A játék a kutatás legjobb módja, mondják, pedig a két fogalom egymástól igencsak eltérő jelentéstartalommal és asszociációs rendszerrel bír. A játék mindenkié. A kutatás, a tudományos tevékenység végzésének lehetősége ugyanakkor nem mindenki számára adott. Igaz, több társadalmi jelenség együttes hatásának eredményeképpen talán az igény is kisebb iránta. A lexikális tudás felhalmozását előirányzó oktatási rendszer sem kelti fel igazán a fiatalok érdeklődését a tudományok iránt. Ráadásul ma már az ismeretanyag sem elegendő önmagában az érvényesüléshez, bár kétségkívül jó, ha van. A tudományos eredményeket meg kell tanulni alkalmazni is, függetlenül attól, hogy valaki kutató-e vagy csupán hétköznapi ember. Az elemzők szerint egyebek mellett éppen ezért lenne rendkívül fontos a fiatalok bevonása is a különféle tudományos kutatásokba, elsősorban annak érdekében, hogy a tudomány és a társadalom ne egymástól elszigetelten létezzen, hanem éppen ellenkezőleg, szoros együttműködésben.
Valószínűleg hasonló célokat (is) szolgálna annak a projektumnak a megvalósulása, amelynek kapcsán a szerb kormány alelnöke, a tudománnyal és technológiai fejlődéssel megbízott miniszter, Božidar Đelić a minap felszólította a világ összes építészét, hogy vegyenek részt azon az Unesco ajánlásával összhangban kiírt nemzetközi pályázaton, amelyet a tudomány népszerűsítéséért megalakított központ épületének létrehozására hirdettek meg. Az épület, amelyet 2012 végéig kellene befejezni, a tervek szerint lehetővé tenné, hogy a diákok és a szülők is megismerhessék a tudomány és a technológia varázslatos világát. A leendő központ épülete az újbelgrádi 39-es blokkban kap majd helyet, tízezer négyzetméteren terül el, négy fő részét pedig a kiállítási helyiség, a laboratóriumokkal és tantermekkel ellátott tudományos klub, a planetárium és a többféle funkció ellátására alkalmas konferenciaterem fogja képezni. Đelić szerint a központot az előzetes várakozások szerint évente csaknem kétszázezer diák és felnőtt látogatja majd, amit nyilvánvalóan óriási eredményként lehetne elkönyvelni.
Az Európai Beruházási Bank által finanszírozott, tudományos infrastruktúrára fordított program részét képező projektum megvalósítása kiváló ötlet, ehhez kétség sem férhet. Ahogyan ahhoz sem, hogy szükség van egy ilyen jellegű tudománynépszerűsítő központra. Országunk gazdasági helyzetét ismerve azonban sokakban joggal merülhetnek aggályok azzal kapcsolatban, mi lesz majd akkor, ha a felépült komplexum munkájának folyamatosságát biztosítani hivatott anyagi források elapadnak. Elég ugyanis, ha csak a közismert Petnica kutatóállomás pénzelése körül felmerült problémák sokaságára gondolunk, amelyeket teljes mértékben mind a mai napig nem sikerült megoldaniuk az illetékeseknek. Pedig a lassan három évtizede működő központ is némiképp hasonló célokat valósított meg az elmúlt időszakban, ráadásul nemzetközi szinten is elismert színvonalon. De legyünk optimisták!
A petnicaihoz hasonló jellegű létesítmények elsődleges feladata nyilvánvalóan nem az, hogy a fiatalok azonnal nagy volumenű tudományos eredményeket érjenek el, hanem sokkal inkább az, hogy megismerkedjenek a tudományos kutatómunka módszertanával, a gondolatoktól kezdve a projektum előkészítésének és megvalósításának szakaszain át, egészen az eredmények bemutatásáig. Ahhoz azonban, hogy mindezek megvalósulhassanak, a legelső lépésként fel kell kelteni az érdeklődésüket, ami korántsem könnyű, hiszen a fiatalok többsége általában tartózkodóan viszonyul a tudományokhoz, nem érdeklődik irántuk, nem szívesen foglalkozik velük behatóbban, ami nyilvánvalóan nem kizárólag az ő hibájuk, még akkor sem, ha mind az általános iskolás, mind a középiskolás diákok körében élnek olyan nézetek, amelyek szerint mindezen tevékenységek divatjamúltak, elavultak, sőt, értelmetlenek. Az ilyen vélekedések eloszlatásában lenne számottevő az egyébként egyre inkább híguló, ezért egyre kevesebb a felelősségteljes, emberi, pedagógiai és szakmai értékek szempontjából is kifogásolhatatlannak tűnő tanárt felvonultató pedagógustársadalom szerepe is, mert – bármennyire is illetlenség kimondani – a tanároknak igenis fontos feladatuk lenne az, hogy az adott tudományterület ismeretanyagainak átadása mellett, megpróbálják azt közelebb vinni, netán megszerettetni a diákokkal, motiváltan, kreatívan, sőt, esetenként játékosan tanítva, hiszen – ahogyan már leszögeztük – a játék a kutatás legjobb módja. A régi rádiós szlogen után szabadon: játék és kutatás – tíz percben, akár az iskolában is, hiszen mint minden jelentős folyamatot, a tudománynépszerűsítést is kicsiben kell(ene) kezdeni.
