Ha kínlódva is, de a fejlett világban kialakított szabályok mentén akarunk haladni. Tudjuk, hogy a mi felsőoktatási intézményeinkben is bevezették az úgynevezett bolognai rendszert. Azt már csak mellékesen és pironkodva teszem szóvá, hogy fogalmam sincs, mi ennek az igazi tartalma. Talán az nem is volna gond, hogy ilyen tudatlan vagyok, hiszen a hatvan és a halál közötti létidőszakban aligha van ilyesmire szüksége az embernek. A gond ott kezdődik, hogy azok az egyetemisták, akik ismerik a lényegét, azt figyelembe véve gyötörték szorgalmasan magukat, és igyekeztek megfelelni a rendszer elvárásainak, a közelmúltban bejezték be az egyetemet és most állnak, mint szamár a hegyen. Egyesek munkát keresnek, mások pedig az egykori harmadik fokozaton szándékozzák folytatni tanulmányaikat. Mindkét esetben szükség van azonban a diplomára, de legalábbis a tanszék által kiadott bizonylatra, miszerint ők már kész szakemberek. A karok egy része azonban megtagadta tőlük ezt a papírt, mondván: fogalmuk sincs, milyen szakmai elnevezést kell beleírniuk. A minisztérium ugyanis eleddig nem talált rá időt, hogy egyértelmű utasítást adjon az egyetemeknek. Az illetékesek váltig hangoztatják, hogy csupán eljárásbeli problémáról van szó. De amíg ez a probléma nem oldódik meg, a végzett hallgatók nem tudnak mit kezdeni magukkal.
A vaskalaposabb tanszékeken a régi szerint osztogatják a bizonylatokat, s azzal érvelnek, hogy amíg nincs új utasítás, rájuk a régi vonatkozik. Elvileg ez így is van, de az érintettek attól tartanak, hogy ezt a dokumentumot nem fogadják el tőlük az egyetemek vagy a leendő munkaadók.
A Felsőoktatási Nemzeti Tanács elnöke azt hangoztatja, hogy az új elnevezéseket még szeptemberben elfogadták, csak a minisztérium még nem hitelesítette őket.
A minisztériumban is azt állítják, hogy minden rendben van, mi több, az elnevezések listája már a napokban meg fog jelenni a Hivatalos Közlönyben, s az majd eloszlat minden félreértést.
A kérdés csupán az, hogy szeptember óta mit csináltak a minisztériumban. Nem volt idejük legépelni és a Hivatalos Közlöny szerkesztőségének elküldeni a megjelentetésre szánt szöveget? Szerény számításaim szerint ez hozzávetőleg másfél perces munka egy átlagos gépírónőnek.
S amíg ez megtörténik, a végzett egyetemisták azon töprenghetnek, hogyan is kell befejezni a címben megkezdett szólásmondást. Vajon úgy-e, hogy „...mert a minisztérium ökröt csinál belőled”?
