Mint arról csütörtöki számunkban beszámoltunk, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság honlapjáról a pedagógusok máris letölthetik a néprajzoktatásra összeállított kész tanterveket. Az alsó tagozaton ez a Népi hagyományok, felsőben pedig a Mindennapi élet a múltban elnevezésű, szabadon választható tantárgy, a tantervek készítői pedig dr. Raffai Judit és dr. Papp Árpád néprajzkutatók. S minden bizonnyal már augusztusban a tankönyvek is felkerülnek a társaság weboldalára. Mivel az alapozást óvodában kell kezdeni, elmondhatjuk, sok óvónő alkalmazza a dr. Szőke Anna által készített programot.
Dr. Voight Vilmos neves magyarországi néprajzkutatóval, nyugalmazott egyetemi tanárral beszélgettünk arról, hogyan látja ő a néprajzoktatást, szerinte hova kell a hangsúlyokat helyezni. Nem véletlenül kérdeztük őt, hisz a nemrégiben épp a néprajzoktatásról a közelmúltban szervezett szabadkai tanácskozásnak lelkes előadója és még lelkesebb hallgatója volt.
– Tulajdonképpen itt a Vajdaságban nagyon szerencsés helyzetben vannak mind a pedagógusok, mind az iskolákba járó magyar gyerekek. A tanácskozáson tanulmányoztam át a szabadkai Városi Múzeum Együtt élni (Szerb–magyar művelődési és történelmi kapcsolatok) című kiadványát, jól ismerem a Kiss Lajos Néprajzi Társaság Vajdasági Magyar Néprajzi Atlaszát is, amely könyv és lemez formájában egyaránt létezik. Ha csak ezek a kiadványok a rendelkezésére állnak egy pedagógusnak, ezekből merítve bátran elkezdheti e tantárgy oktatását. Nagyon szerencsés módon nem úgy van megfogalmazva a feladat, hogy a néprajzoktatás egy külön tantárgy keretében folyjon, hanem úgy, hogy az egész oktatás rendszerében a tanítók, tanárok, az óvodások, diákok azzal foglalkozzanak, amit ismernek, amit szeretnek. S az is egy szerencsés dolog, hogy ehhez megvan egy tudományos háttér, tehát valódi, igazolható, hiteles, szép eleven néphagyományokat tud bárki bemutatni. Az egyetlen egy pont, ahol nem vagyok e percben olyan lelkes, az a tanárok, tanítók képzése. Tehát pontosan ezt a szemléletet meg ennek ilyen apró, technikai részeit, hogy hány évesnek az év melyik szakában mit is tanítsunk, jelen pillanatban sehol nem tanítják a felsőoktatásban, pedig lehetne. Mindenki nagyon örül annak, hogy olyan kiváló magyar pedagógusokat készítenek föl, akik kitűnően tudnak foglalkozni Madách Imrével és Goethével, de az már kevésbé örvendetes, hogyha közben ezek a pedagógusok nem engedik, hogy az órán a gyerek a saját nyelvjárásában beszéljen magyarórán. S olyan magyartanárok is vannak, akik még életükben nem mentek ki a piacra megnézni, hogy kin milyen viselet van. S ha egy pedagógus nem viszi ki az óvodástól az egyetemistáig a diákjait, akkor ő nagyon sokat veszít, a diákok pedig sokkal butábbak maradnak, mint kellene.
A MINDENNAPI ÉLET TUDOMÁNYA
– Jó lenne, ha mindenki rájönne, amit a nagymama tud, az érték. Itt a nagymamák még tudják. Pesten a Nagykörúton hiába keresném az ilyen nagymamát. Itt, Vajdaságban ebben a faluban így beszélnek, abban úgy, a harmadikban a harmadik nyelvjárást beszélik. Ez a jó. Ezt meg kell becsülni, nem szabad elfelejteni. A felmenőink mindennapi élete gyakorlatának megismerésében nem mindig csak praktikus szempontok vezetnek bennünket, mert azt a mezőgazdasági technikát, azt az építkezést ma már ha akarnánk se tudnánk csinálni, talán jó is, hogy nem. Ám emellett van egy sor olyan ismeretanyag, amit érdemes megszívlelni. Régen a paraszt maga építette a házát, hogy hova fogja építeni, meg hány méterre az úttól, hogy néz ki, azt neki a fejében meg kellett tervezni. Ha szükségét érezte, megkérdezett valakit, aki nálánál jobban értett hozzá. A munkába bevonta a fiait. Nem voltak hosszas megbeszélések, hogy ki mit csináljon. Azt mondta, hogy ezt kell csinálni és érdekes mód mindenki tudta és tette a maga dolgát. Amikor egy vödör víz kellett, ott volt, ha homok kellett, s neki nem volt lova, akkor megszervezték a fuvart. Ez a fajta szemlélet a mai világban ugyanolyan érvényes lehet: én csinálom, én gondolom végig, én döntök, ez az én felelősségem.
Egy faluban nem mindenki egyszerre szaladt a borbélyhoz, molnárhoz, vagy a pálinkafőzést remekül be tudták osztani, ki mikor kerül sorra. Az épeszű viselkedésnek megvannak tehát az ezeréves hagyományai.
KÁLMÁNY LAJOS, PENAVIN OLGA ÖRÖKSÉGE
Vajdaságban a nagy klasszikusok, Penavin Olga, vagy korábban Kálmány Lajos olyan szövegeket gyűjtöttek és publikáltak, amelyek nem is annyira a nagyközönségnek, hanem a néprajzzal foglalkozóknak készültek. De megvan az aranyfedezet, amihez vissza tudunk nyúlni. Csak azt kell mondani: igen, ez százéves, ez ötvenéves. Magyarországnak, a valamikori Jugoszlávia utódállamainak is vannak olyan régiói, amelyek nem tudnak ilyesmit felmutatni, mert generációkkal ezelőtt nem gyűjtöttek, Kálmánnyal, Penavin Olgával ellentétben. Újvidéken, a Magyar Tanszéken a gyűjtött mesék magnetofonszalagon megvannak, én is hallgattam ezeket. Van elég anyag a néprajzoktatáshoz, hisz az összegyűjtött népdalok száma is tekintélyes. Tehát, az iskoláknak, a pedagógusoknak van miből meríteni – hallottuk Voight Vilmostól.
