A Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrehozására vonatkozó MNT-döntés kapcsán sokan leginkább a meglévő színházakat, köztük a Kosztolányi Dezső Színházat féltik, mondván, több szempontból is háttérbe szorulhatnak majd. Mindezzel egyetért Urbán András, a KDSZ igazgatója is, aki nem ellenzi a Nemzeti Színház létrehozását, inkább a szakmaiság érvényesülésének fontosságát hangsúlyozza.
– Nem áll szándékomban felülbírálni a tanács tagjainak döntését, meggyőződésem, hogy nemes cél érdekében, jó szándékuk alapján döntöttek így. De ha nemzeti színházról beszélünk, akkor sem árt, ha a hangsúlyt a második tagra helyezzük, hiszen elsősorban színházról van szó. Aki ezt összekeveri, butaságokat beszél. A modern, korszerű nemzeti színházak nem konzervintézmények, hanem értékeket létrehozó és őrző színházak, amelyek gyakran – rendeltetésükhöz hűen – a nagybetűs Művészetet, a Színházművészetet művelik, modern, haladó, kortárs, reprezentatív módon. Szerény tapasztalataim alapján Szabadka és a szűkebb régió potenciális magyar ajkú közönsége olyan színházról álmodik, ami nem a nemzeti színház kategóriájának felel meg, inkább a magyarul már csak nyelvi értelemben létező népszínház kifejezés fedi a piros szőnyeges, márvánnyal borított, kulturált környezetben zajló színházi szórakozás, színházi élmény után vágyók elképzeléseit. A jelenlegi Népszínház vadonatújan épülő székháza méreteiből eredően egy kommerciális, könnyedebb, szórakoztatóbb színházat feltételez, motivál, pláne, ha nem akarjuk, hogy majdani előadásaink már az ötödik repríz után üresen tátongó nézőtér előtt játszódjanak. A nemzeti színház pedig nem ennek a „műfaja”. Szerintem más képzet játszódik le az emberek fejében, mint amiről szó van vagy szó lesz. A magyar ajkú közönség esztétikai értelemben népszínházra vágyik.
Nem ártana, ha nem mellékes dologként próbálnánk elkönyvelni az új színház megalakulásának és működésének politikai, anyagi hátterét és lehetőségeit. Fantáziálhatunk, naponta írogathatunk munkahely-felsorolásokat, működési terveket – legalábbis az, aki erre ráér. Egyértelműen nem ellenzem a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház gondolatát, sőt! Ám arra kérek mindenkit, vagy ne is beszéljen róla, vagy ne beszéljen mellé, mert akkor magyarként és színházi emberként is szégyellem magam. Talán az sem ártana, ha a jelen témáról nem oly módon kellene nyilatkozni, mint amikor a közgazdászoktól azt várják el, hogy nemzeti érzelmeik alapján beszéljenek, nem pedig a gazdasági mutatók figyelembevételével. Ne térjen vissza a „hórukk elvtársak” ideje!
Miként érintheti majd a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrejötte a Kosztolányi Dezső Színházat?
– A KDSZ akkor indulhatott meg a fejlődés útján, amikor vége kikerült a Népszínház befolyása alól, és így lehetővé vált a független működése. Ez a függetlenség tette lehetővé azt, hogy ne a Népszínház magyar társulatának aktuális igazgatója döntsön arról, ki lehet Szabadkán színész és főként rendező, illetve hogyan is nézzen ki ez a bácskai, vajdasági magyar kulturális paletta. Ez a hegemónia hál’ istennek megszűnt. Mindenféle újraközpontosítás negatív következményekkel járhat nemzeti közösségünk kultúrájára nézve. Tartok tőle, illetve nem szeretném, ha a nemzeti színház leple alatt visszatérne az a kultúrpolitikai opció, amelynek tagjai még azt sem tudták megérteni, hogy egy nemzeti közösség színházi kultúrája – amely sajátságos színházi világként létezik, vagy akar létezni – rendezők és más színházi szakemberek nélkül nem maradhat meg, legalábbis számottevő kategóriaként semmiképpen. Ennek függvényében van némi félelmem a KDSZ-t, illetve a többi kis színházunkat illetőleg is, hiszen a nemzeti színház nyilván kiemelt, a legkiemeltebb intézményünk lesz, és baj esetén, sőt, vélhetően a rendes működés biztosítása érdekében is, politikai elitünk eme kiváló intézményünkért fog lobbizni, harcolni. Mindig is a nemzeti színház megmaradása lesz az, ami prioritást élvez majd. Könnyen lehet, illetve több mint valószínű, hogy ez meg fog nyilvánulni a KDSZ támogatottságában is. Mindenki számára világos, hogy már a név is feltételez egyfajta elsőbbséget, fontossági sorrendet. Még akkor is, ha a kérdés elindítói teljes erőbevetéssel próbáltak győzögetni arról, nem lényeges a név, nem jelent semmit, mígnem mi magyaráztuk meg nekik, mit is jelent az, hogy nem-ze-ti szín-ház.
Sajnos eddig is láttuk azt a folyamatos törekvést, amelynek során egyik színházunk vagy folyamatosan a többségi nemzet általi sanyargatottságára, vagy kiemelt nemzeti jelentőségére hivatkozva mentegette magát gyérebb színvonalú produkciói, elégtelen szintű működése miatt. Pedig jó lenne, ha a jó előadások jelentenék a színvonalat, nem pedig a kitaláció arról, milyen fontosak is vagyunk. Úgy gondolom, jelen pillanatban Szabadkán a KDSZ az a színház, amely értékeket hoz létre, és ezt minden alkalommal magyarul teszi. Eredményeiben mindenképp a legközelebb áll ahhoz, amit egy nemzeti színháztól is el fogunk várni. A KDSZ Szabadka város magyarul cselekvő, működő kortárs művészszínháza, még ha sokan meg is próbálják elintézni az alternatív, vagy a kísérleti kategóriákkal. Ebben a színházban olyan problémákkal foglalkoznak, amik igenis közelről érintik a magyar nemzeti közösséget, mint nem többségi közösséget.
Mit gondol a téma körül kialakult viták során elhangzott vádaskodásokról?
– Azt gondolom, azokat az embereket – és a mögöttük megbúvó, önmagát ismét vállalni nem tudó opciót –, akik lenemzetárulózzák polgártársaikat azért, mert őszintén és kritikusan kívánnak nyilatkozni, gondolkodni a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházról, illetve arról, hogy egy társulat egyszerűen átnevezi magát, még csak a közelébe sem szabad engedni az újonnan alakuló színháznak. Remélem, ma már elég nagy veszteségnek éljük meg a rengeteg elköltözött fiatalt, a tehetséges embereket, és nem akarunk ismételten olyan kulturális platformot létrehozni, amely kiszorítja az egészségesen, és nem utolsósorban városiasan gondolkodókat. Ha pedig netán valaki arra vetemedne, hogy a hasonló gondolatokat kicsinyeskedésnek nevezze, hát vizsgálja meg eddigi működésem tartalmát, kétlem, hogy az kicsinyeskedő magatartásról fog tanúbizonyságot tenni. A nemzeti lobogó sem azért van, hogy fontosabbnak érezzük magunkat, netán tisztára töröljük vele a sáros kezünket.
