenséget egy idő után már nem lehetett lecsillapítani. Ezért a sziget úgy döntött, népszavazást tartanak. A lakosság 1982. február 23-án nyilvánított véleményt: 52 százalék a kilépésre voksolt.
Grönland távozása azonban hosszú és keserves folyamat volt. A leválás évekig elhúzódott. Különösen Németország ellenkezett, mert nehezen tudta elfogadni, hogy elveszít egy első osztályú és hatalmas halászterületet. A többi EGK-ország sem siettette a megegyezést. Halogató taktikával próbálták megakadályozni a „lázadók” távozását. Végül a grönlandi parlament megunta a huzavonát, s egyoldalúan kimondta a válást. Fél évvel később az európai tárgyalópartnerek is belátták, jobb, ha nem kukacoskodnak tovább, s gyorsan megegyeztek. A közösség és a sziget viszonyát a – jelenleg is hatályos – grönlandi szerződésbe foglalták.
A területet „különleges esetté” nyilvánító egyezmény 1985. február 1-jén lépett életbe. Grönland hivatalosan ekkor vált ki az EGK-ból, azaz a referendum után majdnem három évvel. (Az akkori tapasztalatokat és Nagy-Britannia jelentőségét figyelembe véve, inkább az valószínűsíthető, hogy London esedékes kilépési tárgyalásai a lehetséges két év helyett sokkal tovább elhúzódhatnak.).
Az alku során a grönlandiaknak sikerült kedvező partnerségi megállapodásokat kicsikarniuk. Ennek eredményeként azóta is uniós állampolgárokként kezelik őket, miközben hozzáférnek az EU közös piacához. Ráadásul nagyjából ugyanannyi támogatást kapnak Brüsszeltől, mintha a szigetük teljes jogú tag lenne. (A 2020-ban véget érő hétéves uniós költségvetési ciklusban összesen 217 millió euróra számíthatnak.). A kiutalt összeget többnyire az oktatásra költik. Az EU-tagországok ezenkívül évi 18 millió eurót is fizetnek azért, hogy grönlandi vizeken halászhassanak.
A válás óta a szigetlakók örülnek „a kívül, mégis belül” státusuknak. Sőt meggyőződésük, hogy „megszabadulva” az EU-tól még jó üzletet is kötöttek.
