Rejtélyes eltűnésekre és felderítetlen halálesetekre is választ keres Jody Wilson-Raybould asszony, a minap megalakult kanadai kormány igazságügy-minisztere. Az utóbbi évtizedekben őslakos nők ellen elkövetett gyilkosságok tetteseit kellene végre megtalálni.
Közben azt sem ártana megtudni, hogy mi történt azzal a csaknem 1200 kanadai bennszülött asszonnyal és lánnyal, akikről az 1980-as évek óta semmi hír. A titkot nyilvános vizsgálattal fejtenék meg. Sokan azonban attól tartanak, hogy élve már egy sem kerül elő közülük.
Az új kormány nemcsak a készülő nyomozással hívta fel magára a figyelmet, hanem a sok különlegességet tartalmazó programjával, javaslatával, ötletével és összetételével.
A tetovált fiatal miniszterelnök személyisége is különleges. Justin Trudeau például már a választási kampányban bejelentette: megpróbálja legalizálni a marihuánát, amelyet argóban csak fűnek neveznek. Erre sokan fel is kapták a fejüket. Legalább ennyien pedig arra következtettek ebből, hogy ez a fiatalember és – a balközép irányt követő – Liberális Pártja (amelyet 2013 óta vezet) ugyan meg nem nyeri az októberi választást. Tévedtek.
A 43 éves Trudeau és csapata fölényes győzelmet aratott, és abszolút többséget szerzett az alsóházban. Teljesítményük még a bő kilenc évig kormányzó konzervatívokból is tiszteletet váltott ki. A többi ellenfélről nem is beszélve, hiszen a liberálisok a választási kampány kezdetén még csak a harmadik helyen álltak.
A sikernek köszönhetően november elejétől Trudeau már miniszterelnökként kormányozhat, kényelmes többséggel. Beiktatása után az ország történetének második legfiatalabb miniszterelnökeként vehette át a hatalmat.
Harmincfős kabinetje legalább olyan különleges, mint az újdonsült vezető. Figyelemre méltó, hogy a tárcák felét nőknek adta. A miértre csupán annyit válaszolt: azért, mert „már 2015-öt írunk”. Ehhez még csak annyit fűzött hozzá, hogy a kormány épp olyan (sokszínű és tarka), mint az alig 36 millió lakosú, óriási kiterjedésű ország.
A Trudeau-kormányban tárcát kapott két őslakos (az egyik az alig 5500 fős kwakwa̱ka̱’wakw, a másik a jó hússzor népesebb inuit közösség tagja), három bevándorló, két szikh muszlim, egy-egy világtalan és ateista, sőt olyan politikus is, aki nyíltan vállalja a homoszexualitását.
A kwakwa̱ka̱’wakw közösséghez tartozó igazságügy-miniszter munkáját máris megkülönböztetett figyelem kíséri. Az eltűnt nők ügye mellett ugyanis fontos elfoglaltsága lesz a marihuána kilátásba helyezett legalizálása.
A miniszterelnök nagy ívű terveit jelzi, hogy már előre közölte: Kanada erős és pozitív szerepre vállalkozik a világpolitikában.
Családi hagyományai jó alapot adnak erre az ambícióra. Apja, a néhai Pierre Elliot Trudeau valóságos legenda a hazájában, hiszen többszörös kormányfőként (1968 és 1984 között egy rövidke megszakítással) ő formálta modern országgá Kanadát. Megerősítette a központi (szövetségi) állam szerepét, és eredményes politikai harcot folytatott az elszakadásért küzdő québeci szeparatisták ellen, megőrizve az állam egységét.
Ki nem állta azonban – s ezért sem magára, sem Kanadára nem tartotta érvényesnek – a konvenciókat, szabályokat; a saját (politikai) céljait követte. Hivatali ideje alatt Ottawa fokozatosan építette le az angol uralkodói hagyományokat, bár teljesen nem fordult el Londontól. Az ország államfője továbbra is II. Erzsébet brit királynő, akit a fiatal Trudeau régóta ismer. Sőt, iskolás korában az is előfordult, hogy azért szólította haza a miniszterelnök apuka, mert épp a koronás fő jött hozzájuk ebédre.
Hamarosan elválik, hogy a néhai kormányfő legidősebb fia apja nyomdokaiba lép-e, vagy új politikai útra tér. A viselkedésükben és gesztusaikban sok a hasonlóság. Az apa például rendszeresen szandálban ment be a parlament felsőházába, fia pedig a minap busszal érkezett a kormánytagok ünnepélyes bemutatásának helyszínére; útközben rajongóival szelfizgetett is.
A választási kampányban – a Stephen Harper exminiszterelnök irányította – konzervatívok tapasztalatlannak, és az ország vezetésére alkalmatlannak nevezték. Ellenfelei pedig azt terjesztették róla, hogy csak híres családjának köszönheti sikereit. Abban bíztak, hogy a „zöldfülű” végzetes hibát követ el a szavazók megnyeréséért folytatott küzdelemben. Nem így történt. A háromgyermekes politikus ígéretei meggyőzték honfitársait arról, hogy ő és pártja a jó választás, mivel újat, jobbat és változást ígérnek.
A politikától sokáig távol tartotta magát; angol és francia irodalmat tanult az egyetemen, ahol nyelvtanári diplomát szerzett. Diákévei alatt többször átruccant Európába, de a költségekről egyedül gondoskodott, noha gazdag családból származik. A pénzt részben úgy teremtette elő, hogy snowboardot oktatott, és vadvízi túrákat szervezett. Az is előfordult egyszer, hogy rövid ideig – lévén ügyes ökölvívó – egy éjszakai bárban kidobóemberként dolgozott.
Bár még mindig sokan lebecsülik, és gyanakodva mustrálgatják, a néhai kormányfő fia örökölhette apja politikai képességeit. Jó vitapartner, nagyszerű szónok és kiváló kapcsolatot teremtett a választókkal. Részben ennek is köszönheti, hogy 30 év után ismét visszatérhetett gyerekkori otthonába, a miniszterelnöki rezidenciára, ahová már ő invitálhatja meg ebédre, esetleg egy kis szelfizésre II. Erzsébetet.
