Lányi Ernő (1861–1923) karnagy, zeneszerző, a szabadkai Zeneiskola igazgatója, a Szent Teréz-székesegyház karnagya, az iparos dalárda vezetője, a szabadkai városi zenekar és a Szabadkai Filharmónia...
Kultúra
Simon Julianna a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség plakettjével kitüntetett kézimunka-oktató, kézműves a terjáni gyermekkori emlékeket idézte fel, mint az egész életét meghatározó életérzést, a...
A Nemzetpolitikai Államtitkárság által 2013-ban indított Kőrösi Csoma Sándor Program az első igazán nagyívű, kifejezetten a diaszpórában élő magyarság támogatására irányuló kezdeményezés, melynek k...
A magyarországi televíziós csatornák – legyen az állami vagy pedig kereskedelmi – a korábbi évekhez hasonlóan nem közvetítik az Amerikai Filmakadémia idei, sorrendben 95. díjkiosztó ünnepségét. Az...
Petőfi Sándor-emlékévre, valamint a himnusz születésének 200. évfordulójára a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Zenta Önkormányzata közreműkö...
A palicsi filmfesztivál idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, az előkészületek pedig már javában zajlanak.