A Kiss Lajos Néprajzi Társaság vezetősége reméli, hogy amikor a szabadon választható tantárgyak kijelölésére kerül sor, a szülők, pedagógusok közül minél többen döntenek a néprajz mellett. Ez alsó tagozaton a Népi hagyományok, felsőben pedig a Mindennapi élet a múltban elnevezésű tantárgy. A pedagógusok már augusztusban kezdik a tanterveket készíteni. Ehhez minden segítséget megad a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, hisz honlapjáról letölthetők az összeállított tantervek, s minden bizonnyal a tankönyvek is felkerülnek már augusztusban az említett weboldalra. Dr. Papp Árpád néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke és dr. Raffai Judit, a társaság alelnöke ismertette a részleteket.
– A néprajzoktatás tanterveinek kidolgozásával az általános iskolások és a középiskolások számára, valamint a tankönyvvel egy olyan modellt kívánunk teremteni, amely erősíti a kultúránkhoz való ragaszkodást, minőségesebbé teheti oktatásunkat. Olyan témákat állítottunk össze, amelyek meggyőződésünk szerint a mai, ezen körülmények között élő gyerekek számára olyan információkat tartalmaznak, amelyek fontosak a nemzeti azonosságtudatuk formálódása szempontjából. Nem akarjuk számon kérni a több évtizedes lemaradást e téren, de most e közösségnek élni kell a lehetőséggel, hogy az oktatási minisztérium bevezette ezt a fakultatívan választható tantárgyat. Tudjuk, az MNT olyan sarkalatos kérdésekkel foglakozik, mint az oktatás minőségének, milyenségének meghatározása. Meggyőződésem szerint e testület hibázna, ha azokat a tárgyakat, amelyek a nemzeti történelem, az önazonosság-formálás szempontjából nemhogy egyenrangúak, hanem kimagaslanak a többi közül, nem kezelné kitüntetett figyelemmel, felelősséggel. Ezt a néprajzoktatás megérdemli – hallottuk dr. Papp Árpádtól.
– Az óvodások, iskolások történelmi tudatát úgy kell kialakítani, ahogy az régen a családban történt. Például az 1848-as forradalomról és szabadságharcról az óvodában unalmas lenne száraz szöveget felmondani, de a kokárdakészítést, a szabadságharchoz kapcsolódó mondákat élvezik a gyerekek. Rengeteg lehetőség mutatkozik arra, hogy folyamatosan találkozzanak a hagyományokkal gyerekeink, s ez az ismeretszerzés fokozatos legyen. A család és a közösség korábbi feladatai közül sokat az óvodai nevelésnek, az általános és középiskolai oktatásnak kell átvennie – tette hozzá dr. Raffai Judit.
– Magyarországon az óvodai programok 70 százaléka a hagyományokon alapul, az alternatív programok – Montessori, waldorf – naptári évre alapozva építik fel az óvodai tevékenységet. A mi óvodáinkban is ezt csinálják. Például, jön a tavasz, ehhez kötődő foglakozásokat tartanak. A népszokások közül is több bekerült az óvodai tervekbe. Ez dr. Szőke Annának köszönhető, aki erre külön programot készített, s ezzel szemináriumokon meg is ismertette az elmúlt években az óvodapedagógusokat, úgyhogy ezeket több óvodában használják. Az óvóképző főiskolán tanítok, s érzem annak hiányát, hogy a hallgatók nem tanulnak néprajzot. Ha ugyanis például azt kérem a hallgatóimtól, mondanak közmondásokat, leginkább csak csönd a válasz. Pedig óvónőként naponta legalább 5 közmondást kellene mondaniuk a különböző szituációkban, hogy a gyerek ezeket megtanulják használni a megfelelő élethelyzetekben, s ezáltal ezek megmaradjanak nyelvünkben. Illetve: az idősebb óvónők azok, akik még ismerik a népi gyermekjátékokat – ezeket otthonról hozták magukkal, meg talán az ő képzésük is másmilyen volt – a mai hallgatók viszont nemigen ismerik ezeket. Az óvoda nagy szabadságot ad a pedagógusnak, s csak rajta múlik, mivel tölti fel/tölti ki ezt a szabad teret. A néphagyományokon alapuló oktatásnak jelen kellene lennie az óvóképzőben, a tanítóképzőben is. A szabadkai tanítóképzőben a leendő osztálytanítók népköltészetet tanulnak, mégpedig választható tantárgyként. Egyetlen olyan magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, ahol néprajzoktatás folyik, az az újvidéki magyar tanszék. Mint már említettem, szükség lenne pedig rá mind az óvóképzőben, mind a tanítóképzőben, mert így nem történne meg, hogy farsangkor kiszebábégetést szerveznek a pedagógusok, holott e vidékre nem ez volt jellemző. A vidékünk hagyományát lehetne továbbéltetni, s a család és az iskola így egymásra tudná építeni azt, amit régen a közösség tudott megteremteni – tudtuk meg Raffai Judittól, aki elmondta: a hagyományokon alapuló tantárgy tantervét bőségesre szabták, úgy alakították, hogy a pedagógusnak legyen választási lehetőségük.
– Óriási felelőssége van a tanároknak, de a tankönyvkészítőnek is. Ha egy tankönyv egyszerűen csak tükörfordítása a belgrádi tankönyvnek, ami nagy baj, mert akkor abban értelemszerűen más hangsúlyok vannak, és a mi regionális és nemzeti hagyományaink háttérbe szorulnak. Ugyanilyen sarkalatos kérdés, amit Judit említett, hogy a hagyományainkról a pedagógus tanult-e az óvóképzőben, tanítóképzőben, tanárképzőben. S ha az adott oktatási intézményben úgy tekintenek mindarra, ami a hagyományos kultúrára épül, hogy az avítt, elvetendő. Ha csak a modern irányzatokat tekintik követendőnek, egyedül üdvösnek, akkor óriási csapdába esünk, s mi járulunk hozzá a legnagyobb mértékben a saját kultúránk elsilányulásához, ahhoz, hogy a közeli jövőben felszámolódjon – adott hangot véleményének Papp Árpád.
– A tankönyvvásárlástól is meg akarjuk kímélni a pedagógusokat, gyerekeket, ezért letölthető, sokszorosítható lesz az épp aktuális oldala a könyvnek. A honlap címe: www.klntetno.org – tette hozzá. Mint mondta, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt az évente választható tantárgyat tényleg érdekesen lehet előadni. S ha már a gyerekek figyelmének felkeltéséről van szó, megemlíti, hogy nem érti, például ötödikben történelemórán miért nem tanulnak arról, ami igazán érdekli a diákokat: hogyan zajlik egy régészeti ásatás, vagy arról, hogy a víz alatti ásatások hogyan néznek ki – tette hozzá.
– Akik a Népi hagyományok tantárgyat tanulják alsó tagozaton, gyakran eljárnak hozzánk a szabadkai Városi Múzeumba is, és egyik-másik diák többet tud a magyar történelemből, mind egyik-másik leendő pedagógus vagy pályakezdő pedagógus. Nagyon élvezik ezek a gyerekek a játékos dolgokat: a családfakutatást, a várostérkép-rajzolást, ahol azt jelöljük be, hogy hol vannak az értékeink – hallottuk Raffai Judittól.
