A Hangzó Helikon-sorozat nemrég megjelent lemeze Pilinszky Jánosnak, a huszadik századi magyar irodalom mára klasszikussá vált költőjének állít emléket, akinek húsz verse, verstöredéke szerepel az albumon a neves zentai zeneszerző, Verebes Ernő megzenésítésében és a népszerű magyarországi énekes, Hobo, azaz Földes László előadásában. A lemez létrejöttének részleteiről Verebes Ernőt kérdeztük, aki nemcsak a versek megzenésítőjeként, hanem az album zenei rendezőjeként is közreműködött annak elkészítésében.
– A Hangzó Helikon-sorozat huszonegyedik darabja ez a lemez, amely ugyanannyira könyv is, mint amennyire lemez, hiszen Pilinszky János húsz versét nyomtatott formában is tartalmazza, valamint a Balla Demeter által a költőről készített fotók is megtalálhatók benne – magyarázta lapunknak nyilatkozva Verebes Ernő, majd így folytatta: – Az alapötlet, vagyis a Hobo–Pilinszky előadói-szerzői páros Hobo fejéből pattant ki, de Gryllus Dánielnek, a sorozat megálmodójának is nagyon tetszett. Ezután felhívtak, és megkérdezték, megírnám-e a lemez zenei anyagát. Nagyon megörültem a felkérésnek, megtiszteltetést, de egyben kihívást is jelentett számomra. Pilinszky költészete kamaszkorom óta jelen van az életemben, mint egy örök érettségi-próbatétel, más-más értelmezhetőséggel, de a már életében mítosszá vált költő hangja, alakja is mindig fontos volt számomra, a maga felsőfokú kiábrándultságával és a nagy háborúk utáni öngyötrő istenkeresésével. Ismerem Pilinszky saját maga által előadott verseinek magas hangfekvéseit is, szavainak éteri vágyakozását, ugyanakkor itt van Hobo, a kicsapott költő-vadász-bohóc-kalandor, akinek orgánuma egy havasi kürt lavinaindító szubbasszusát idézi, zenei mélyszántás, melengető köd és homály. Hogy fér meg egymás mellett ez a két habitus? Az éteri feszültség hogyan párosulhat egy mélyen hömpölygő feloldozással, a szivárvány a saját tükörképével, hogyan lesz zeneileg is, dramaturgiailag is kerek egésszé e próbálkozás? És pont e hasonlat segített: talán úgy, ahogy a szivárvány kört alkot a saját tükörképével, ha lelki szemeink előtt látjuk azt, vagy akár azok nélkül is.
A válogatásban jó néhány rövidebb vers és töredék is szerepel, mintegy összekötve a négy részre bontott nagy költeményt, az Apokrifet. Így egy értelmezési folyamat jön létre, egységesül a történet, oratórikussá válik, akár egy hosszú imaként is felfogható. Az album zenéje a rendszerváltás előtti évtizedek szürkés városi hangulatát idézi, ízléses ötletekkel fűszerezve, kiváló hangszerelésben.
A zenei felvételek során Kucsera Géza segített Verebes Ernőnek szaxofonjátékával, ötletekkel és bátorítással, de a zeneszerző saját elmondása szerint ugyanúgy köszönettel tartozik a szabadkai zeneiskolabeli kollégáinak is, Kucsera Veréb Györgyinek, aki gordonkázott és Molnár Krisztinának, aki fuvolázott a lemezfelvételeken. A dobos a budapesti Hoffer Péter volt, maga a szerző pedig zongorázott és gitárokon is játszott. A felvétel részben Vörös Csongor stúdiójában készült Csantavéren, részben Rozgonyi Péternél Érden. A különleges hangulatú album nem mindennapi főhajtás a huszadik századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Pilinszky János előtt, akinek versei megrázó módon tárják fel az emberi lélek mélységeit.
