Kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség az Újvidéki Színház idei évadjának utolsó bemutatóját, a William Shakespeare közismert műve alapján készült Szentivánéji álom című rendhagyó táncszínházi produkciót kedden este. Az előadás legfontosabb jellemzője az újszerűség és a kísérletezés – egyrészt azért, mert a vajdasági magyar színházak társulatainak előadásában először láthattunk ilyen stílusú feldolgozást, másrészt azért, mert a rendező főként prózai szerepekhez szokott színészekkel próbált meg táncelőadást készíteni, aminek nyilvánvalóan megvannak az előnyei és a hátrányai is, és ez értelemszerűen érezhető az előadáson is: a színészek esetenként lelkesedéssel próbálják meg pótolni a technikai tudás hiányát, ám azok a hiányosságok, amik egyébként a táncművészetben sok esetben végzetes hibákat jelenthetnének, itt inkább valamiféle magával ragadó, természetes bájt kölcsönöznek az egésznek, mintha a színészek egy diszkrét félmosollyal kikacsintanának a közönség felé, és egy sok izgalmas pillanatot ígérő közös képzeletbeli utazásra invitálnák őket. A közönség pedig visszakacsint, és igent mond erre az ominózus hívogató vagy olykor éppenséggel csábítani akaró invitálásra – legalábbis a bemutatón így történt, másként aligha fogadták volna percekig tartó vastapssal az évadzáró produkciót
De talán éppen ez a szellemi közösség, illetve az együvé tartozás élménye az, amitől az Újvidéki Színház a mai napig az, ami. Az ugyanis kétségtelen, hogy az előadás különleges látványelemeinek és csodálatos zenei világának sajátságos megnyilvánulási formái teljes mértékben magukkal ragadják a nézőket, akik, ha nyitottak a már említett közös utazásra, akkor nemcsak, hogy nem unatkoznak az előadás megtekintése közben, hanem egyenesen szárnyalnak – a színészekkel együtt, akiken mindvégig érződik, hogy rendkívüli módon élvezik azt, amit a színpadon csinálnak, amit át- és megélnek a mozdulatok megszületésének minden egyes pillanatában –, ám amennyiben kritikai aspektusból kívánják szemlélni a produkciót, akkor nyilvánvalóan sok hibát fedezhetnek fel benne, amikért részben talán mégiscsak kárpótolja őket az újszerűség varázsa, és az az élmény, amit kapnak.
