Ha jobban belemélyedünk a lényegbe, kiderül, hogy hamarosan kétél ű törvénymódosítás elfogadására készül a szerb parlament. A fels ő oktatásra vonatkozó jogszabályon szándékozik változtatni a tisztelt ház, mégpedig úgy, hogy senki sem lesz elégedett vele.
Arról van szó ugyanis, hogy a javaslat szerint csökken azoknak a hallgatóknak a száma, akiknek tandíját a költségvetés fizeti. Ezt a privilégiumot csak a legjobbak élvezhetik, mert aki október 10-ig nem szerzi meg a követező évfolyamra való beiratkozás jogosultságát, kénytelen lesz tandíjat fizetni. Márpedig tudjuk, hogy azt az egyetemek maguk határozzák meg, s mivel az ő zsebükbe folyik a pénz, biztosak lehetünk benne, hogy nem lesznek szívbajosak. Ez elsősorban a szülőket érinti majd igen érzékenyen, de a ,,studentoknak” is főhet a fejük, hiszen az „élem az életet” helyett az eddiginél sokkal többet lesznek kénytelenek görnyedni a tankönyvek felett, ha azt akarják, hogy a következő esztendőben is mentesítsék szülőjüket az 1000–1500 eurónyi kiadástól. Megeshet ugyanis, hogy a kevésbé tehetősék, egyéb híján, hazaparancsolják csemetéjüket.
Ezzel együtt (s ez a társadalomnak rossz) lényegesen csökkenhet a majdani szakemberek száma, pedig Szerbiának most igen nagy szüksége van a képzett fiatalokra, mivel a miloševići diktatura idején, egyes mérvadó számítások szerint, legalább 180 ezer fiú és lány távozott az országból. Márpedig a fejlődést aligha lehet alapozni kivénhedt, nyugdíj előtt, vagy után álló szakemberekre.
Ha rosszmájúak akarunk lenni, akár azt is mondhatjuk, hogy a politikumnak jobban megfelelnek az alulképzettek, mert velük bármit el lehet hitetni, tehát könnyebb hatalmon maradni, vagy hatalomhoz jutni.
Ez azonban hosszú távon nem megoldás. Ennélfogva inkább üdvözölni, mint elítélni lehet a törvénymódosítás azon szándékát, hogy az egyetemista igyekezzen minél előbb és minél jobb eredménnyel befejezni tanulmányait.
Vagy ahogyan a falusi sógor mondta:
– Tanuljon a büdös kölök!
