A Magyar Nemzeti Tanácsnak a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrehozásáról meghozott döntése kapcsán dr. Gerold László irodalom- és színháztörténész, kritikus, nyugalmazott egyetemi tanár több ízben is kifejezte aggályait különféle fórumokon. Azt mondja, ahhoz kétség sem férhet, hogy a szabadkai Népszínház szerb és magyar társulata különválására régóta szükség van, ám szerinte a névválasztás nem véletlenül osztja meg a szakmát, ugyanis az konkrét intézménytípust is jelöl.
– Dicséretes, bár talán önhibáján kívül megkésett akcióba fogott az újság, amikor nyilvánosság elé tárja azok véleményét, akik mérvadóan tudnak nyilatkozni a hetek óta napirenden levő színházi témáról. Hogy különváljon-e a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata, illetve, hogy a különvált magyar tagozat neveztessék-e Vajdasági Magyar Nemzeti Színháznak. Az első senki számára sem lehet vitás. Ahhoz, hogy a magyar társulat a saját sorsát irányító jogi személy lehessen, régóta szükséges a különválás. Az viszont, hogy mi álljon az „új” színház cégtábláján, erősen megosztja a szakmát. Nem a név miatt, hanem azért, mert a név nagyon konkrét intézménytípust is jelent, s ezzel vagy nem számoltak a javaslattevők, vagy nagyon is tudatosan jártak el, amikor ahelyett, hogy profilt pontosító kidolgozott javaslattal álltak volna elő, a politika hathatós támogatásával szinte rajtaütésszerűen próbálták elképzelésüket révbe juttatni. S ezenközben több szarvashibát követtek el – mondja lapunknak nyilatkozva dr. Gerold László, majd így folytatja: – Az első az volt, amikor a két kérdést makacsul összekapcsolták. Sokkal logikusabb lett volna, ha előbb előkészítik (mert ez sem történt meg kellő körültekintéssel!) a szétválást, ami semmiképpen sem csak szándéknyilatkozat elfogadását vagy egy akta megfogalmazását jelenti, és míg ez megtörténik, addig – széles körű szakmai véleménycsere alapján – kidolgozzák azt a profilt, amelyre ITT a hagyomány, az adottságok szerint szükség/lehetőség van. Ez a folyamat nem zárja ki, hogy akár nemzeti jelzőt is kapjon az intézmény, de csak akkor, ha ezt pontosan kidolgozott tartalom indokolja. Mert kétségtelenül szívmelengető, ha egyik színházunkat nemzetiként jegyzik, csakhogy ez nem érzelmi, nem nemzeti vagy kisebbségi ügy, hanem szakmai és (sajnos) politikai is. A nemzeti ugyanis olyan színháztípus, amelynek „társadalmi funkciói túlnőnek az esztétikai és szórakoztató feladatokon”, írja a tárgyban illetékes színháztörténész. Magyarán: mivel alapítója politikai jellegű testület, legalább annyira, ha nem jobban politikai, mint művészi intézmény. Érthető tehát, hogy a politika térnyerés lehetőségét látja abban, ha nemzeti jelző díszeleg az általa életre segített intézmény nevében. Az sem zavarja, hogy olyasmibe ártja magát, amihez nem ért. Megszoktuk. Ennél súlyosabb, hogy a szakma sem ért hozzá. Mert ha értene, akkor a névadást megelőzően a szakmai programot fogalmazta volna meg. Az ugyanis, amit programként prezentáltak, szakmailag annyira általános, hogy nyugodtan mondható megalapozatlannak. Az nem derül ki, szakmailag mit értenek nemzeti fogalmán.
Dr. Gerold László szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy létezik még egy, ugyancsak fontos mozzanat. Nevezetesen az, hogy a nemzeti jelző egyben kiemelést is jelent. Olyan előnyöket lehet ennek fényében biztosítani, ami a többi színházat hátrányos helyzetbe hozza. – Nem véletlenül ódzkodik két színházigazgató is attól, hogy a majdan önállósuló szabadkai színház nemzetinek neveztessék. Hogy igazuk van, azt nemcsak a nem kívánatos jövő, hanem a jelen is alátámasztja. Pillanatnyilag mind a Kosztolányi Dezső Színház, mind az Újvidéki Színház jobb formában van, mint a Népszínház magyar társulata, amit az igazgatók nem, de a kritikus nyugodtan kimondhat. Végezetül: nem kellett volna a szakmai szempontokat mellőzve az MNT-nek sem elkapkodva cselekednie. Szavazni könnyű, de olykor meggondolatlan is. S talán az sem egészen elvetendő ötlet, hogy önállósulás után legyen a színház neve Szabadkai Magyar Színház vagy Pataki László Színház. Mindkettőnek könnyebb lenne megfogalmazni a profilt adó tartalmat, amit a különben már jócskán elévült nemzeti színház esetében szinte lehetetlen – szögezi le dr. Gerold László.
